Félhold a Rózsadombon

Erdogan, de pláne Orbán minapi megszólalásai alapján úgy tűnik, hogy a magyar-török kapcsolatok felhőtlenek. Pedig nem. A múlt héten Németországban vendéglátója, Angela Merkel kioktatta a török elnököt az emberi jogokról, aztán Erdogan elment Kölnbe, felavatni Európa legnagyobb mecsetjét. A magyar miniszterelnök óvakodott szóba hozni a Törökországban börtönbe vetett tízezrek, köztük több száz újságíró sorsát. A török hírügynökség (!) fotóin az látszott, hogy zavartan félrenéz, miközben a muszlim vendégek Gül Baba sírjánál imádkoznak. A türbében amúgy Adnan Polat viselkedett házigazdaként. A milliárdos Erdogannál is jól fekszik, nálunk pedig Orbán-közeli oligarchákkal, sőt a kormányfő vejével üzletel. Továbbá focimeccsekre jár, Londonban is lefényképezték: kakukktojás volt a magyar díszpintyek között. 
Amiről a nyilvánosság előtt szó sem esett, az az új budapesti mecsetre vonatkozó török kérés. Korábban a kőbányai Fehér út volt a kinézett helyszín. Orbán akkor azt mondta, hogy Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat, sőt van olyan vidéki egyetemi város, amelyet jószerivel az arab világból érkező diákok tartanak fönn, úgyhogy foglalkozni kell a mecset tervével. 
Aztán jött a menekültellenes kampány, és a hivatalos verzió szerint "a törökök elálltak a projekttől". De ez nem volt igaz. A törökök 2017-ben is terveztek mecsetet Budapestre, idén pedig a türbe vallási felhasználását kezdeményezték - vagyis a török állami támogatással felújított budai épületet akarták mecsetté változtatni. A magyar kormány erre sem mondott igent, amit a törökök csalódottan vettek tudomásul. Nekik nem elég, hogy Buda 1686-os visszavétele után több mint 330 évvel ismét félhold díszeleg a Rózsadombon.
A török vendégség különben is zavarba ejtő emlékeket idéz. Az európai kereszténység védelmezőjeként tetszelgő Orbán számára nyilván kellemetlen a történelmi párhuzam: Bocskai, Thököly és Rákóczi sokat ingadozott, de leginkább "Sztambul" szövetségeseként harcolt a katolikus Habsburgok ellen.
Szóval jobb, ha a történelmet nem keverjük össze a mai érdekekkel. Dolgainkat nem a pöffeszkedő nagyotmondás, hanem a józan cselekvés mozdítja előre. Például a menekültügyben is az döntött, hogy Merkel megállapodott Erdogannal a szíriaiak törökországi táborainak pénzeléséről, ellátásáról. Ennek a megállapodásnak az egyik részese előtt a magyar miniszterelnök úgy hajbókol, mintha XVI. századi vazallus lenne, a másikat viszont a kormánypárti sajtó ostoba önsorsrontónak állítja be. 
Az aránytalanságokról nem beszélve, ez az egész roppant megalázó, és leleplezi az orbáni retorika gyengeségét. Utóbbit, ha elvetjük a politikai korrektséget és a tisztség iránti tiszteletet, mondhatjuk egyszerű hazugságnak is. Ugyanis nem a magyar kerítés miatt apadt el a menekültáradat, és nem Orbán képviseli Európa (részben természetesen keresztény, nem kisebb részben azonban a felvilágosodáson nyugvó) értékeit. Ő keleti despotáknak gazsulál.
2018.10.11 08:48
Frissítve: 2018.10.11 08:54

