Barátok nélkül?

Vannak dolgok, amelyekre mostanában nem illik emlékezni, de előkerülnek az évek távlatából. Olyanok, amelyeknek akkoriban talán nem is tulajdonított az ember különösebb jelentőséget. Valamikor, a KGST haldoklásának utolsó stádiumában moszkvai tudósítóként az egyik tisztviselővel beszélgettem, aki a magyar-szovjet árucseréről, halkan azt mondta: hogy mit adunk és mit veszünk, az nem barátság kérdése. Alighanem Churchillt idézte: neki tulajdonítják a mondást, miszerint az országoknak nincsenek barátaik, csak érdekeik.
Innen nézve egészen másként csengenek a miniszterelnök szavai, amikor Moszkvában Putyint dicséri, ha nemzeti ünnepünkön kardot ránt az Európai Unióval szemben, vagy amikor a kontinens vezetésére alkalmatlannak nevezi a brüsszeli prominenseket. Nyilvánvaló, úgy gondolja, ő a magyar érdekeket képviseli, fenébe a minket korlátozó „barátsággal”. Sutba a politikailag korrekt mondatokkal! Mondjuk ki: nekünk nem kell az európai országok baráti gyámkodása. Sokkal fontosabb a nemzeti szuverenitás. Ne szóljon bele a mi belső ügyeinkbe egy tőlünk független ügyészség. Ne kelljen elszámolnunk senkinek a döntéseinkkel. Ne oktasson ki minket senki demokráciáról, mert a mi demokrácia az egyedüli demokrácia. Senkinek semmi köze, ha csorbítjuk a közjogi intézmények mozgásterét, ha az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a Számvevőszéket és a közigazgatási bíróságot is pártmunkások lepik el. De az euró milliárdok járnak nekünk. 
Megtehetnénk persze, hogy azt mondjuk, amit a britek: köszönünk mindent, de mostantól kezdve majd más utat járunk. De ezt sem tehetjük, hiszen ha ilyet lépnénk, szembe mennénk az érdekeinkkel. Miből pótolnánk azokat a milliárdokat, amelyeket a pokolba kívánt barátainktól minden évben kapunk? Miből lehetne a rendszer mellett elkötelezett hazai burzsoáziát táplálni? Miből tudnának milliárdokat le-lecsipegetni azok a politikusok és családtagjaik, akik most a kormányzat támaszát jelentik? Hogyan tudna évtizedes távlatokban tervezgetni a kormányfő, ha ezt a biztos talajt kirántaná maga alól?
Ebben az olvasatban egészen más színezetet kapnak azok a kijelentések is, amelyekkel a török rendszert dicséri, vagy amikor a türk országok diktátorai előtt azzal büszkélkedik, hogy származásunk szerint mi is közülük valók vagyunk. Aligha gondolhatjuk, hogy pusztán a barátság diktálja ezeket a kijelentéseket, de akkor bizonyára az érdekek munkálnak. Milyen érdekek fűzhetnek minket az azeri diktátorhoz? Miért jó nekünk megsimogatni a török, a kazak, a türkmén „szultán”, vagy az orosz cár buksiját? Tőlük mit kaphatunk? Jó esetben a múlt század harmincas éveiből visszakívánt, politikai és kulturális konfliktusokkal terhelt, nemzetállamok és régiók harcával felkavart Európát. Amelyből talán kiszakíthatunk magunknak egy kis, közép-európai szemétdombot, ahol mi kukorékolhatunk a leghangosabban, de ahol kapirgálnivaló híján felkophat az állunk.
Egyedül maradni egy kis ország határai között, barátok, társak nélkül? Ez volna az érdekünk?
Szerző
Somfai Péter

