úszás;

2018-10-03 16:05:43

Úszó Világkupa Budapesten: több mint ezer érem a medencében

Összesen több mint ezer éremmel rendelkeznek azok a versenyzők, akik rajthoz állnak a csütörtöktől szombatig tartó budapesti rövidpályás úszó Világkupa-versenyen. A magyar főváros korábban még sosem rendezett Vk-t ebben a műfajban.

A házigazdák legnagyobb sztárja Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai bajnok az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, összesen hat egyéni számban és egy váltóban indul majd. A világklasszis sportolónő hozzátette: imád úszni, élvezni akarja a versenyzést, ezúttal nincs rajta akkora nyomás, mint tavaly nyáron a hazai rendezésű vizes világbajnokságon volt, amikor a közvélemény és ő is elvárta saját magától a kimagasló eredményeket. Hosszú idén nyáron a glasgow-i Eb-n egy aranyérmet szerzett, akkori formáját tízes skálán újságírói kérdésre válaszolva négyesre értékelte. A mostani Vk-viadalon a formájára nyolcas osztályzatot adott. Hosszú eddig összesen 399 érmet nyert a Vk-versenyeken.

A budapesti eseményen negyven országból mintegy ötszázan vesznek részt, akik összesen már több mint ezer érmet nyertek nagy nemzetközi versenyeken.

A szervezők betétprogrammal igyekeznek még jobban szórakoztatni a nézőket: az egyenlítői-guineai Eric Moussamba – aki Eric az Angolna néven vált ismertté, amikor a 2000-es sydney-i olimpián a 100 méteres gyors előfutamában alig tudta végigúszni a távot – ismert magyar sportolókkal méri össze tudását. Többek között az olimpiai- és világbajnok tornásszal, Berki Krisztiánnal vagy a téli játékokon rövidpályás gyorskorcsolyában aranyérmes Liu Shaolin Sándorral „versenyez” majd.