Csőre tekert újság

Különös lélek száll fel a buszra a szomszéd faluban. Kifakult szalmakalapot visel, sárga-zöld brazil focidrukker műselyem pólót, rövid nadrágja a térd felett pár centivel lötyög. Nyakába akasztva barna műbőrtáska, amiből egy szorosan csőbe tekert újság utolsó pár centije kandikál ki. Csak néhány betűvéget látok, de nekem elég ez is a felismeréshez: a kék nyomatos fejléc örökre beivódott a retinámba, kitörölhetetlenül. 
A színháznál szállunk ki mindketten, már a városban. Október közepe van, de úgy  harap a nap, hogy sugarai szinte egyenesen vezetnek el a legendás fagyizóhoz. Nagy esemény volt, amikor falusi gyerekként először elhoztak ide, anyám úgy mondta ki, hogy „megyünk a Sárvárihoz”, mintha legalábbis bebocsáttatást nyertünk volna valamely fennkölt párizsi divatszalonba. Kollégistaként aztán a tőszomszédságában laktam, így még a délutáni kimenő-idő lejárta előtt is le lehetett huppanni a padra, s elnyalni egy fél gombócot, mert idelátszott, amikor a pedellus komótosan kinyitotta a nagykaput, s hosszan ácsorgott ott, esélyt adva a lihegve elkésőknek. Főiskolásként is erre vezetett el az utam, reggelenként kávéval és frissen sütött brióssal indítva a napot. Akkoriban csak öt-hatféle fagyi volt, puncs, eper, vanília, csokoládé, kókusz és citrom, most kétszer ennyi illegeti magát a láthatóvá tett tartályokban. Bonyolultabb nevek, rafináltabb ízek. 
Egy fehér-csokis, meggyes gombóccal ülök le a padra, szemben, a falra felfutó indák alatt fiú fotóz egy miniruhás lányt, a mellettem lévő padon epres macaronba harap egy középkorú asszony. 
Buszos útitársamat a másik oldalon pillantom meg. Egy üres parkolóhely mellett áll, kezében a csőre tekert újság, s miként egy elvarázsolt, balettozó rendőr, úgy forgatja karját az arra haladó autók felé, felkínálva a placcot. Most ismerem meg, kicsit megöregedett. Írtam róla nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ. Hányatott sorsú, szegény családba érkezett, állami gondozásba került, apját, anyját sosem látta. A jászsági tanyavilágban nőtt fel, nevelőanyja disznókkal foglalkozott, feketevágásból meg zugpálinkafőzésből boldogultak. Kőművestanulónak adták, egy ideig dolgozott is az építőiparban, de aztán sorra szűntek meg a munkahelyei, ő pedig az utcára került. Pici rokkantsági ellátásból él - tönkrementek az ízületei -, naponta főz otthon, s az autók parkolóba irányítása immár a fő foglalkozásának tekinthető, az így kapott jattból tudja fenntartani magát.  Kint van télen, nyáron, reggel komótosan bebuszozik, délután vissza. 
Segélyszervezetek adományaiból öltözködik, gondolom, ezt a most rajta lévő focisat is onnan válogatta. Nyolc éve arról beszélt, hogy hamarosan nyugdíjas lesz, s akkor talán visszaköltözik Jászszentandrásra, ahol gyerekeskedett, s újra állatokkal foglakozik, bocik fejét simogatja, és körömvirágkenőccsel kenegeti széltől, esőtől cserzett ujjait. De az álmok visszahulltak a felfestett üres parkolóhelyek apró betonrögeire.
Buszos útitársamról írtam már nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ
2018.10.12 08:49
Frissítve: 2018.10.12 08:54