Titor világa

Mostanában egyre többször jutnak eszembe John Titor jóslatai. A név mögött rejtőző személy sokak szerint egyszerű szélhámos. Az ezredforduló környékén bukkant fel amerikai internetes chatoldalakon, állítása szerint 2036-ból érkezett egy időgép segítségével. Egy évnyi itt tartózkodása során mindenesetre zavarba ejtő részletességgel beszélt az időutazás műszaki megvalósíthatóságáról éppúgy, mint az előttünk álló jövőről. 
Nem szentelnék figyelmet az ilyen csalásgyanús eseteknek, de Titor prognózisa (a hamisnak bizonyult évszámokat nem számítva) a világpolitika eseményeinek ismeretében egyre hihetőbb. Az „időutazó” két évtizede előadta ugyanis, hogy a közeljövőben polgárháború kitörése várható az Egyesült Államokban egy elnökválasztást követően. E polgárháborúnak csak a Moszkva által kezdeményezett harmadik világháború kitörése vet véget, mely Oroszország, Európa, az USA és Kína között folyik majd, s mintegy hárommilliárd áldozattal fog járni.
Ami mégiscsak elgondolkodtató. Nem a közelmúltban helyezett kilátásba felfordulást Donald Trump, önnön választási vereségének esetére? Hasonló személyiségű politikustól mi, Magyarországon láttunk már ilyet 2002-ben; rágondolni is rossz, egy nukleáris arzenállal rendelkező világhatalom kormányzatának legitimációs válsága hová vezetne. Nem a napokban panaszkodott az amerikai diplomácia vezetője a sajtónak arról, hogy az expanzív külpolitikát folytató Putyin konstruktív hozzáállásának hiányában nem történt közeledés az elmúlt hónapokban Moszkva és Washington között? A Trump által kvázi az egész világ ellen folytatott kereskedelmi háború is könnyen lehet nyitánya egy egészen más természetű konfliktusnak. „Ha nem az áruk kelnek át a határokon, akkor megy helyettük a hadsereg” – állapította meg egykoron Frédéric Bastiat, az éles elméjű francia közgazdász.
Személy szerint nem hiszek John Titornak. Elsősorban azért, mert az amerikai alkotmányos rend fundamentumai elég erősek ahhoz, hogy az államfői székbe került politikai analfabéta szeszélyes döntéseinek következményeit is kibírják. Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválságra a rohamosan fasizálódó Európával ellentétben a tengerentúlon demokratikus választ adtak; gondoljunk Roosevelt programjára. A képviseleti demokrácia jelenlegi válsága kapcsán mintha megfordult volna a helyzet: az öreg kontinens politikai fősodra a két világháború tapasztalatainak birtokában feltartóztatni látszik az európai populistákat, az establishment amerikai ellenfelei ezzel szemben látványosan megerősödtek két esztendeje. Trump „pünkösdi királyságának” végét vetítik azonban előre a közelgő kongresszusi választások, melyeknek kétségkívül a demokraták a favoritjai. Putyin revansista törekvéseinek sikere pedig részben éppen az amerikai belpolitika stabilitásától függ.
Jövőnket szerencsére mi alakítjuk. Még egy Titorhoz hasonló „időutazó” sem mentheti fel vezetőinket a cselekvés felelőssége alól.

