Le kellene jönni erről a szerről

Hős utca csak egyetlen egy van Budapesten. Mármint, ha a térképet kutatjuk. Ám mint jelenség, sajnos évről évre szaporodik a Hős utcák száma a fővárosban és vidéken is. A különböző videómegosztó oldalakon számtalan kisfilmet találunk – akár amatőrök által, akár profi stábok által rögzítetten –, amely azt mutatja be, hogyan pusztít el mindent az ún. dizájnerdrog, legfőképpen a végtelen szegénység, a nyomor utcáiban. Egy adag akármicsoda – hiszen lehetetlen megállapítani, hogy az adott adag mit tartalmaz pontosan – olcsóbb, mint egy „feles”. Aki már csak a kábulatban találja meg az élet elviselhető pillanatait, annak kézenfekvő, hogy alkohol helyett akár teljesen ellenőrizetlen pszichoaktív szerek után is nyúljon. Ráadásul ezek egy részének beszerzése teljesen legális, hiszen sem a dohány, sem például az aceton megvásárlása nem ütközik törvénybe 18 év felett. Beáztatni a dohányt, megszárítani és elszívni szinte gyerekjáték. A katasztrófa az, hogy egyre inkább a szó legszorosabb értelmében is az.
Ennek a magára hagyott társadalmi csoportnak a katasztrófája természetesen nem egyik napról a másikra következett be. A reménytelenségben, kilátástalanságban, az eleve elrendelt nyomorban egymást követő generációk régóta küldték üzeneteiket a többségi társadalom felé. Ám ez mindeddig – a politika hathatós közreműködésével – elkerülte a figyelem fókuszát.   
A Hős utcai katasztrófára igazán akkor figyelt csak fel az ország, mikor az egyik TV-csatorna stábja főműsoridőben adott le egy tartalmas, egészen megdöbbentő anyagot róla. Egymás után jöttek a válaszok az ország különböző pontjairól: ilyen környék náluk is van. Az országos érdeklődést ugyanakkor a lehető legrosszabb válasz követte a kormány részéről. A hatalom meg akarta mutatni, azonnal képes erőből rendet tenni a Hős utcában és az egyes villamos megállóiban szédelgők között: most már éjjel-nappal rendőrök lepik el az egész környéket. Az ő munkájukat természetesen tisztelet és elismerés illeti, hiszen, annyit már tudunk ezekről a pszichoaktív szerekről, hogy használóik sokszor a teljes tompultság, ernyedtség állapotában, gyakran eszméletüket vesztve fekszenek valahol, de egyáltalán nem ritka, hogy erős agressziót, durvaságot vált ki a használókból. A rend fenntartása, az állampolgárok védelme ilyenkor valóban nélkülözhetetlen és elsődleges szempont kell hogy legyen. 
De lássuk be, nemcsak szakmai hiba, hanem bűn is kizárólag a rendészeti fellépéstől várni a csodát. Várni azt, hogy a dupla rendőrlétszám, az erőteljesebb hatósági fellépés véget vessen a “Hős utcákban” jellemző, halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi csoport súlyos katasztrófájának. Magyar generációk jövőjét veszélyezteti súlyosan a kormány, amikor Rétvári Bence szavaival élve „nem hisz az ártalomcsökkentésben”, vagy amikor szakmai felvilágosítás helyett a prevenciót tévesen hatósági elrettentésként aposztrofálja. 
A hosszú évek óta megoldatlan szociális, lakhatási és egészségügyi problémákra nem lehet rendőröket küldeni. Illetve lehet, mint látjuk, csak teljesen értelmetlen és hatástalan. A rendőri fellépés eredménye mindössze annyi, hogy ma már a dizájnerdrogoktól bekábult fiatalok megjelentek más, ettől eddig érintetlen lakóövezetekben is. Szétspriccelt a probléma ezerfelé, de a megoldáshoz egyetlen lépést sem közelítettünk eddig.
Lassan ideje lenne lejönni erről a hatósági elrettentésre épülő kriminalizációs beakadásról. Vagy a helyzet csak egyre rosszabb lesz. 
Fontos, hogy lássuk: ez nem drogprobléma, és nem is rendészeti kérdés. Egy olyan átfogó együttműködésre van szükség, ahol jelen van a főváros vezetése, az illetékes szakminisztériumok, az egészségügy, a szociális szakma, a rendészet és természetesen az utóbbi időben kiszorított civilek is. Mert csak átfogó, minden területet lefedő programmal léphetünk ennek a szociális tragédiának a felszámolása felé vezető útra.
Frissítve: 2018.10.04. 09:21

