Téved, aki azt hiszi, hogy bőven ráér a klímakatasztrófáig

Publikálás dátuma
2018.10.09 09:04

Fotó: ChinaFotoPress, Getty Images/
Ha a globális átlaghőmérséklet emelkedése nem marad 1,5 fok alatt, akkor az emberiség elveszti a kontrollt.
Minden eddiginél aggasztóbb prognózist tartalmaz friss jelentésében az IPCC (az ENSZ klímaváltozás-ügyi kormányközi testülete) a földi éghajlat alakulásáról. A munkacsoportjaival szinte a világ teljes tudományos elitjét lefedő szervezet úgy látja: a felmelegedés még annál is hamarabb éri el a visszafordíthatatlanság határát – vagyis az emberiség túlélését közvetlenül fenyegető szintet –, mint ahogyan azt a három évvel ezelőtti klímacsúcs idején gondolták.
A dél-koreai Incshonban nyilvánosságra hozott jelentés szerint a globális átlaghőmérséklet emelését mindenáron az 1,5 fokos küszöb alatt kell tartanunk, különben a változások kikerülnek az emberi társadalom kontrollja alól. Ez jelentős változás a 2015-ös Párizsi Egyezményhez képest, ahol még 2 Celsius fokos határ szerepelt, a, 1,5 fok pedig csak óhajként volt benne. Az új küszöbérték két ok miatt is riasztó: egyrészt három év alatt is sokat romlott a helyzet, másrészt a szóban forgó 1,5 fokból 1 Celsius foknyi fölmelegedés már megvalósult.

Az IPCC – vagyis végső soron a klímakutatás különféle részterületein releváns teljesítményt nyújtó tudósok grémiuma – most azt állítja, hogy 0,5 Celsius fok, és legfeljebb 10 esztendő választja el a Földet a katasztrófától: egyetlen évtized alatt kellene megoldani mindazt, amire az első, 1992-es riói klímacsúcs óta eltelt bő negyedszázad kevésnek bizonyult. (A jelenlegi tendenciák alapján az 1,5 fokos fölmelegedés eléréséhez 20 év kellene, de egyrészt a tempó felgyorsulhat – illetve az elmúlt évtizedek adatai alapján komoly esély van rá, hogy gyorsul –, másrészt néhány, küszöbön álló fejlemény, például a sarki jégsapkák vagy a gleccserek leolvadása már sokkal hamarabb is irreverzibilissé teheti a folyamatot.)
Amennyiben csupán a Párizsban kitűzött célnak megfelelő 2 Celsius fokos határt sikerül tartani, az tömeges, és a korábban véltnél jóval kiterjedtebb tragédiákkal járna: többek között tömeges halálozásokkal járó hőhullámokra, elhúzódó gazdasági krízisekre, a fajok kihalásának felgyorsulására, az élelmiszertermelés összeomlására kellene fölkészülni, hosszú aszályok és özönvízszerű esőzések váltakozására kellene felkészülni.
Ugyanakkor ahhoz, hogy az 1,5 fokos határ alatt maradjon a globális átlaghőmérséklet emelkedésének mértéke, a termelés és a fogyasztás radikális átalakítására van szükség. A minimálisan szükséges feltételek közé tartozna például a gépkocsik üvegházgáz-kibocsátásának 45 százalékos csökkentése, amiről az autógyártók hallani sem akarnak.
A Párizsban a világ országai által vállalt kötelezettségek betartása esetén legalább 3,5 fokkal emelkedne az átlaghőmérséklet, ráadásul a szóban forgó vállalások teljesítése nehezen halad, az USA pedig ki is hátrált az egyezményből. Az EU-n belül Magyarország számít az egyik legkevésbé klímabarát gazdaságnak: a kormánynak nincs elfogadott klímastratégiája, a francia fővárosban semmilyen újabb kibocsátáscsökkentést nem ígértünk – sőt, a magyar CO2-termelés az elmúlt években növekedett -, az energiahatékonysági és zöldenergia-vállalásaink pedig a legalacsonyabbak közé tartoznak Európában.
2018.10.09 09:04
Frissítve: 2018.10.09 09:43

