Ifj. Szakcsi Lakatos Béla;

Szakcsi Jr. és az imádott jazz

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla – művésznevén Szakcsi Jr., barátainak és kollégáinak Béci – a magyar jazz minden generációját felvonultató, monumentális koncerttel ünnepli ötvenedik születésnapját.

„Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán születésnapi koncertet tartani” – mondja a rá jellemző szerénységgel Szakcsi Jr. „Aztán arra jutottam, hogy ez az este akkor éri el a célját, ha nem elsősorban rólam, hanem az imádott jazzről szól. Olyan ritkán van lehetőség arra, hogy egyszerre, egy színpadon legyenek jelen a műfaj magyar kiválóságai – különböző nemzedékek és formációk.” Az ünnepelt így nem is lesz abszolút főszereplő: annyi nagyszerű zongorista kollégát, mellette bőgőseket, dobosokat, fúvós és énekes szólistákat – csaknem negyven zenészt – hívott meg a MOMKult színpadára, hogy bizonyosan fergeteges örömzene kerekedik. „Mindenki szabad kezet kapott, hogy standardekkel vagy saját kompozíciókkal érkezik. Azt viszont nagyon szeretném, hogy a különböző generációk egymással is játsszanak, erősítve a barátságot, a kollegialitást.” Ő maga tizenegy éve működő triójával lép színpadra, amelyben Pecek Lakatos Krisztián bőgőzik és Balázs Elemér dobol, majd pedig Fekete-Kovács Kornél trombitással és Zana Zoltán szaxofonossal kvintetté egészülnek ki. „Valódi kamaramuzsika lesz ez, zenei beszélgetés, amire föltettem az életem” – mondja szenvedélyesen. Párja, Csík Laura zongoraművész, illetve a még tinédzser ifj. Balázs Elemér révén a klasszikus zene is jelen lesz a repertoárban.

Világszerte elismert zeneművész gyermekeként ugyanazt a pályát – és pláne ugyanazt a hangszert – választani cseppet sem könnyű, de Szakcsi Jr. szerencsésnek érzi magát. „Édesapám óhatatlanul hatással volt rám és Robi öcsémre, de sohasem szólt bele a pályánk alakulásába, a zenei érdeklődésünkbe, egyáltalán nem is tanított minket. Helyesen tette, mert így a saját utunkat tudjuk járni, nem követjük őt, de nem is fordultunk el tőle. A jazz műfaja olyan sokféle lehetőséget kínál, hogy rá tudtunk találni a saját ösvényünkre” – vallja.

Szakcsi Jr. sohasem követte a zenei divatokat, és nem híve a különböző műfajok keresztezésének sem. „Nem is foglalkoztatnak annyit, mint szeretném, de ha helyzetbe kerülünk, s már ott vagyunk a színpadon, akkor a közönség reakciói mindig kárpótolnak” – teszi hozzá. Szerinte a crossover roppant veszélyes terep, mert „ahogyan a klasszikus zenének megfigyelhetők a maga törvényszerűségei és stílusjegyei, amelyek alapján Bachot, Mozartot vagy Beethovent hitelesen és ízlésesen lehet játszani, a jazznek ugyanúgy megvannak azok a tulajdonságai, amiket el lehet belőle venni, de akkor az már nem jazz.” Szerinte az ő korosztályából Oláh Kálmán a szabályt erősítő kivétel, mert tényleg elmélyedt a többi műfajban is, és stílusismerete példamutató. „Senkit nem ítélek el, tiszteletben tartom mások műfaji kísérleteit, keresztezéseit, de azt nem tudom elfogadni, ha a ritmika, a harmóniafűzés, a nyelvezet, az előadásmód már nem stílusos. Nagyon kell ismerni a többi műfajt is: nem szabad a klasszikus muzsikát vagy a népzenét csak valamiféle koloritnak, színezőanyagnak használni. Egyik példaképem Bill Evans mondta egyszer, hogy a jazz elsősorban érzés és lelkiállapot kérdése, ebből pedig nagyon könnyű kizökkenni.”   

A kritikus véleményePallai Péter – aki évtizedeken át volt a BBC munkatársa, majd hazatérve megalapította a Harmónia Jazz Műhelyt – így vélekedik Szakcsi Jr. játékáról. „Ha nagyon ragaszkodunk a besorolásokhoz, akkor azt mondhatnánk, hogy a bebop gyökereiből táplálkozó, kiváló modern zongorista, aki nap mint nap bizonyítja, hogy még mindig mennyi újítási lehetőség rejlik a műfaj legnemesebb hagyományaiban. Ezeket a lehetőségeket maradéktalanul kihasználja ötletes, sziporkázó improvizációiban. Játékán átsüt a műfaj történetének beható, szinte jazztörténészre valló ismerete. Szerencsések voltak, akik hallották a Budapest Jazz Clubban pár éve adott koncertjét, amelyen jóformán eljátszotta a jazz-zongora évszázados történetét. De minden koncertje élmény, tele meglepetéssel, váratlan fordulatokkal, autentikus, de roppant eredeti standard feldolgozásokkal.”