LMP;aláírásgyűjtés;Hadházy Ákos;

2018-10-07 18:49:57

Egy civil kezdeményezés lenyúlásával szervez rá Hadházy aláírásgyűjtésére az LMP

Hadházy kampányt indít az európai ügyészséghez való csatlakozásért, egykori pártja pedig egyből rálicitált, majd bejelentette az együttműködést is. Ám úgy tűnik, a párt se Hadházyval, se a "támogatásukra" kiszemelt másik kezdeményezés szervezőivel nem egyeztetett a nagy bejelentés előtt.

A Hadházy Ákos kezdeményezte európai ügyészséghez való csatlakozásért indított aláírásgyűjtés mellett saját akciót indított az LMP - szúrta ki a 444.hu. A párt elnöke, Keresztes László Lóránt Facebook-oldalán jelentette be:

Vagyis egy év alatt 7 uniós tagállamból egymillió aláírást akar összeszedni az LMP. A párt szerint így konkrét jogi lépéseknek kellene következnie az ügyben. Ám hogy ezt hogyan csinálnák, arról Keresztes nem nyilatkozott.

Mint az Index.hu észrevette, Keresztes László Lóránt vasárnapi posztja alatt később megjelent a kezdeményezés ausztriai helyettes képviselője, Fehér Balázs is, aki kommentjében azt állítja, hogy az LMP semmiféle engedélyt és hozzájárulást nem kapott tőlük az aláírásgyűjtéshez.

- folytatta, hangsúlyozva: a kezdeményezők majd egyedül keresik a nyilvánosságot. A pártok pedig "egyet tehetnek, nem próbálják saját ügyükként beállítani ezt a fontos, az Unió és Magyarország jövőjét alapvetően meghatározó projektet".

A "Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést!" fokozott ellenőrzések és szigorúbb szankciók alkalmazását szorgalmazza azokban a tagállamokban, amelyek nem csatlakoznak az Unió pénzügyi érdekeit védelmező Európai Ügyészséghez, derül ki az Európai Bizottság honlapján megjelent sajtótközleményből. A múlthéten, szeptember 27-én nyilvántartásba vett kezdeményezéshez tartozó internetes oldalra, a sopfraud.eu-ra kattintva jelenleg még csak egy angol és egy magyar nyelvű szöveg fogadja a látogatót: az "online aláírásgyűjtő oldal engedélyezésére várunk". Ez pedig önmagában is kérdésessé teszi, az LMP hogyan tud aláírást gyűjteni ehhez.

Keresztes Facebook-posztja alatt rögtön kérdőre vonták kommentelők azért is, hogy miért indítanak saját akciót Hadházyé mellett, mire válaszul a politikus azt írta, hogy

A csütörtöki sajtótájékoztatóján egyébként még Hadházy sem tudott arról, hogy volt pártja, az LMP támogatná kezdeményezését.

Hadházy Ákos egymillió, az európai ügyészséghez való csatlakozást támogató aláírás összegyűjtését tűzte ki célul, hogy a petíció erejével kényszerítsen ki lépéseket a kormánytól. Akciója mögé az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum Mozgalom is beállt.