Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető.
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül.
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért.
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni.
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.