Félhold a Rózsadombon

Erdogan, de pláne Orbán minapi megszólalásai alapján úgy tűnik, hogy a magyar-török kapcsolatok felhőtlenek. Pedig nem. A múlt héten Németországban vendéglátója, Angela Merkel kioktatta a török elnököt az emberi jogokról, aztán Erdogan elment Kölnbe, felavatni Európa legnagyobb mecsetjét. A magyar miniszterelnök óvakodott szóba hozni a Törökországban börtönbe vetett tízezrek, köztük több száz újságíró sorsát. A török hírügynökség (!) fotóin az látszott, hogy zavartan félrenéz, miközben a muszlim vendégek Gül Baba sírjánál imádkoznak. A türbében amúgy Adnan Polat viselkedett házigazdaként. A milliárdos Erdogannál is jól fekszik, nálunk pedig Orbán-közeli oligarchákkal, sőt a kormányfő vejével üzletel. Továbbá focimeccsekre jár, Londonban is lefényképezték: kakukktojás volt a magyar díszpintyek között. 
Amiről a nyilvánosság előtt szó sem esett, az az új budapesti mecsetre vonatkozó török kérés. Korábban a kőbányai Fehér út volt a kinézett helyszín. Orbán akkor azt mondta, hogy Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat, sőt van olyan vidéki egyetemi város, amelyet jószerivel az arab világból érkező diákok tartanak fönn, úgyhogy foglalkozni kell a mecset tervével. 
Aztán jött a menekültellenes kampány, és a hivatalos verzió szerint "a törökök elálltak a projekttől". De ez nem volt igaz. A törökök 2017-ben is terveztek mecsetet Budapestre, idén pedig a türbe vallási felhasználását kezdeményezték - vagyis a török állami támogatással felújított budai épületet akarták mecsetté változtatni. A magyar kormány erre sem mondott igent, amit a törökök csalódottan vettek tudomásul. Nekik nem elég, hogy Buda 1686-os visszavétele után több mint 330 évvel ismét félhold díszeleg a Rózsadombon.
A török vendégség különben is zavarba ejtő emlékeket idéz. Az európai kereszténység védelmezőjeként tetszelgő Orbán számára nyilván kellemetlen a történelmi párhuzam: Bocskai, Thököly és Rákóczi sokat ingadozott, de leginkább "Sztambul" szövetségeseként harcolt a katolikus Habsburgok ellen.
Szóval jobb, ha a történelmet nem keverjük össze a mai érdekekkel. Dolgainkat nem a pöffeszkedő nagyotmondás, hanem a józan cselekvés mozdítja előre. Például a menekültügyben is az döntött, hogy Merkel megállapodott Erdogannal a szíriaiak törökországi táborainak pénzeléséről, ellátásáról. Ennek a megállapodásnak az egyik részese előtt a magyar miniszterelnök úgy hajbókol, mintha XVI. századi vazallus lenne, a másikat viszont a kormánypárti sajtó ostoba önsorsrontónak állítja be. 
Az aránytalanságokról nem beszélve, ez az egész roppant megalázó, és leleplezi az orbáni retorika gyengeségét. Utóbbit, ha elvetjük a politikai korrektséget és a tisztség iránti tiszteletet, mondhatjuk egyszerű hazugságnak is. Ugyanis nem a magyar kerítés miatt apadt el a menekültáradat, és nem Orbán képviseli Európa (részben természetesen keresztény, nem kisebb részben azonban a felvilágosodáson nyugvó) értékeit. Ő keleti despotáknak gazsulál.
2018.10.11 08:48
Frissítve: 2018.10.11 08:54