Lelkiismeret

Nincs mit tenni, ha megszólal a lelkiismeret. Márpedig Nagykőrös Város Önkormányzatának kormánypárti többsége - a polgármester szerint - lelkiismereti döntést hozott, amikor határozatban ítélte el a Sargentini-jelentést. Vagyis az alig 24 ezres lélekszámú Pest megyei település figyelmeztette az Európai Parlamentet, rossz vége lesz annak, ha továbbra is vegzálják a magyar kormányt és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt. 
Lássuk be, ideje volt a határozott hangnak és fellépésnek. Bízzunk benne, hogy a magyar települések többsége követi a nagykőrösi példát. Csak eredményre vezet, ha mind ennyire bátran kiállnak az unió "bevándorláspárti, kommunista politikusaival" szemben. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a városi képviselő-testület közleményében visszaköszönnek azok a vádak, amiket naponta hallhatunk még náluk is felelősebb politikusoktól a parlamentben és a médiában. Hiszen "Nagykőrös az ország része", s mivel a kormány kiállt a magyar emberek és családok mellett, ezért ők is kiállnak a kormány mellett.
Különösen figyelemre méltó, hogy az önkormányzat "kommunista hangvételű aljamunkának" nevezi a jelentést. Czira Szabolcs polgármesternek e téren gazdag tapasztalatai lehetnek. Mielőtt ugyanis - a rendszerváltás után - politikus lett, az átkos időkben mint állatorvos és MSZMP-tag tevékenykedett. Aztán a kisgazdák soraiban tűnt fel, de - nyilván isteni sugallatra - rájött, hogy mégis a Fideszben a helye, az ő színeikben lett parlamenti képviselő és közben polgármester is. Ha valaki, hát ő meg tudja ítélni, hogy ez a jelentés bosszú, büntetés és Soros-féle aknamunka édes hazánk ellen. Amint arra Orbán Viktor és köre is többször rámutatott. 
Még jó, hogy Nagykőrösön csak a lelkiismeretükre hallgattak és nem - egyébként jogos - dühükre. A végén talán még hadat is üzentek volna az uniónak.

A Századvég kálváriája

Olvasom, hogy a Századvég legutóbbi számát a folyóiratot kiadó kormányközeli alapítvány bevonta, sőt az internetről is eltüntette. Állítólag Bod Péter Ákos tanulmánya verte ki a biztosítékot, akit Orbán 2006-ban még miniszterelnöknek akart jelöltetni. 
Bod kifogásolt tanulmánya a járulékvadászatról szól. Szégyen ide, szégyen oda, számomra maga a szó is idegen, nem ismerem a témát, de fogadni mernék, hogy a cikk nem száll síkra sem Soros György ellen, sem mellette, és nem száll síkra néhány szerencsétlen migráns befogadásáért sem. Egy szakember tanulmánya. Bod bűne inkább az lehet, hogy ő továbbra is mérsékelt konzervatív. Ez jó volt tíz évvel ezelőtt. Harminc évvel ezelőtt pedig a Századvég még azt is jó néven vette, ha egy szerző – uram bocsá’ – liberális.
1988-89-ben hallottam először ezekről a századvéges fiúkról. (Mint kiderült, volt köztük egy lány is, Lévai Anikó, Orbán felesége.) Fiatalok és agresszívek, mondta egy jóbarát, ki fogják adni a könyveidet magyarul. Így is történt. Megismerkedtem az ötletteli Gyurgyák Jánossal, a folyóirat és a könyvkiadó remek vezetőjével; a furfangos Stumpf Istvánnal, aki a legjobban értette, hogy kell a rendszert kijátszani; Gyekiczki Andrással, aki hamarosan faképnél hagyta századvéges (fideszes) elvbarátait, és átpártolt az igazi liberális párthoz, az SzDSz-hez; a könyvkiadó két szerkesztőjével, Orbánnal és a bajusza alatt motyogó, szófukar Kövér Lászlóval. 
Hamarosan lefordíttatták és kiadták két könyvemet. És közben megkedveltük egymást. Imponált a bátorságuk, valamint az, hogy milyen leleményesen verték át a Kádár rendszert. A folyóiratot eleinte 200 példányban adták ki, mert ahhoz nem kellett hivatalos engedély, ám rövidesen kispekulálták, hogy ha várnak egy darabig, az első kiadás után kiadhatnak még 200 példányt – engedély nélkül. Ez nekem nagyon tetszett. Nemcsak szovjetellenesek, nemcsak Nyugat-barátok, de ahhoz is van tehetségük, hogy túljárjanak a rendszer eszén!
Az egyik könyvem magyar fordítását Gyekiczki, a másikét Orbán ellenőrizte és szerkesztette. A második könyvbemutatóra emlékezetem szerint 1991 decemberében, a New York kávéházban (akkoriban Hungária) került sor. Ketten méltatták a könyvet – Orbán és Vásárhelyi Miklós. Az esemény után egy budai borozóban hármasban rágtuk tovább a gittet, de akkor már az SzDSz és a Fidesz egyre romló kapcsolatáról volt szó. Mivel Vásárhelyi óriási presztízzsel bírt, és Orbán a pártja első embere volt, azt hittem, sikerül a két párt közötti feszültséget enyhítenem. Rögtön kiderült, hogy az efféle diplomáciai feladathoz bizony nem értek.
Az akkori Századvégnek semmi köze a mai Századvéghez. Akkoriban Orbán Viktor segített létrehozni egy sokszínű, független folyóiratot és könyvkiadót, manapság pedig az írott szó bezúzásán fáradozik. Szomorú fejezet ez a tekintélyuralmi rendszerhez vezető út stációiból.
Szerző
Charles Gati