Donald Trump és az amerikai álom

A közvélemény-kutatások szerint kevesebben hitték, hogy Donald Trumpot megválasztják az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, mint ahányan szavaztak rá. Megválasztása után pedig ellenfelei és a média az Egyesült Államok történetében példa nélküli gyűlöletkampányt folytattak ellene. Donald Trump mint az Egyesült Államok elnöke kétség kívül egy szokatlan, politikai értelemben „szabálytalan”, és sokak által veszélyesnek tartott ember. E tulajdonságai miatt az elnök megítélése a vele ellenfélként bánó sajtó és a szkeptikus külföld szemében legalábbis változó.  
Közben sokan elfelejtik a legnagyobb amerikai politikai igazságot. „It’s the economy, stupid”, vagy szabadon lefordítva „csak a gazdaság számít, butus”. S amíg a média marcangolja Trumpot a vélt vagy valós hibái miatt, ezekben a legfontosabb témákban ő a király. Mik ezek a témák? 
Először is, megválasztása után azonnal nekilátott az Egyesült Államok gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez. Az előző adminisztrációk döbbenetesen előnytelen kereskedelmi egyezményeket kötöttek Kanadával, Mexikóval, Japánnal, az Európai Unióval, Kínával és több más ázsiai országgal is. Kanada pl. 300 százalékos vámmal terheli az egyesült államokbeli tejtermékeket. Trump beintett a hazáját kihasználó országoknak. (Valójában persze az előző amerikai adminisztrációk külgazdasági politikája felelős az államadósság mérhetetlen emelkedéséért.)  
Az ország, amely a legnagyobb kereskedelmi deficitet termeli az Egyesült Államoknak, és amely szégyentelenül semmibe veszi a nyugati világban elfogadott, a szellemi tulajdon védelméről szóló törvényeket, a Kínai Népköztársaság. Trump kereskedelmi hadüzenetet küldött Kínának, s bár a kínaiak azzal válaszoltak, hogy védővámokat vetettek ki hasonló mennyiségű amerikai termékre, a játszma még csak most kezdődik. Mivel az Egyesült Államok sokkal több terméket vásárol Kínából, mint fordítva, a kereskedelmi háború kimenetele aligha alakul kedvezően a kínaiak számára. Az amerikai ember ezt a konfliktust egy munkahely-védelmi cselekedetként éli meg, ami kétségkívül megőrzi Trump népszerűségét a szavazók körében.  
Másodszor, az Egyesült Államok részt vett több klímaváltozással foglalkozó nemzetközi szerződés megalkotásában. Ezek a sokak által hasznosnak tartott szerződések rendkívül előnytelenek voltak az ország gazdasági érdekeinek. Ugyan jelenleg a tudósok nagy része a klímaváltozás okát a Föld lakóinak viselkedésében látja, semmi sem indokolja, hogy az amerikaiaknak a megoldásban nagyobb részt kelljen vállalni, mint a többi országnak.   
Harmadszor, az Egyesült Államok egy bevándorló ország. Ezt az amerikai nép természetesnek tartja, de mostanra több mint tízmillió illegális bevándorló árasztotta el az országot. Trump népszerűségéhez nagyban hozzájárul az ellenük viselt harc. Falat épít a mexikói határnál, és mindent meg akar tenni a kitoloncolásuk érdekében. Az amerikai szavazók több mint 80 százaléka támogatja ezt. Sokan úgy gondolják, és az adatok is alátámasztják, hogy az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények nagyban hozzájárulnak bizonyos városokban a bűnügyi statisztikák romlásához.  
Negyedszer, az amerikai választó azt is reméli, hogy az illegális bevándorlók kitoloncolása nemcsak állások felszabadulásához, hanem a bérek emelkedéséhez is vezethet. Trump elnök jelentős adócsökkentést is bejelentett. Kritikusai megjegyzik, hogy az adócsökkentésből a nagyobb jövedelemmel rendelkezők jelentősebb kedvezményekben részesülnek. Ez igaz, de itt két dolgot kell megjegyezni. Az átlag amerikai egyébként nem bánja, ha valaki nagyobb adócsökkentést élvez, mint ő, ameddig meg van elégedve a neki juttatott adócsökkentéssel. Másrészt az USA-é egy rendkívül progresszív adórendszer, és amikor adócsökkentést hajt végre a kormány, akkor azok kapják a nagyobb visszatérítést, akik a legtöbb adót fizetik. 
Ötödször, az Amerikai Egyesült Államok, amely talán a legkevésbé agyonszabályozott ország volt a nyugati világban, az utóbbi 50 évben bizony sok olyan törvényt léptetett életbe, amely nélkül a társadalom jól meglenne, és amely bonyolítja az emberek és a vállalkozások életét. Trump elnök nekilátott a felesleges bürokrácia lebontásához. 
Hatodszor, sok amerikai kérdőjelezte meg az idők során, hogy vajon miért kell neki fizetnie azért, hogy a gyermekei akár életük árán is megvédjék Európát a katonai fenyegetésektől. A NATO szerződés kimondja, hogy minden NATO tagállamnak a GDP legalább 2 százalékát kell honvédelemre fordítani. Az európai országok 1-2 kivételtől eltekintve nem teljesítik ezt a kritériumot. Németország úgy alkotta meg a nagyra értékelt gazdasági csodát, hogy nem fejlesztette hadseregét, bízván az Egyesült Államok által fölépített védelmi ernyőben. Trump jelezte NATO szövetségeseinek, hogy a fent említett 2 százalék a szerződésen alapuló elvárás.   
Kevesen gondolták, hogy a republikánusok jelöltjéből elnök lesz. Most ismét kevesen gondolják, hogy 2020-ban Trumpot újraválasztják. Aki 2020-ban méltó kihívója akar lenni, annak nem lesz elég üres frázisokat pufogtatnia, hanem olyan gazdasági alternatívát kell bemutatnia, amelyért az amerikai szavazó hajlandó elfelejteni a Donald Trump által kínált gazdasági pozitívumokat.