labdarúgás;FTC;Rebrov;

2018-10-05 09:31:00

A Fradi edzője: egyetlen szurkoló előtt is úgy kell játszani, mint egy teli stadion előtt

Az FTC labdarúgócsapatának élére augusztusban kinevezett tréner, Szerhij Rebrov szerint a játék a szurkolókért van, ám egy profi játékosra nem lehet hatással az, hogy mennyien vannak a stadionban.

A korábbi ukrán válogatott csatár, Szerhij Rebrov eddig öt mérkőzésen ült a Ferencváros kispadján, mérlege szinte hibátlan: csapata továbbjutott a Magyar Kupában, az NB I-ben többek között legyőzte a Honvédot és legutóbb az Újpestet is, míg a nagy rivális MOL Vidivel döntetlent játszott. Az edző úgy látja, együttese folyamatosan fejlődik.

Szombaton egy második félidőben szerzett gólnak köszönhetően győzték le 1-0-ra az Újpestet. A mérkőzés után az egyik játékosa úgy fogalmazott, hogy a szünetben nem volt teljesen elégedett, „helyretette” őket.

Szerintem nem játszottunk rosszul az első játékrészben sem, valamiért a második félidőben jobban ment a játék a csapatnak, akkor jobban akarták a srácok a győzelmet. A szünetben arról is beszéltem a játékosaimnak, hogy megvoltak a lehetőségeik, ugyanakkor ki is kellett volna használniuk őket. A mérkőzés egészét tekintve egyáltalán nem lehetek elégedetlen, Lovrencsics Gergő és Marcel Heister például kétszer annyit sprintelt, mint néhány héttel korábban a MOL Vidi ellen. Örömmel látom, hogy hétről hétre fejlődünk.

Több mint húszezer néző volt kíváncsi a rangadóra. Önnek hogy tetszett a derbi körüli felhajtás, a meccs hangulata?

Kiváló hangulat volt a stadionban, nagyon örültem, hiszen a játékosoknak is jobb ilyen légkörben futballozni, nekem is jobb így dolgozni. Mindig jobb futballt szeretnénk nyújtani a nézőknek, ezért remélem, hogy a következő, Debrecen elleni mérkőzésünkre is sokan eljönnek majd. Mi, akik a labdarúgásban dolgozunk a szurkolókért csináljuk ezt az egészet, úgyhogy ha ők elégedettek, mi is azok lehetünk, hiszen az azt jelenti, hogy sikeresen végrehajtottuk a feladatunkat.

A Vidi vezetőedzője, Marko Nikolic a közelmúltban kifakadt, mert csapata hazai bajnoki mérkőzéseiről elmaradnak a nézők. Mit gondol, ennek lehet szerepe az elsőségért zajló kiélezett versenyben?

Természetesen nagyon fontos, hogy mennyien állnak egy csapat mögött, viszont mi mind profik vagyunk, úgyhogy egyetlen szurkoló előtt is ugyanolyan jól kell játszanunk, mint akkor, amikor megtelik a stadion. Az viszont kétségtelen, hogy a játékosoknak is jobb, amikor többen szurkolnak a lelátón.

A szezont remek formában kezdő futballistája, Ivan Petrajk a héten meghívót kapott az ukrán nemzeti csapatba, amelynek szövetségi kapitánya az ön korábbi csapattársa, Andrij Shevcsenko. Kikérte az ön véleményét is, mielőtt döntött?

Természetesen beszéltünk, én azt ajánlottam neki, hogy hívja meg Ivant. Úgy látom, Ivannak nagyon jót tesz, hogy rendszeresen játszik, egyre több önbizalma van, jelenleg a maximumon teljesít. Mindennél beszédesebb, hogy jelenleg több területen is ő a magyar liga legjobb játékosa. Egyértelműen megérdemli a válogatott meghívót, helye van az ukrán keretben.

Kicsit több, mint egy hónapja állt munkába a Ferencvárosnál, látott néhány helyszínt és csapatot. Változott a magyar viszonyokról előzetesen kialakított képe?

Amikor megérkeztem, csupán elméleti információkkal rendelkeztem a magyar ligáról, az eddigiek alapján azt gondolom, hogy kemény a mezőny. Ezzel kapcsolatban egy hazai példa jut eszembe: az ukrán bajnokságba rengeteg brazil vagy dél-amerikai játékos szerződik, mert a többség úgy gondolja, hogy ott könnyebb dolga lehet – hát nem ez a helyzet. Úgy tapasztalom, hogy jó csapatok és játékosok alkotják a magyar bajnokságot.