A palotai példa

Kisbér neve mond még önöknek valamit? A városé, ahol alig egy évvel az első szabad voksolás után a megürült képviselői helyre egyszerűen lehetetlennek bizonyult új honatyát választani, mert az emberek csakazértsem mentek el az urnákhoz. Míg végül a többedik körben a szocialisták előálltak a korábbi - reform-pártállami - honvédelmi miniszterrel, aztán hipp és hopp, hirtelen lett elég szavazó. 
Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a XV. kerületben a választásra jogosultak 34,3 százalékát ösztönözte voksolásra a lehetőség, hogy polgármestert állíthatnak a városrész élére. Eszemben sincs ünneprontónak lenni, a nyári józsefvárosi fiaskó és a belvárosi zakó után kellett már ennyi sikerélmény Orbán Viktor ellenzékének, de azért ne feledjük, hogy itt a demokraták nem megfordítottak valami fideszes fellegvárat, hanem megőrizték korábbi, erős pozíciójukat. És azt se, hogy a "mindenki egyért, egy mindenkiért (mínusz Munkáspárt)" recept Palotán működött ugyan, de Kőbányán meg nem. 
A kérdés tehát továbbra sem úgy vetődik fel, hogy hogyan lehet elrángatni a szavazófülkékbe a híveket, hiszen elmennek azok maguktól is, amiként a fideszéi is. Hanem úgy, hogy mivel lehet rávenni a közügyekben most érdektelenséget tanúsító, a hatalom által konzekvensen félrevezetett, a tájékozódás alternatív lehetőségeivel élni nem hajlandó választói többséget, hogy a saját érdekében figyeljen, mérlegeljen és döntsön. 
A jövő évi önkormányzati választásig hátralévő egy év a trendfordításra talán nem elég, de arra igen, hogy az ellenzék legalább Budapesten szavazatokra és mandátumokra váltsa a létező elégedetlenséget. Nincs az a körzet, nincs az a városrész, ahol ne lehetne megtalálni a helyben legfontosabb ügyeket és azokat a hiteles arcokat, akik képviselik őket. És az elkövetkező egy év majd azt is bebizonyítja, melyik politikai erő képes a célért dolgozni, és melyik játszik cinkelt lapokkal. A tét persze nem az örökkévalóság, csak a nagyon is kézzel fogható jelenünk: ha most odalesz Budapest, ebben a büdös életben már nem kapunk újabb esélyt.

Egy év arra elég, hogy az ellenzék legalább Budapesten szavazatokra és mandátumokra váltsa a létező elégedetlenséget

Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.10.02. 08:35

Körtánc magyar módra

Amikor egy kormány felelősségteljesnek minősíti a saját gazdálkodását - ez történt a 2017-es költségvetés zárszámadásáról szóló javaslat esetében -, akkor önelégültségüket rendszerint pozitív (vagy annak tűnő) adatokkal támasztják alá. A hiányosságokról pedig, legyenek azok bármily számosak, bölcsen hallgatnak. Például hogy az államadósságot nem sikerül érdemben csökkenteni, és a gazdaság szerkezete is korrigálásra szorul.
Egy reális jövőképpel megáldott kormány viszont felvázolja a maga távlatos vízióit, ügyelvén arra, hogy az időhorizont a nem beavatottak számára is belátható legyen. Közismert, hogy Magyarország miniszterelnöke - számos külföldi kollégájától eltérően - a makrogazdasági folyamatok iránt nem mutat különösebb érdeklődést, a 2018-as választási kampány már zsinórban a harmadik volt, amelyből nem derült ki, mit is kívánna kezdeni ezen folyamatok alakításával a Fidesz; legfeljebb a növekedés bűvöletében élő adóintézkedéseket, az államháztartás kordában tartott mértékét tűzték ki célul. Bár felismerték azt is, hogy látványosnak beharangozott bérintézkedések nélkül kiszárad a munkaerőpiac. 
De ha a kormányfő nem is, a nemzetgazdasági miniszteréből jegybank-elnökké avanzsált Matolcsy György szinte szuverén módon meghatározta az egészen 2018 tavaszáig unortodox jelzővel illetett magyar gazdaságpolitikát, amelyet Orbán Viktor magáévá tett, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig - kezdetben ugyan némi távolságtartással - hasonlóképpen. Matolcsy György mandátuma azonban 2019. március 2-ával lejár a Magyar Nemzeti Bank élén, és minden jel arra mutat, hogy nincs szándéka újabb hat évet eltölteni a Szabadság téren. A felettébb különös módon létrehozott Pallas Athéné alapítványok üzembiztossá váltak, egyaránt szolgálják az elnök egyéni ambícióinak kiélését és a közpénzeknek intézményes elherdálásával a hozzá közelállók "megjutalmazását". Bár az MNB által görcsösen megvalósított laza monetáris politika, a mesterségesen gyengén tartott forint nem arat osztatlan sikert, de Matolcsy biztos lehet abban, hogy utódainak gondolkodása az övére hajaz majd. Legalábbis egy darabig.
A jegybank elnök ma már láthatóan a jövőbe tekint. Az MNB 180 pontos versenyképességi csomagjának legfontosabb célkitűzései az elmúlt nyolc év nyílt kritikájának is felfoghatók. Ahhoz nem fér kétség, hogy Matolcsy maga kívánja majd irányítani a megvalósításukat. Egyre több jel mutat arra, hogy ehhez a most Palkovics László által vezetett minisztériumot nézte ki, mégpedig úgy, hogy közben a Bártfai-Mager Andrea kezében összpontosuló állami vagyonra is rátenné a kezét. S így kialakulhat majd a gazdaság új csúcsminisztériuma."Kárpótlásul" a jelenlegi miniszter asszony foglalhatná el annak a Matolcsy Györgynek a megürülő elnöki székét, akinek sajátos a jegybankári tanait már elsajátította. 
Ahhoz nem fér kétség, hogy ez az esetleges felállás a szereplők önös érdekeit szolgálja; de hogy az országét mennyire, az ma még kétséges. A kormányfő mindenesetre biztos lehet benne: hű emberei nem hagyják cserben. Egyelőre.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2018.10.02. 08:35