Elkerüli a pápa Magyarországot

Publikálás dátuma
2018.12.14 10:22

Fotó: AFP/ FILIPPO MONTEFORTE
A Szentszék nem állja az Orbán kormány menekültpolitikáját.
 Bár Áder János köztársasági elnök 2013. szeptemberi vatikáni látogatása során azt közölte, Ferenc pápa elfogadta a Magyarországra szóló meghívást, s 2016-ban hazánkba látogat, ehhez képest nemhogy azóta nem jött el Budapestre, egyelőre 2019-es programjában sem szerepel úticélként Magyarország, s várhatóan nem is lesz benne. Ennek az az oka, hogy a Szentszék egyértelmű nemtetszéssel veszi tudomásul az Orbán-kormány menekültellenes politikáját. Miközben Ferenc pápa rendre rámutat, a keresztények kötelessége a menekültek befogadása, megsegítése, a magyar kabinet rendre szembemegy a pápa tanításával. Annak is meglehetősen rossz visszhangja lehetett a Vatikánban, hogy Magyarország elsők között jelezte, nem támogatja az ENSZ hét elején aláírt menekültügyi megállapodását, miközben a Vatikán rendre azt szorgalmazta, minél több ország írja alá a világszervezet migrációs paktumát. A Vatikán csütörtöki bejelentése szerint Ferenc pápa május 5-7 között Bulgáriába, illetve Macedóniába látogat el. Bár a 2019-es program még nem teljes, valószínűtlen, hogy az év második felében ismét közép- kelet-európai vizitet iktatnának a programba. Eddig annyi bizonyos, hogy januárban a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó helyszínére, Panamába látogat el a pápa, február elején az Arab Emírségekbe, Abu Dzabiba vezet az útja, március végén pedig kétnapos marokkói látogatás szerepel a programban. Az egyházfők közül eddig csak II. János Pál járt Bulgáriában, még 2002 májusában. Akkor három a kommunizmus idején meggyilkolt papot avatott boldoggá. Ferenc pápa bulgáriai látogatásának mottója „Béke a Földön”, amivel XXIII. János pápa 1963-as Pacem in terris enciklikájára utal. Mivel 2019-ben már aligha jön a magyar fővárosba Ferenc pápa, budapesti részről alighanem az a következő cél, hogy Ferenc pápát a 2020-as budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából csábítsák Budapestre.  
Témák
Szentszék
2018.12.14 10:22
Frissítve: 2018.12.14 12:04

„Jemen ma maga a pokol a gyermekek számára”

