labdarúgás;

Sallai góllal debütált a Bundesligában

Első német élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzésén rögtön gólt szerzett Sallai Roland Freiburg csapatában. A magyar játékos remekül mutatkozott be, csak sérülése miatt cserélték le.

Sallai Roland első alkalommal kapott játéklehetőséget új csapatában, az SC Freiburgban. A magyar válogatott játékos remekül kezdett, a hetedik percben fejelte a hálóba csapata, a Freiburg vezető gólját a Wolfsburg otthonában a Bundesliga negyedik fordulójában. Sallai negyed órával később kiharcolt egy tizenegyest, amit Nils Pedersen a kapusba lőtt, ám a kipattanó labdát a hálóba fejelte. Újabb öt perc elteltével Sallai sárga lapot kapott, a 41. percben pedig lecserélték, mert egy ütközés után felrepedt a fejbőre és szédülésre panaszkodott. A találkozót a freiburgiak 3-1-re megnyerték, megszerezve első győzelmüket a szezonban, a wolfsburgiak pedig először szenvedtek vereséget.

A freiburgiak kedden a Schalke 04-et fogadják a hétközi fordulóban, Christian Streich vezetőedző bízik benne, hogy Sallai is pályára léphet.

„Úgy tűnik, szerencsére nem szenvedett komoly sérülést, Sallai új lendületet hoz a játékunkba, szükségünk lesz rá a következő fordulóban”- mondta a szakember.

A Hertha BSC otthon 4-2-re múlta felül a Borussia Mönchengladbachot. A berliniek Dárdai Pál vezetőedzővel a kispadon három győzelemmel, illetve egy döntetlennel kezdték a szezont, ami a klub történetének legjobb rajtja az első osztályban. A fővárosi klub a száz százalékos teljesítménnyel listavezető Bayern München (a bajorok 2-0-ra nyertek az előző bajnokság ezüstérmese, idén még pont nélküli Schalke 04 vendégeként) mögött a második helyen áll a tabellán. A lefújás után a magyar szakembertől többek között azt kérdezték az újságírók, meddig tarthat a csapat lendülete? 

„Akár a bajnokság végéig is képesnek tartom a csapatot ilyen magas szinten játszani – hangsúlyozta Dárdai. –Többen hiányoznak sérülés miatt, ez mégsem látszik a teljesítményünkön. Ezért gondolom azt, hogy erősek vagyunk, és bizakodva várhatjuk a folytatást.”

A Szalai Ádámot is foglalkoztató (a magyar válogatott csatár a 78. percben csereként lépett pályára) Hoffenheim hazai pályán 1-1-re végzett a Borussia Dortmunddal. A találkozó előtt a vendégdrukkerek olyan transzparenst emeltek a magasba, amelyen Dietmar Hopp, a Hoffenheim tulajdonosának arcképe egy célkeresztben látható. A történtek miatt a lefújás után a dortmundi klub elnézést kért a Hoffenheimtől és elhatárolódott a szurkolók akciójától.

A vendéglátók a bocsánatkérést elfogadták, ez azonban nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyják a történteket. A klub elképzelhetőnek tartja, hogy a kifeszített transzparens gyilkosságra felbujtásként értelmezhető. Ha a jogászok így értékelik a történteket, akkor a Hoffenheim rendőrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Az angol bajnokságban a hatodik fordulóban a Liverpool 3-0-ra nyert otthon a Southampton ellen és továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát, a Manchester United ezzel szemben ismét pontokat hullajtott el, ezúttal csupán 1-1-re volt képes otthon a Wolverhamptonnal szemben. Elveszítette első pontjait a Chelsea, amely gól nélküli döntetlenre végzett a West Ham United vendégeként.