Spanyolország;autómentes;

2018-09-25 18:05:00

Paradicsommá vált: kitiltották az autókat egy spanyol kisvárosból

A szokásos városi zajok helyett madarak csivitelése, kávéskanalak csörgése és emberi beszéd hallható Pontevedrában. A spanyol kisvárosból ugyanis kitiltották a járműveket. Az utcákon se autók, se motorok, se buszok nem közlekedhetnek.

A település polgármestere szerint azért, mert autónk van, még nem kell elfoglalnunk a közösségi tereket. Mint Miquel Anxo Lores elmondta, 1999-es megválasztása előtt több autó járt a város útjain, mint amennyien a városban összesen élnek. Győzelme után egy hónappal sétálóövezetté tette az óváros 300 ezer négyzetméteres területét - írja a The Guardian.

Onnantól kezdve a járművek nem haladhatnak át a városon, a belvárosban megszüntették a felszíni parkolókat, a külvárosban föld alattiakat létesítettek. Az autómentesség határát kiszélesítették és eltüntették a közlekedési lámpákat is. A külső zónákban 30 kilométer/órára csökkentették a sebességhatárt.

Következmények

Azon az utcán, ahol 1996 és 2006 között 30 ember halt meg közlekedési balesetben, a következő tíz évben három, 2009 óta pedig senki. Megszűntek a dugók, a parkolási és a tömegközlekedési nehézségek. Az emberek gyalog vagy biciklivel közlekednek, így a széndioxid-kibocsátás 70 százalékkal csökkent, a lélekszám pedig 12 ezerrel nőtt. 

A gyalog 25 perc alatt bejárható településen nagy bevásárlóközpont sincs, így az országban tapasztalható válság ellenére a helyi kisvállalkozások életben maradtak.