Publikálás dátuma
2018.12.14 10:00

Fotó: AFP/ MOHAMMED HUWAIS
Háború, éhezés, kolera: a közel-keleti országot sújtó humanitárius katasztrófa addig nem érhet véget, amíg a törvényes kormány és a lázadó húszik között nincs béke.
„Jemen ma maga a pokol a gyermekek számára”. Geert Cappelaere, az UNICEF regionális igazgatója írta le így a minap a háború tépázta közel-keleti ország állapotait. Aligha túlzott. Mióta 2015-ben az azóta elárult és meggyilkolt Ali Abdullah Száleh egykori elnök a húszi lázadók támogatásával elűzte a törvényes államfőt, Manszúr Hádit, a becslések szerint a háború már legalább 60 ezer ember, köztük több mint hatezer civil életét követelte. És ez csak a jéghegy csúcsa. A kettéosztott országban már az alapvető életfeltételek sem adottak. Se élelem, se tiszta víz, se gyógyszerek. Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós lakosságból 20 millióan nem jutnak elég táplálékhoz. A tavaly kirobbant kolerajárvány - amely főként szennyezett vízzel terjed - óvatos becslések szerint is már 1,2 millió embert fertőzött meg, és több mint 2500-zal végzett. Jemenből menekülni sincs igazán hová. Az ENSZ becslései szerint több mint egymillióan kényszerültek már otthonuk elhagyására, ám a legtöbben csak az országon belül vándoroltak. Néhány tízezren legfeljebb a szomszédos államokig, Ománig (51 ezer), Szomáliáig (41 ezer), Szaúd-Arábiáig (40 ezer) jutottak. Jellemző azonban, hogy Szomáliában is olyan rossz a helyzet, hogy több mint 250 ezren a háború dúlta Jemenben kerestek menedéket. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a világ nagy reményekkel várta a Svédországban megrendezett és ma végződő békekonferenciát. Óriási áttörésre, azonnali megoldásra persze nem lehetett számítani, ám már önmagában az is eredmény, hogy a felek egy asztalhoz ültek. Két éve  ennyit sem sikerült összehozni, a lázadó húszik rendre lemondták a részvételt. Ehhez képest most apró, de fontos lépéseket tettek. Megegyezés született például több ezer fogoly kicseréléséről, márpedig éppen az effajta konkrét ügyek azok, melyek bizalmat építhetnek. Újranyitják a húszik által uralt egykori főváros, Szanaa repülőterét is, újabb köldökzsinórt biztosítva az éhező országnak. Tűzszünetet kötöttek a városban, egyelőre lesöpörték viszont azt ENSZ javaslatot, amely alapján a fegyveresek kivonása után közös vagy nemzetközi irányítás alá vonnák Hudajdát. Pedig a kikötőváros stratégiai fontosságú, mert oda érkezik a segélyek jelentős része. Ami a leglényegesebb, a tervek szerint jövő év első felében újabb tárgyalások lehetnek, ahol megtehetik a következő lépést. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a térségbeli hatalmak? A fű alatt a lázadó húszikat támogató síita Irán közleményben ugyan üdvözölte a békekonferenciát, ám Teherán növekvő belső problémái ellenére sem valószínű, hogy teljes hátraarcot vágna ki Jemenben. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a húszik körül fogy a levegő, nemzetközi megítélésük nem javul, területeik egyre fogyatkoznak, a Hudajda ellen nemrégiben indított ostrom a sarokba szorította őket. Másrészt a nemzetközileg elismert jemeni kormányt támogató Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is kényelmetlen helyzetben találta magát. Az elhúzódó háború nem csak költséges, de a civil áldozatok miatt az emberi jogi aggodalmak céltáblája is lett. Különösen mióta Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán októberben meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót, egyre többen kötik össze az ügyet a jemeni háborúval. Több nyugati ország például szünetelteti a fegyvereladásokat Rijádnak, az Egyesült Államok a légi üzemanyagtöltés leállítása mellett döntött, de a szenátusban is napirenden van az amerikai segítség megvonása (az amerikaiak még hírszerzéssel, tanácsadással támogatják az arab koalíciót). Ezek nélkül ugyan Szaúd-Arábia és a koalíció gond nélkül elboldogul, Donald Trump pedig többször támogatásáról biztosította a fontos közel-keleti szövetségest, ám a nemzetközi nyomás mindenképpen jelzés értékű. Mohammed bin Szalmán trónörökösnek - aki védelmi miniszterként megindította a jemeni offenzívát - most úgy kell a nemzetközi siker, mint egy falat kenyér. Főként miután Rijádnak azt sem sikerül túl sikeresen kommunikálnia, hogy nem csak háborúzik Jemenben, hanem óriási összegeket is áldoz segélyezésre. Egyedül Szaúd-Arábia 2015 óta már több mint 11 milliárd dollárral támogatta az országot, idén több mint 740 millió dollárral magasan a legbőkezűbb donor volt, az Egyesült Államok például „csak” 210 millió dollárt adományozott. Ráadásul a szaúdiak nem csak vakon öntik a pénzt a rendszerbe, de szomszédos, és a konfliktusban mélyen érintett félként konkrét projektekben is közreműködnek, az egyszerű élelmezésen és kórházépítésen keresztül, a bankrendszernek nyújtott támogatáson át olyan részletekig, mint hogy GPS-használatra oktatják a helyi halászokat.Persze Rijádot joggal érhetné a vád, hogy ha nem lenne háború, a segélyekre sem lenne szükség. Ám mint láthatjuk, a háború lezárása koránt sem egyszerű feladat. Katonai erővel a konfliktus nehezen kezelhető. Egyrészt, mert a húszik szívós ellenfelek, másrészt mert a sűrűn lakott városi területek elleni támadás rendkívüli civil áldozatokkal járna, amit az arab koalíció nem vállalhat. Persze tudják ezt a lázadók is, ezért a másutt már jól bevált „emberi pajzs” taktikáját alkalmazzák. A svédországi tárgyalások most újabb lehetőséget teremtenek a politikai megoldásra. Ám ha a közeljövőben sikerül is békét kötni, a porig rombolt Jemennek még hosszú évekre lesz szüksége, mire a sebei begyógyulnak.
2018.12.14 10:00
Frissítve: 2018.12.14 12:02