Lengyelország;közalkalmazottak;szakszervezetek;

2018-09-22 18:17:48

Több tízezer lengyel közalkalmazott tüntetett magasabb bérekért

A varsói megmozduláson 26 ezren vettek részt a hatóságok szerint.

Több ezren vettek részt szombaton a lengyel fővárosban, Varsóban tartott tüntetésen - írja a Reuters. A demonstrációt - melynek célja a magasabb fietések kiharcolása a közszférában - több jelentős szakszervezet szervezésével és részvételével zajlott

- nyilatkozta Jan Guz, a félmilliós tagságú OPZZ vezetője. A 700 ezres tagságú NSZZ Solidarnosc szakszervezet pedig arra hívta fel a figyelmet: utoljára 2010-ben igazították az inflációhoz a béreket, így legalább 12 százalékos emelésre van szükség.

Bár rengeteg jóléti intézkedésre tett ígéretet megválasztása előtt a Jog és Igazság (PiS), ezek megvalósításában nem ér fel az elvárásokhoz a párt, mióta kormányra került. Pedig a régió egyik legnagyobb gazdasági növekedését mutatja Lengyelország. És ugyan a PiS megemelte már a pályakezdő tanárok, orvosok és rendőrök minimálbérét is,

a négy héttel az önkormányzati választások előtt megrendezett demonstráción.