Bulvár;koncert;Nyugati pályaudvar;Radics Gigi;

2018-09-24 18:47:36

Rögtönzött show a Nyugati pályaudvaron

Radics Gigi minikoncerttel lepte meg a Nyugati pályaudvar utazóit hétfő délután. Az énekesnő november 10-én ad koncertet az Arénában.

A Megasztár tehetségkutató műsorának 2012-es nyertese „álruhában” állt az utazóközönség elé, hogy előadásával mosolyt csaljon az őszi időjárás beköszöntével komorrá váló arcokra. Bár vörös kabátja és térdig érő vörös tűsarkú csizmája platinaszőke parókával az álruha sajátos értelmezésének tűnhet, a kezdőhangok felhangzásakor mégsem sokan ismerték fel az énekesnőt. A morgolódó, rögtönzött színpadot és a köré gyűlt tömeget kerülgető hazajutni vágyók azonban mind gyakrabban álltak meg az ismerős hangokat hallva.

Az Úgy fáj című dal közben korunk műélvezeti szokásainak megfelelően egyre több telefon került elő, és fülükre hallgatva a rajongók is közelebb férkőztek a hang forrásához. A Nyugati pályaudvar különös olvasztótégelye, a pogácsa- és pizzaárusok, az énekesnővel együtt éneklő, lassan andalgó ötvenes pár, és a bőröndjeiket egy pillanatra lefékezők mind-mind megálltak, és a napszemüveg mögé rejtőző énekesnőt figyelték. Aki – november 10-i Aréna-koncertjére készülve – ismert slágereivel, a tőle megszokott hangszélességgel és bájos egyszerűséggel dalolt a vasútállomás nem mindennapi (azaz, az utazóknak éppen hogy az) atmoszférájában. A Vadonatúj érzés című slágernél már a napszemüveg is lekerült, és a kíváncsi szemek végre megbizonyosodhattak róla: valóban Radics Gigi áll velük szemben.

Van abban valami kivételes, amikor a sárga mellényes pályaudvari takarítók, a tizenéves fiatalok, a pizzájukat csipegetők, vagy az első sorba tolakodók egyaránt dúdolják egy tűsarkús platinaszőke szépséggel: „vadonatúj érzés, váratlan ünnep nyújtja a glóriát”. A hangosbemondó közbeszólna: „felhívjuk az utazóközönség figyelmét...” De túl későn, már más elvitte a show-t.