Alagútban

„Bátor vállalkozás ez, a Kelet-Nyugat együttműködésének távlatában is. Persze rengeteg szabványügyi, bürokratikus kérdést vetnek fel, sok kihívás lesz még, és az is másodlagos, ha esetleg a határidők csúsznak. Messze túlmutat Magyarországon, ezért is az érdeklődés, ezért a sok ellenfél és a támogató” – ezeket a mondatokat Orbán Viktortól hallhattuk, még Moszkvában mondta, a Putyinnal történt találkozása után.

A mondatokat külön-külön is érdemes lenne elemezni, megannyi üzenet rejtezik bennük („bátor vállalkozás” – kivel szemben?, vagy „rengeteg szabványügyi, bürokratikus kérdés” – ugyan ki merne ilyeneket itthon, vagy Oroszországban Orbánnal, vagy Putyinnal szemben felvetni, vagy „túlmutat Magyarországon, ezért is a sok ellenfél és a támogató” – vajh, kik ők?). De tegyük most félre ezeket a talányokat, és maradjunk csak a határidőknél. Vagyis ott, hogy Orbán Viktor egy gigaberuházás esetén, ahol mindennek óriási jelentősége van, és minden nagyon-nagyon sokba kerül – hahó, kamat terhek – azt találja kijelenteni, hogy csak másodlagos kérdés, ha a határidők csúsznak. Vajon miért mondta ezt a kormányfő? Esetleg maga Putyin kérte, hogy erről mindenképpen beszéljen? De egyébként is: egy most induló projektnél kiket ment fel eleve a miniszterelnök, miközben – ismételjük meg – a csúszásnak súlyos pénzügyi következményei is lesznek?

Szóval jó lenne tudni, mi a magyarázata ennek a hirtelen született nagyvonalúságnak, miközben egy másik beruházás esetén nem hogy lazán kezelné a kormány a határidőket - ellenkezőleg. Jó, tudom, a Lánchíd, illetve az alagút felújítása nem vethető össze egy atomerőmű építésével, de hát a határidő az mindenütt határidő. Márpedig ennél a budapesti építkezésnél nagyon szigorú hangnemre váltott a kabinet. Akkor biztosít költségvetési forrást az építkezésre, ha az másfél év alatt elkészül, szemben az eddigi három éves tervvel. Még azt is hozzátette a közlemény a hétmilliárdos adományhoz, hogy amennyiben a beruházás - felújítás – nem készül el időre, súlyosan megbünteti a kormány a mulasztókat. (Itt se foglalkozzunk a hétmilliárd másodlagos üzenetével, de az is lehet, hogy az elsődlegessel; azzal tudniillik, hogy ennyi lenne Tarlós István újraindulásának az ára.)

A Lánchíd-pénz előteremtése is nyilván Orbán Viktor követelése, ami már csak abból is kiolvasható, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter külön, dedikált feladatokat is kapott az ügyben, márpedig ilyet csak a kormányfő adhat neki. Bennünket ez sem érdekel különösebben, inkább csak a két határidő-megközelítést szeretnénk valahogy megérteni: az egyiknél a lazaságot, miközben sokkal súlyosabb milliárdok forognak kockán, mint az alagút esetében, a másiknál azt a szokatlan szigorúságot, amilyet még egyetlen korábbi esetben sem tapasztaltunk.

Most persze azt várnák tőlem, és joggal, hogy adjak egyfajta megfejtést is a rejtélyre, de bevallom, nem tudok. Csak addig tudtam eljutni, hogy Orbán, ha úgy akarja, hat nap alatt megteremti a világot, hogy aztán a hetediken találkozhasson Putyinnal. Nagyjából ennyi, amit most ebből a két történetből meg tudok állapítani.

Valójában pedig benne vagyunk egy sötét alagútban.