Egy sűrű nyár után

Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető. 
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül. 
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért. 
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni. 
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.
2018.09.25 06:58

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27