Tarlós álma

Talán ma már nem számít indiszkréciónak, ha elárulom, hogy a néhai Népszabadság Budapest rovatában szolid közelharc folyt a kilencvenes években a III. kerületért. Bármi volt is a kérdés, azonnal kapcsolták ugyanis Tarlós Istvánt, ő pedig elmondta, Békásmegyertől Újlakig tartó birodalmában miről mi a döntés.

Negyed század távolából ezért is teljesen érthetetlen, ugyanez az ember hogyan képes jó képet vágni ahhoz, ami nyolcadik éve Budapesten folyik. Két ciklus alatt a mögötte álló pártszövetség kiszervezte alóla a pénzt és a fontosabb hatásköröket, és nem hagyott neki mást, mint hogy az immár huszonháromfelé húzó, zömmel kerületi polgármesterekből álló fővárosi közgyűléssel kellemetlenkedhessék. Aki nem hiszi, idézze csak föl, hogy is volt ez a városligeti múzeumnegyeddel: a kormány meghozta a döntést, a főpolgármester tett néhány bánatos nyilatkozatot, hogy ha már, akkor ő a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónában látná szívesen az ilyesmit, aztán a Városligetet rendeletileg kimetszették Budapestből, kalap, kabát.

Hogy ezt a megalázó helyzetet, vagy épp a metrófelújításkor látványossá vált állandó koldulási kényszert valaki miért hajlandó elviselni, az rejtély, de nincs is hozzá közünk. Az viszont felettébb érdekes, hogy nem cáfolt hírek szerint a főpolgármester két feltételt szabott ahhoz, hogy ismét elinduljon a városvezetői posztért: a közigazgatási rendszer változatlanul hagyását, illetve a Budapestnek szánt jelentős fejlesztési forrásokat. Ami felettébb érdekes kívánságlista, ha figyelembe vesszük, hogy a jelen rendszerben a főváros lényegében működésképtelen, a fejlesztési források pedig jelentősek ugyan, de kizárólag olyasmire jut belőlük, ami a kormánynak fontos.

Legalábbis csodálnánk, ha a főpolgármester is a mindenféle másnak maszkírozott olimpiai fejlesztésekről, a közszolgálati egyetemről, a Kossuth téri és a várbeli kormányzati negyedről meg a ligetbeli múzeumokról álmodozik. Vagy ha mégis, élünk a gyanúperrel, hogy álmában ő is Fürjes Balázs, és úgy játszik egymással.