Számlák

Két villanyszámlát kaptam szerdán. Az egyik a szokásos hatezer-valahányszáz forintos, melyet havi átalányban fizetek, a másik kicsit vaskosabb: 13 milliárd. Az utcai közvilágításé szerte az országban, ahol a miniszterelnök veje LED-lámpái pislákolnak. 
Eredetileg persze nem nekem kellett volna fizetni érte, de kiderült, annyira tróger melót végzett a Pista cége, hogy még a rinocérosz arcbőrrel megáldott illetékeseknek sem volt pofájuk benyújtani a számlát Brüsszelnek. Valahol persze érthető, hiszen az unió csalás elleni hivatala már előre jelezte, komoly gondokat lát az elszámolásban: nemcsak szarok az új lámpák, de arcátlanul drágák is. Olyannyira, hogy akár egy nyomozást is megérne az hazai ügyészség részéről. 
Az eljárásról szóló tudósítások helyett azonban csak arról érkezett hír, hogy a Tiborcz-lámpákra kipengetett milliárdokat házon belül rendezi a kormány. A hazai büdzséből, azaz többek között az adómból. Ezerháromszáz forint jut rám, ahogy minden határokon belüli magyarra, ötezer-hétszáz, ha a szűk családot vesszük. Végül is kibírjuk, egy kisebb hétközi bevásárlás ára. Vagy az elsős fiam éves iskolai színház- és mozibérlete. Ennyit bizonyosan megér, hogy kikerüljék a finnyás uniót, nehogy már Brüsszel látványosan visszadobja a számlákat. Mert aztán megint tele kellene plakátolni az országot, mit üzenünk neki. Helyette szavak és óriásplakátok nélkül üzent, csak éppen nekem, nekünk. 
Megtehetjük, ezt is megtehetjük, birka népség – szólt hozzám a kormány, és persze ahhoz a kevesebb mint hárommillióhoz is, akik összeadták neki a harmadik kétharmadot. Utóbbiakat valószínűleg kevésbé érdekli, mint engem, több is eltűnt már a nagy közösből, s azt is szó nélkül hagyták. Esetleg lelkesen tapsoltak a magyarázathoz: a mi tolvajunk a ti tolvajotok is, legyetek rá büszkék!
Mert nem csak a Tiborcz-lámpák miatt ilyen nagy a sötétség…
2019.02.16 09:26
Frissítve: 2019.02.16 09:29

Aki szegény, az is lesz

Bár Orbán Viktor legfrissebb évértékelője óta tudjuk, hogy fel fogják számolni a szegénységet, gazdasági növekedés ide, családtámogatások oda, ismét sikerült valamennyivel fokozni a nyomást azon az amúgy sem szűk rétegen, akik a nélkülözés határán egyensúlyoznak. Becslések szerint ők mintegy 1,5 millióan vannak.
Akár örülni is lehetne a napokban közzétett inflációs adatoknak, csakhogy az jó eséllyel újratermeli az említett körben a szegénységet, sőt az érintettek még rosszabb helyzetből indulva futják a rossz köröket. A KSH azt mérte, hogy januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A gond itt, ahogy sok más területen, az átlag szóval van. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy én két szendvicset ettem, másvalaki meg egyet sem, és akkor átlagban egyet fogyasztottunk mindketten, csak a másik éhes maradt. Az átlagban megszépült infláció jelenti a szegények valódi gyötrését. Különösen akkor, ha olyan termékek ára száguld, amire érzékenyek.
Átlag felett emelkedett például a burgonya, a zöldség és a gyümölcs ára, ezekért 20,5 százalékkal kellett többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. A liszt ára 8,7, a kenyéré pedig 5,8 százalékkal nőtt. Persze mindenkit sújt ez, csak nem egyformán érzik. Aki például nagyvárosban él és árérzékeny (értsd: szegény), könnyen megteheti, hogy a különböző boltok vagy szupermarketek között válogat. Egy kistelepülésen azonban, ahol egyetlen bolt van, annyit kérnek az alapvető élelmiszerekért, kenyérért, burgonyáért, amennyit akarnak, hiszen a helyiek vagy ott vásárolnak, vagy sehol.
Ugyanígy a szegény rétegeket sújtja igazán a háztartási energia árának emelkedése, ami átlagban alig 1,2 százalékos volt, de ezen belül a palackos gázt használók 12,3, a fával fűtők 7,8 százalékkal fizethetnek többet. Márpedig palackos gázt vagy fát jellemzően a kisebb településen élő szegényebb rétegek használnak.
A vagyoni szélsőségek a társadalom felső és alsó rétegeiben is egyre élesebben jelentkeznek, de míg felül (többnyire) jól látható a busás gazdagodás, a nyomor nehezen tetten érhető. A szegénység egyre inkább falura megy, ahová meg politikus nem jár vagy csak elvétve. A hatalomnak ez a réteg láthatatlan, és a hangzatos ígéretek ellenére sem nyúlnak a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatáshoz, a 28 500 forintos minimálnyugdíjhoz és a családi pótlék összege sem változott 11 éve, miközben az árak jó 20-25 százalékkal nőttek. A közmunkások nettó bére is maradt 54 ezer forint. A nyugdíjakat idén 2,7 százalékkal emelték, amivel, hacsak nem marad vagy csökken az infláció év közben, az idősek rosszul járnak, hiszen sok alapvető termék ára ennél gyorsabban nő.
Tavaly novemberben a 3,1 százalékos itthoni infláció az egyik legmagasabb volt Európában az Eurostat adatai szerint. Akkor Szlovákiában 2, Csehoszágban 1,6, Lengyelországban pedig 1,1 százalékos volt a pénzromlás. A V4-es átlag tehát jó volt. Az átlag árnyoldalát meg a magyar szegények érezték a saját bőrükön.
2019.02.16 09:26
Frissítve: 2019.02.16 09:29