Két alapvetésért

Csak úgy mint 1848-ban, 1956-ban is különféle politikai áramlatok szövetkeztek egy meghatározott cél elérése érdekében. 1848-ban a mérsékelt konzervatívok, a nemesi liberálisok, a polgári radikálisok és a modern demokrácia hívei együttesen léptek fel az ország társadalmi és politikai rendszerének átalakításáért, miközben elkerülhetetlenül egymással is éles politikai harcokat vívtak. 1956-ban reformszocialisták, a polgári demokrácia hívei, a népi irányzat képviselői és szükségszerűen az 1945 előtti rend hívei harcoltak az államszocialista rendszer ellen, és mindinkább egymás ellen is. Ezért nem meglepő, hogy az utókor 1956-ot most is eltérő módon ítéli meg. Ma is élnek közöttünk olyanok - ha nem is nagy számban -, akik 1956-ot egyfajta igazi szocialista forradalomként értékelik. Sokak - így az MSZP tagjai és szimpatizánsai - számára 1956 nemzeti demokratikus forradalom volt, mely az ország tényleges függetlenségére, valamint a polgári és politikai szabadságjogok megteremtésére irányult. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a jobboldali érzelmű emberek számára 1956 kizárólagosan nemzeti mozgalomként jelenik meg Az események céljának a keresztény nemzeti kurzus helyreállítását tekintették és tekintik ma is. Az elmúlt több mint hatvan év tapasztalatai sem szüntették meg e különböző narratívák létezését. Az MSZP, mint demokratikus közösség és párt természetesen szinte létrejöttétől fogva 1956 demokratikus tartalmát hangsúlyozza, miközben a nemzeti és szociális célokról sem feledkezik meg. A szocialisták 1956 legnagyobb hősének Nagy Imrét tekintik, aki nem feladva baloldaliságát harcolt egy új demokratikus társadalomért. De mi szocialisták emlékezünk Nagy Imre sorstársaira is és azokra a demokratákra, mint például Göncz Árpádra és Mécs Imrére, akik a baloldaliakkal együtt, a baloldali célokat is elfogadva küzdöttek. Baloldali emberek és politikusok vallották és valljuk ma is Göncz Árpád gondolatát: „A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan”. Ez az intelem épp úgy érvényes volt 1956-ban, ahogy érvényes ma is, 2018-ban. 1956 üzenete napjaink számára az, hogy a szocialistáknak és az egész hazai demokratikus ellenzéknek az országon belül két alapvető célért kell küzdeni. Mindent meg kell tennünk a demokratikus politikai jogok helyreállításáért, a demokratikus és szociális jogállamért, ami egyben azt is jelenti, hogy a jogbiztonság mellett a szociális biztonságot is alapvető és egyenrangú értéknek kell tekinteni. Szabadságot és egyenlőséget együtt és nem egymás ellenében akarjuk érvényesíteni, ezért alapvető programunk a szociális demokrácia megteremtése: a modern oktatáshoz és az alapvető egészségügyhöz, a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés biztosítása, a sztrájkjog tényleges jogosultsággá tétele, a munkavállalói jogokat radikálisan kiszélesítő új munka törvénykönyv megalkotása és a nyugdíjasok létbiztonságának garantálása. Mi baloldaliak vallottuk, és valljuk, hogy kötelezettségeiket csak azok tudják teljesíteni, akik a társadalomban egyenlő jogokkal is rendelkeznek. Emellett európai feladatunk is van. Hozzá kell járulnunk az európai egység megőrzéséhez és fel kell lépnünk azok ellen, akik Európát egy korábbi történelmi időszakba akarják visszataszítani. Ezért küzdünk az Európai Szocialista Párt részeként más baloldali erőkkel együtt az egységes Európa megőrzéséért az európai parlamenti választáson, az önkormányzatok önállóságáért az önkormányzati választáson és a szociális demokrácia megteremtésért a következő országgyűlési választásokon. Mert mi demokraták tudjuk, hogy a demokrácia sohasem magától értődik, érte újra és újra meg kell küzdeni és vannak generációk, amelyeknek többször is. Mint ahogy baloldalinak is akkor nehéz lenni igazán, amikor a jobboldal nacionalista kirekesztő ideológiája egyre nagyobb teret nyer, így elfedve a drámain növekvő társadalmi különbségeket is. Ahogyan Nagy Imre sem adta fel, úgy mi is bátrak és elszántak voltunk, vagyunk, leszünk.
2018.10.23 10:27

