Szél Bernadett;Fóti gyermekváros;

2018-10-02 14:39:00

Amíg nem lett botrány, nem volt fűtés a fóti gyermekotthonban

Ebek harmincadján van a fóti gyermekváros, amit a kormány meg akar szüntetni.

Elromlott a kazán, nincs pénz a javítására, így kénytelenek dideregve tölteni mindennapjaikat a Fóti Károlyi István Gyermekközpont – ismertebb nevén a gyermekváros – lakói – erre Szél Bernadett hívta fel a figyelmet, aki kedden látogatta meg az otthont. „Tisztelt Kormány, ha leszálltak a privát jetek, nem tudnának 6 millió forintot adni a gyermekotthonba? Ennyi egy új kazán. Fáznak a gyermekek” – írta Facebook oldalán a politikus, a látogatás után készült videóban pedig arról beszélt: a dolgozók néhány hősugárzóval próbálnak javítani a helyzeten.

Szél szerint az otthont évek óta nem korszerűsítik, a kormány nem fektet bele pénzt. Ennek minden bizonnyal köze van a gyermekváros megszüntetésének tervéhez, amelyről már lapunk is többször írt. A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy jövő év májusáig elhalasztják a „kitagolást”, de az intézmény felszámolása továbbra is napirenden van. A korábbi tervek szerint már idén kiköltöztették volna a gondozottakat, valamint a gyermekközpont területén, szolgálati lakásaikban élő egykori (nyugdíjas korú) és jelenlegi dolgozókat is, ám ezt az elképzelést nagy felháborodás övezte, és a célintézményekben – például a kalocsai vagy a zalaegerszegi otthonban – nem álltak időben rendelkezésre férőhelyek.

A költözés hivatalos indoka az, hogy a gyerekek kisebb létszámú, családiasabb környezetbe kerüljenek. Csakhogy Fóton most is a Károlyi Kastély 60 hektáros parkjában kialakított, 8-10 fős családias otthonokban élnek a gyerekek. Az érintettek közül többen attól tartanak, a kormánynak – és a hozzá közel álló üzleti körnek – csak a kastélyra fáj a foga.

Később a 24.hu megkeresésére a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közölte: „a Károlyi István Gyermekközpontban történt fűtésrendszer-meghibásodásból adódó problémát elhárítottuk, a munkálatok befejeződtek. Az intézmény Gyermekotthonai és bérlői számára a hőszolgáltatás biztosított”.