Az énekhang egy, a stílus többféle

Baráth Emőke évek óta az egyik legfigyelemreméltóbb szereplője a barokk operák hazai előadásainak, de szívesen énekli későbbi korok dalait is.

Fellépéseit óriásplakátok hirdetik a francia városokban, a legfontosabb európai koncerttermek és hazai pódiumok gyakori vendége. Baráth Emőkét elsősorban barokk énekesnőként szokás aposztrofálni, bár a kortárs művek sem állnak távol tőle. Beszélgetésünk után Schubert Téli utazás című dalciklusának próbájára sietett, mert mint mondta, a huszonnégy dal eléneklése valódi kihívás, amire már augusztus óta készülnek társával, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel. Szerencsére tudnak az ő lakásában próbálni, ez intimebb hangulatot biztosít egy próbateremnél, amire szükség is van a hosszú tanulási folyamat során. A társulás ötlete Anasztáziáé volt, aki nagyon szereti ezeket a dalokat. Annyira, hogy szerette volna előadni őket annak ellenére, hogy a kíséretük eredetileg zongorára íródott, ám neki sikerült szinte maradéktalanul átírnia hangszerére. Baráth Emőke úgy látja, abban sem rejlik semmilyen nehézség, hogy a dalok eredetileg férfihangra íródtak. Az előadás látványosabb lesz annál, mint amikor csak egy énekesnő áll a színpadon hangszeres kísérőjével, és bár a cím - Winterreise – Női szemmel - azt sugallaná, komolyabb játék lesz, valójában a rendezés visszafogott: finom színpadi mozgás fényjátékkal, amelyek hozzájárulnak a dalok jelentésének értelmezéséhez, tudjuk meg az énekesnőtől.

Hogy hogyan viszonyul a gyakran visszafogottnak egyáltalán nem nevezhető operarendezésekhez? „Azt gondolom, ha van funkciója, akár tollasozzanak is a szereplők a színpadon, de az értelmetlen botránykeltésnek nem vagyok híve. Sajnos volt részem kellemetlen élményekben is, de szerencsés vagyok, sok jó produkcióban vehettem részt. Claus Guth, Graham Vick, Arnaud Bernard rendezéseire emlékszem szívesen" – hangzik a válasz. A karmesterek közül a francia Sylvain Cambreling nevét említi először a művésznő, akivel tavaly japánban a nagy múlt századi francia szerző, Messiaen Assisi Szent Ferenc című operájának koncertszerű előadásában szerepelt. Ő emberi és művészi kvalitásaival is elbűvölte. A barokk operák intimebb, kisebb zenekarokkal dolgozó világában kissé más a szerepe karmestereknek, akik gyakran csembalóznak is, közülük William Christie és Ottavio Dantone neve merül fel mindenekelőtt.

Baráth Emőkét barokk operák avatott előadójaként ismertük meg, de mint hallottuk, későbbi korok dalainak éneklése nagyon is közel áll hozzá, ezt tanulta a Zeneakadémián. Hogyan illeszkedik egymáshoz a két stílus? Úgy véli, a két műfaj nem áll olyan messze egymástól, mint azt gondolnánk, szerinte egyfajta énektechnika létezik, és a megfelelő stíluseszközök kiválasztásával énekel mindent, ami a repertoárból számára íródott. Nyolcvan százalékban barokk zenét ad elő, ez nem kényszer, mert szereti ezt a stílust, de fontos számára a dalirodalom is. Olyan huszadik századi szerzők műveit is szívesen adja elő, mint Messiaen.

Kezdetben Baráth Emőke nem énekesnek indult, zongorázni, hárfázni tanult, miközben az éneklés is mindig része volt életének, de az, hogy ez lesz zenei pályafutásának alapja csak később vált bizonyossá. A nagy fordulópont az innsbrucki verseny megnyerése volt huszonöt éves korában, akkor, amikor hangja beállt: az a lírai szoprán lett, amit ma is hallhatunk, és bár még mindig változik, inkább csak arról van szó, hogy érik, egyre súlyosabb lesz. Később más nőtípusú szerepek lesznek megfelelőek számára, és bizony fontos, hogy külsőleg is megfeleljen a karaktereknek, hiszen filmfelvételek készülnek, interneten, DVD-én, óriáskivetítőkön lehet ma már operát nézni, sokkal fontosabb a megjelenés, mint régebben.