Őszi(rózsás) ünnepek

Október 23. ma állami ünnep, „a forradalom” évfordulója. Amikor úgy kellett volna, akkor sem hívta senki „ellenforradalomnak”, legfeljebb a párttaggyűlésen. Bár ilyesmiről ott inkább nem beszéltek. Mert nem volt egyszerű ügy. A párt alapszervezetek tagjainak tekintélyes hányada ugyanis – egészen a Kádár-kormány megalakulásáig – részt vett az „eseményekben”. Sőt nem kevesen már a később "előkészületnek" minősített Petőfi-körös vitaesteken is. Erről azonban „hivatalos” helyen nem volt ildomos beszélni, jó pár évtizeden át. 
Családi körben is csak úgy, ahogy az ilyen című híres Arany versben '48-ról: diszkrét utalásokkal. Pedig lett volna mit kiértékelni, de a Kádár rezsim (a Moszkva elvárásainak megfelelően teljesített megtorlások után) inkább kollektívan megbocsájtott, semhogy tisztázta volna, ki miért állt ott, ahol állt. Az eredmény nem volt kívánatos. Az derült volna ki ugyanis, hogy nem „a személyi kultusz” volt a lázadás egyedüli oka, hanem hogy a „rendszer” imitt-amott fogyatékos. 
Ez különösen az MSZMP körein belül okozott volna bonyodalmat, ugyanis a forradalmárok egyik harmadának „csak”a szocializmus megreformálása volt a célja. A középső harmad a (sosem volt) „polgári” Magyarország visszaépítéséért szállt síkra. És utolsó harmadként ott volt a „radikálisok” tarka csapata, benne a jókora csőcselékkel. Kellemetlen társaság, de nélkülük nem volt, nincs és nem is lesz forradalom. Még fülkeforradalom se. 
A szovjet birodalom összeomlását követő magyar fölszabadulás után létrejött rendszer – szerintem helytelenül – ’56 októbere szellemi örökösének tekintette magát. Bár ez nem volt teljesen alaptalan, hiszen az új parlament főként a régi rendszer mellőzöttjeiből állt össze, nagyjából olyan arányokban, mint a forradalmárok anno. Így aztán az következett be, ami 56-ban lett volna a folytatás, ha van rá idő. A radikálisok radikálisan maguknak sajátították ki a forradalmat. Egykori baloldali fegyvertársaikat ugyanoda sorolták, ugyanúgy gyűlölték, mint Kádár legelvtelenebb talpnyalóit. A „polgári közép”, noha egyformán idegenkedett a baloldaltól és a szélsőjobbtól, mégis az utóbbival volt kénytelen – nem egyszerűen összefogni, vagy együttműködni, hanem - összeforrni. Egészen egyszerűen azért, mert Magyarországon polgári demokratikus szavazóréteg – történelmi okból – nincsen, míg a soviniszta radikalizmus a mai napig nagyon erős. 
Választást nyerni a jobboldal Magyarországon nélkülük nem tud. Ezért fenyeget bármely nap, hogy Nagy Imre szobrának távoznia kell a Vértanúk teréről. ’56 baloldali és demokratikus polgári hagyománya pillanatnyilag nem él. Azt hiszem, föltámadni sem fog soha, bármekkora is a baloldal erőlködése. Október 23. ma a csőcselék utódainak szánt média show. 
Visszatalált viszont az Országházhoz – egy Nagy Imréhez hasonlóan pozitív történelmi szerepet vállaló ember, Károlyi Mihály gróf szobrának eltakarítása után - egy másik szobor, Tisza István grófé. Ez az utóbbi gróf lökte Magyarországot arra az útra, amely a trianoni szakadékhoz vezetett. Az nem meglepő, hogy akik visszahozták a „vad geszti bolond” (förtelmes, a kortársakat is megmosolyogtató) szobrát, az „úrnak, magyarnak egyként rongy” gróf példáját is szeretnék követni. Minden jel arra mutat, hogy sikerülni fog, noha – szerintem – túl nagy kockázatot vállaltak.
Ha ugyanis megismerhető lenne a XX. század első éveinek hiteles története, kiábrándulnának azokból, akik Tiszát állítják például. Tisza jó vívó volt és szerette a családját, továbbá nem volt köztörvényes bűnöző (ez nem minden későbbi miniszterelnökről mondható el), de ez az összes jó, amit el lehet mondani róla. Egyebekben „áldott rossz ember” volt. Rendíthetetlen soviniszta és mint ilyen, elvakult háború-barát. Minden demokratikus gondolat és szabály gátlástalan szétrombolója. A parlamentarizmus gyilkosa. Közutálat vette körül, négyszer kíséreltek meg merényletet ellene, és vélhetően még sokkal többen tervezték. Maga is tudta, számított rá, hogy erőszak által fog meghalni. Úgy is lett. Ő hát a példakép, és „Hunnia úri trágyadombja”. 
Tisza István – a Károlyi Mihály gróf vezette első Magyar Köztársaság legengesztelhetetlenebb ellensége – 1918. október 31-én lett az ellene elkövetett utolsó merénylet áldozata. Kevesen sajnálták. Károlyi később átadta a hatalmat a kommunistáknak, mert úgy látta, hogy a háborútól megcsömörlött ország megvédésére a kisantant nyomulásával szemben egyedül ők képesek. De ez már másik történet. 
Viszont a magyar baloldali és polgári demokratikus szimpatizánsok számára „szövődmény nélkül” ünnepelhető lenne az őszirózsás forradalom és az első Magyar Köztársaság kikiáltásának - idén századik - évfordulója, november 16-a. Persze milyen más lenne, ha Varga Imre nagyszerű Károlyi-szobránál, a Kossuth téren lehetne megtartani ezt a megemlékezést.
2018.10.22 07:33