Minden, az öntözéssel kapcsolatos beruházást támogatna a vízgazdálkodási és vízhasznosítási (öntözési) program, amely 2020 és 2030 valósulna meg, összesen 170 milliárd forintos támogatással. A költségvetésből eredő forrásból tározók, valamint a gazdálkodók birtokát elérő csatornák kiépítése valósulhat meg. A termelőnek csak az lenne a kötelessége, hogy a saját földjein kiépítse és működtesse a rendszert. Viszont arra is számítani lehet, hogy előbb-utóbb a rendszer működtetése megnöveli majd a termelési költségeket, drágábbá teszi az öntözött területeken megtermelt élelmiszereket, olyan mértékben, mint amekkora drágulást a piac elfogad. Viszont a 800 milliárd forint értékben megnövekvő terméshozamok némileg fékezhetik az árak emelkedését.
Szakemberek véleménye szerint a lehetséges egymillió hektár öntözésére biztosan nem lesz elegendő programra szánt 170 milliárd forint, hiszen egy hektáron általában, átlagosan egy-másfél millió forint használnak fel, de a növényi kultúrától, a terepviszonyoktól, a víznyerési lehetőségektől és a talajviszonyoktól függően ez az összeg jóval magasabb is lehet. A szakértők úgy vélik, hogy az uniós támogatásokkal, az önrésszel és a nemzeti forrásokkal együtt évi 25 milliárd forintból tíz év alatt 260-270 ezer hektárra lehetne növelni a jelenlegi öntözött terület nagyságát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 43 ezer gazda megkérdezésével végzett felméréséből kiderült, ekkora területre építenének ki a termelők öntöző rendszert. A jelenleg öntözött mintegy 120 ezer hektáros terület az 1950-es évek szintjének fel meg, a teljes termőterület két százalékát teszi ki (az öntözési csúcsot egyébként az 1970-es években érte el a magyar agárárgazdaság).
Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) vízgazdálkodással is foglalkozó tanácsosa lapunk érdeklődésére megjegyezte, hogy a rendszerváltás előtt volt olyan időszak, amikor 350 ezer hektárt is öntöztek Magyarországon. Egyébként hozzávetőleg a 80 ezer hektáros szabadföldi zöldségtermőterület 75-80 százalékát öntözik, de a hasonló méretű gyümölcskertészeteknek alig 20-25 százalékán gondoskodnak a vízutánpótlásról – említette a Népszava érdeklődésére Ladó Ferenc, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ez összességében 100 ezer hektárt jelent. A fennmaradó öntözött terület a csemegekukorica és a vetőmagtermesztés között oszlik meg. Szakemberek szeretnék ha a takarmánykukorica, és előbb-utóbb a napraforgó táblákat is bekapcsolnák az öntözési hálózatba. Azonban hátráltatja az öntözés nagyobb arányú elterjedését, hogy a vízjogi engedély meghosszabbítása, a bérelt föld tulajdonosainak számától függően több millió forintot is felemészthet, ugyanis minden tulajdonossal külön-külön kell szerződést kötni, ami egy-másfél évre is elnyújthatja az engedély megszerzését.
Az öntözés oly nagy mértékben emeli a hozamokat, hogy Makó környékén például hektáronként átlagosan 20-30 tonna vöröshagymát takarítanak be, míg az öntözött földekről 60-70 tonna is megterem.
Abban minden érdekelt egyetért, hogy öntözés nélkül a klímaváltozás miatt bizonyos növényi kultúrákat Magyarországon nem lehet majd termeszteni, vagy legalábbis nem lesz érdemes.
A kormányzat most meghirdetett programja nagy valószínűséggel másfél év múlva nem fog a tervek szerint elkezdődni.
A tervezett öntözési program azonban nem aratott osztatlan sikert. A MOSZ egyebek mellett azt kifogásolja, hogy sem a kormányzat, sem a NAK de még a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége sem egyeztetett velük.
A szeptember közepén megjelent kormányhatározat idén október végéig akar egy vízügyi katasztert összeállítani, ám a szakember információi szerint a vízitársulatok szervezete szerint olyan adatokat kérnek tőlük, amelyek beszerzése legalább egy éves munka. Az öntözésre kiírt pályázatokat a jelenleginél sokkal életszerűbbé kell tenni. Olyan pályázatok vannak, hogy legalább 10 éves bérleti szerződéssel kell rendelkeznie a gazdának, ha nem a saját birtokán termel. Csakhogy abban az esetben, ha nem egy tulajdonossal kötött szerződést és a bérleti megállapodások eltérő időpontban születtek, akkor csak azokra pályázhat a termelő öntözésre, amelyekre 10, vagy több éves megállapodás van érvényben. Azokra a birtoktestekre nem lehet, amelyeknél ennél kevesebb idő van hátra a lejáratig. Az osztatlan közös tulajdonú földeknél minden egyes tulajdonossal külön kell bérleti szerződést kötnie a gazdának, s ha csak egy tulajdonos földjére is kevesebb a tíz évnél a szerződés határideje, megint csak nem pályázhat. Sok termelőt az is visszatart a pályázástól, hogy egy korszerű öntözési rendszer költségei nem biztos, hogy néhány év alatt megtérülnek. Ha több tulajdonostól bérel földet, semmi nem garantálja, hogy mindenki újra vele szerződik.
Csősz Tibor álláspontja szerint mielőtt az öntözési programba belevág a kormány, azelőtt a birtokviszonyokat kellene rendezni, mert ez a mostaninál nagyobb biztonságérzetet és beruházási kölcsönözne a termelőknek. A vízitársulatok működése is rendezésre szorul. Korábban 80 végezte az öntözésre kivételezett vizek, a csatornák és a szivattyúk karbantartását, ma pedig már csak 35-36 tevékenykedik. Gondot okoz az is, hogy nincs megbízható adatbázis a csatornák, szivattyúk tulajdonosairól, így problémás lehet a gazdálkodók birtokáig elvinni a kormányzati program során megvalósuló öntözési rendszert. A szakember az intézményrendszer és a pályáztatás egyszerűsítését is célszerűnek találná.
A kormányzatnak az a szándéka, hogy a felszíni vizeket nagyobb arányban használják fel, ugyanakkor a felszín alatti vízbázis használatát visszafogják. Ezt figyelembe véve a NAK azt javasolta, hogy minden fúrt kút egyben monitoring pont is legyen, ahol mérni lehetne a kiemelt víz mennyiségét. Azokat a fúrt kutakat viszont meg kellene szüntetni, amelyek például ivóvízbázisokból nyerik a vizet.
