Manuel Valls;katalán;

2018-09-26 15:55:57

Valls Európa lényegét hozza felszínre

Szűknek bizonyult a barcelonai Kortárs Kultúra Házának nagyterme kedden este, amikor Manuel Valls volt francia miniszterelnök hivatalosan bejelentette, hogy indul a katalán város polgármesteri tisztségéért.

A francia politikus a populizmus, a nacionalizmus, a demagógia, illetve a katalán függetlenségi törekvések ellen száll síkra. Beszédében hangsúlyozta, hogy baloldali ember, aki a francia szocializmusból jön, köztársasági értékrenddel, de független jelöltként. Biztosította támogatóit, hogy bármi legyen a jövő májusi választás eredménye, nem hagyja el a katalán fővárost, amely részéről nem lemondás valamiről, nem áldozathozatal, hanem személyes választás.

Emlékeztetett, egyik apai nagybátyja a Barcelona focicsapata himnuszának szerzője, amelynek szövegében is az szerepel, "tant se val d'on venim", vagyis, mindegy honnan jöttünk.

A Barcelonában született 56 éves francia politikus, aki volt Evry polgármestere, francia belügyminiszter és kormányfő egyaránt, jelenleg pedig a Nemzetgyűlés képviselője szocialista színekben, független jelöltként indul Barcelonában. Egyelőre még csak a Ciudadanos (Polgárok) liberális katalán-spanyol párt támogatásával, de az általa létrehozott platform meghagyja a lehetőséget bármely más párt vagy szervezet csatlakozására. Elméletileg a többi függetlenség-ellenes erő, mindenekelőtt a két hagyományos nagy, a Szocialista Párt és a Néppárt támogatására számíthatna, amelyek azonban aligha fognak beállni mögéje, mint ahogy a radikális baloldali Podemos sem.

Valls jelöltségének támogatása a Ciudadanos történetében is új fejezetet nyit. Albert Rivera 2006 óta porondon lévő formációja ugyanis első alkalommal mond le az önálló választási szereplésről és csatlakozik egy szélesebb koalícióhoz.

A francia politikus lépése korábban betöltött magas franciaországi tisztségei miatt kerültek az európai figyelem középpontjába, de valójában semmi rendkívüli nincs benne. A maastrichti egyezmény ugyanis rögzíti, hogy az Európai Unió bármely polgára jelöltetheti magát nemcsak a saját, ha más uniós ország helyhatósági választásán. A francia szélsőjobb és szélsőbal még a hivatalos bejelentés előtt támadást indított Valls ellen, követelve, hogy mondjon le francia parlamenti mandátumáról. A politikus ezt meg is teszi jövő héten, bár a hatályos jogszabályok szerint erre csak akkor kötelezhető, ha el is nyeri a megpályázott új tisztséget.

Marine Le Pen azonnali lemondást követelt, a szélsőbal vezetője, Jean-Luc Melenchon a „macronizmus” újabb csalfa húzásáról beszélt. Szerinte az Elysée-palota el akarja kerülni a Valls lemondásával megüresedő nemzetgyűlési mandátumra kiírandó időközi választást. Francois Hollande volt államfő szűkszavúan, de sok sikert kívánt egykori kormányfőjének. Emmanuel Macron és Valls kapcsolata sohasem volt különösebben jó. Benjamin Griveaux kormányszóvivő még Valls hivatalos bejelentése előtt úgy fogalmazott, ha valóban harcba száll Barcelona polgármesteri tisztségéért, az legalább igazolni fogja, hogy „Európa valóság”.

Spanyol médiaelemzések szerint bármennyire bombahír Valls indulása, győzelme egyáltalán nem biztos. A jelenlegi baloldali polgármester, Ada Colau is, aki korábban a lakhatási jogokért síkra szálló aktivistaként vált ismertté és a katalán függetlenség kérdésében semleges álláspontra helyezkedett, komoly ellenfélnek számít, és úgy tűnik, hogy a hagyományos nagy pártok is saját jelölteket indítanak. Jordi Munoz politológus, a Barcelona Egyetem tanára a cna.com-nak nyilatkozva azt állította, Valls egyetlen esélye a győzelemre a nagy pártok megnyerése lenne. Joaquim Coll elemző is kockázatos, de nem öngyilkos vállalkozásnak tekinti Valls indulását, amely „fejre állította a politikai életet”.

Az El Pais beszámolója szerint Valls a világra nyitott várossá tenné Barcelonát, amelyet a szeparatisták által felkínált lehetőséggel helyez szembe. Kampánystábjához megszerezte a város ikonikus focicsapatának volt kommunikációs vezetőjét, aki Barcelona egykori szocialista polgármesterének Pasqual Maragallnak (1982-1997) a segítője is volt. Maragall Barcelona modernizálásának jelképe.

A katalán függetlenségpártiak azzal kampányolnak máris ellene, hogy, amint Charles Puigdemont volt elnök fogalmazott, Valls nem ismeri Barcelonát és Barcelona nem ismeri Vallst. Quim Torra jelenlegi katalán elnök nem teketóriázott, „nagy kudarcot” kívánt Vallsnak. Puigdemont és Torra pártja, az ERC a történész Ferran Mascarellt indítja a polgármesterségért, a máig nagy tekintélynek örvendő Pasqual Maragall testvérét.