Kamarás trükk és munkaerő-hiány

Nem könnyű válogatni, de a létezett szocializmusnak talán a legkártékonyabb hagyatéka mégis a szakszervezeti mozgalmak kiüresítése. A munkás-paraszt hatalom el akarta hitetni, hogy érdekvédelemre nincsen szükség, hiszen azok vannak hatalmon, akiknek az érdekeit védeni kell. Marx elképzelése talán be is válhatott volna, azonban a marxista pártok bolsevik irányú elváltozása teljesen más eredményt hozott. A munkás-paraszt hatalom (mozgalmi néven proletár diktatúra) még kevésbé volt igazi népuralom (demokrácia), mint annak képviseleti, polgári változata, amelynek a restaurálására tettünk kísérletet a rendszerváltással. A kísérlet a szakszervezeti mozgalom szempontjából sem sikerült.  
Az újonnan megalakított szakszervezetek nagyon gyorsan pártokhoz csapódtak, nemritkán jobboldali pártokhoz, ami - ugye - fából vaskarika. Arra azonban jó volt, hogy a vezérkar megtollasodjon, és saját érdekei szerint képviseljen érdeket. Igazi jó példa erre a Gyurcsány ellenes gördülő vasutas sztrájk, ha emlékeznek még rá és a nagymellényű szervezőre. Azt a néhány normális nézetet valló szakszervezet csírát, amelyik nem állt be a sorba,  Orbánék lehetetlenítették el az új Munka Törvénykönyvével, az új „érdekegyeztetési” szisztémával. 
Az új demokrácia másik érdekvédelmi zavarkeltése a kamarák újbóli felállítása volt. Alig van olyan ember, aki meg tudná mondani, hol van az elválasztó vonal a kétféle érdekképviselet között. Merthogy van! Jól látható. És igen éles. Magukat konzervatívnak gondoló honfitársaim nagy lendülettel ugrottak be a kamarás trükknek. Csakúgy, mint a jobboldali szakszervezetek, a kamarák is elsődleges célul a vezetők saját előmenetelének egyengetését, majd a szemtelenebbek a személyes meggazdagodást tűzték ki. Ez NER konform, jól is megy. Viszont közben nincs dolgozói érdekképviselet.  
Ifjan is bölcs állami vezetőink elégedetten dörzsölték markukat: egy gonddal kevesebb, vélték. A karaván így is halad. Kellett hozzá nyolc év, hogy kiderüljön, az érdekképviselet nem bolsevista-sorosista trükk, hanem a polgári demokratikus működés létfeltétele. Bármilyen furcsának tűnik is, inkább érdekük a jó szakszervezet a munkáltatóknak, mint a munkavállalóknak. A német nagyiparosok jól tudják, ha a bérek nem teremtenek keresletet, fölösleges lesz autót gyártaniuk. Ezért aztán elképzelni sem tudják, hogy lehet a béreket cselekkel alacsonyan tartani, hogy a melós csak melózzon, majd a (maga-magunknak teremtett új) középosztály vásárol. 
Ez nálunk sem jött be. Érdekképviselet, bérharc híján nincs jövedelem, elnéptelenednek a munkahelyek. Elsőként az egészségügy, amely igazi állatorvosi ló. Itt minden hiba be van iktatva. De nem kell izgulni, sorra kerül minden ágazat, helyesebben sorra került. Ráadásul disszidálni sem kell, még nyitva vannak a határok. Hajrá Felcsút, hajrá Putyin!

Kellett hozzá nyolc év, hogy kiderüljön, az érdekképviselet nem bolsevista-sorosista trükk, hanem a polgári demokratikus működés létfeltétele

Szerző
Haskó László
Frissítve: 2018.10.02. 08:35