Hős utca csak egyetlen egy van Budapesten. Mármint, ha a térképet kutatjuk. Ám mint jelenség, sajnos évről évre szaporodik a Hős utcák száma a fővárosban és vidéken is. A különböző videómegosztó oldalakon számtalan kisfilmet találunk – akár amatőrök által, akár profi stábok által rögzítetten –, amely azt mutatja be, hogyan pusztít el mindent az ún. dizájnerdrog, legfőképpen a végtelen szegénység, a nyomor utcáiban. Egy adag akármicsoda – hiszen lehetetlen megállapítani, hogy az adott adag mit tartalmaz pontosan – olcsóbb, mint egy „feles”. Aki már csak a kábulatban találja meg az élet elviselhető pillanatait, annak kézenfekvő, hogy alkohol helyett akár teljesen ellenőrizetlen pszichoaktív szerek után is nyúljon. Ráadásul ezek egy részének beszerzése teljesen legális, hiszen sem a dohány, sem például az aceton megvásárlása nem ütközik törvénybe 18 év felett. Beáztatni a dohányt, megszárítani és elszívni szinte gyerekjáték. A katasztrófa az, hogy egyre inkább a szó legszorosabb értelmében is az.
Ennek a magára hagyott társadalmi csoportnak a katasztrófája természetesen nem egyik napról a másikra következett be. A reménytelenségben, kilátástalanságban, az eleve elrendelt nyomorban egymást követő generációk régóta küldték üzeneteiket a többségi társadalom felé. Ám ez mindeddig – a politika hathatós közreműködésével – elkerülte a figyelem fókuszát.
A Hős utcai katasztrófára igazán akkor figyelt csak fel az ország, mikor az egyik TV-csatorna stábja főműsoridőben adott le egy tartalmas, egészen megdöbbentő anyagot róla. Egymás után jöttek a válaszok az ország különböző pontjairól: ilyen környék náluk is van. Az országos érdeklődést ugyanakkor a lehető legrosszabb válasz követte a kormány részéről. A hatalom meg akarta mutatni, azonnal képes erőből rendet tenni a Hős utcában és az egyes villamos megállóiban szédelgők között: most már éjjel-nappal rendőrök lepik el az egész környéket. Az ő munkájukat természetesen tisztelet és elismerés illeti, hiszen, annyit már tudunk ezekről a pszichoaktív szerekről, hogy használóik sokszor a teljes tompultság, ernyedtség állapotában, gyakran eszméletüket vesztve fekszenek valahol, de egyáltalán nem ritka, hogy erős agressziót, durvaságot vált ki a használókból. A rend fenntartása, az állampolgárok védelme ilyenkor valóban nélkülözhetetlen és elsődleges szempont kell hogy legyen.
De lássuk be, nemcsak szakmai hiba, hanem bűn is kizárólag a rendészeti fellépéstől várni a csodát. Várni azt, hogy a dupla rendőrlétszám, az erőteljesebb hatósági fellépés véget vessen a “Hős utcákban” jellemző, halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi csoport súlyos katasztrófájának. Magyar generációk jövőjét veszélyezteti súlyosan a kormány, amikor Rétvári Bence szavaival élve „nem hisz az ártalomcsökkentésben”, vagy amikor szakmai felvilágosítás helyett a prevenciót tévesen hatósági elrettentésként aposztrofálja.
A hosszú évek óta megoldatlan szociális, lakhatási és egészségügyi problémákra nem lehet rendőröket küldeni. Illetve lehet, mint látjuk, csak teljesen értelmetlen és hatástalan. A rendőri fellépés eredménye mindössze annyi, hogy ma már a dizájnerdrogoktól bekábult fiatalok megjelentek más, ettől eddig érintetlen lakóövezetekben is. Szétspriccelt a probléma ezerfelé, de a megoldáshoz egyetlen lépést sem közelítettünk eddig.
Lassan ideje lenne lejönni erről a hatósági elrettentésre épülő kriminalizációs beakadásról. Vagy a helyzet csak egyre rosszabb lesz.
Fontos, hogy lássuk: ez nem drogprobléma, és nem is rendészeti kérdés. Egy olyan átfogó együttműködésre van szükség, ahol jelen van a főváros vezetése, az illetékes szakminisztériumok, az egészségügy, a szociális szakma, a rendészet és természetesen az utóbbi időben kiszorított civilek is. Mert csak átfogó, minden területet lefedő programmal léphetünk ennek a szociális tragédiának a felszámolása felé vezető útra.