Szerintem

Kamu Orbán politikájának fundamentuma a hatalmának megtartása. Ennek érdekében átrajzolta a választási körzeteket, a kétfordulós választást egyfordulóssá redukálta, hogy az ellenzéki pártok ne tudjanak szövetséget kötni. A határon túli, valamint a külföldön élő és dolgozó magyaroknak eltérő szavazási lehetőséget biztosított. Hogy a kettős állampolgárok között magyarul sem tudó ukránok is voltak tömegével, senkit sem zavart, ahogy a nyugdíjkassza nekik fizetett milliárdjairól sincs pontos információ. Nagy húzás volt a kamupártok ösztönzése is: 2018-ban a 23 választható párt között már 14 volt. A pénz nem számított, 2,6 milliárd forintba került, hogy minél több szavazatot vigyenek el az ellenzéktől. A kint maradt pénzt ugyan vissza kellett volna fizetni, de ez sem a NAV-ot, sem mást nem nagyon izgatott - már 8000 forintot sikerült behajtani. Ilyen választási törvény mellett Orbánt csak teljes ellenzéki összefogással lehet a trónjáról letaszítani, ráadásul a kassza kulcsa is nála van. Molnár István Primitív „Eddig bármilyen elfajultak is voltak a politikai csatározások, sekélyes a beszédmód, de mégsem a nőkhöz kötődtek ezek az ordenáréságok. A férfiakra osztották az alantasabb szerepeket, akik meg is feleltek ezeknek a durvasági elvárásoknak. Most ellenben a női politikusok viszik a prímet a primitívségben, a színvonal alatti akciók terén. Ezt láthattuk az országházi botrányokozás vagy az MTVA-székházban való garázdálkodás alkalmával is." Ezt Boross Péter exminiszterelnök nyilatkozta a felmelegített Magyar Nemzetben. Antall József utóda sajnos képtelen követni a mai világ fejleményeit: amit ő ordenáréságnak mond, az ma az ellenzék egyetlen lehetősége, hogy (viszonylag) eredményesen végezze feladatát, a kormányzat számonkérését. Ami pedig a nőket illeti, Borossból dől a macsó előítélet: ők csak szépek, kedvesek, toleránsak legyenek, ne nyomuljanak be a férfidolgok területére. Én nagyon örülök, hogy ők is keményen szembeszálltak mindazzal a jogtalansággal és erőszakkal, amit Orbán vagy Boross képvisel. Fábri Ferenc Kódex Magatartáskódexet tervezett a kormánypártot kitartóan támogató Századvég. A szabályok sok mindenre kitérnek, miközben meghatározzák, mit szabad egy képviselőnek és mit nem. Nem tekinthet bele a nemzetbiztonságot súlyosan veszélyeztető anyagba, nem sértheti a nemzeti szimbólumokat, nem zavarhatja az Országgyűlés munkáját stb. A lényeg, hogy bármelyik - természetesen ellenzéki - képviselő bármikor és bármiért büntethető. De teljesen felesleges is ez a szabályozás. Kevesebb papírmunkát igényelne, ha egyszerűen kimondanák: ha egy ellenzéki képviselő fel mer szólalni a parlamentben, azonnal büntessék meg. Szász M. Tibor
2019.02.16 16:00
Frissítve: 2019.02.16 16:00

Számlák

Két villanyszámlát kaptam szerdán. Az egyik a szokásos hatezer-valahányszáz forintos, melyet havi átalányban fizetek, a másik kicsit vaskosabb: 13 milliárd. Az utcai közvilágításé szerte az országban, ahol a miniszterelnök veje LED-lámpái pislákolnak. 
Eredetileg persze nem nekem kellett volna fizetni érte, de kiderült, annyira tróger melót végzett a Pista cége, hogy még a rinocérosz arcbőrrel megáldott illetékeseknek sem volt pofájuk benyújtani a számlát Brüsszelnek. Valahol persze érthető, hiszen az unió csalás elleni hivatala már előre jelezte, komoly gondokat lát az elszámolásban: nemcsak szarok az új lámpák, de arcátlanul drágák is. Olyannyira, hogy akár egy nyomozást is megérne az hazai ügyészség részéről. 
Az eljárásról szóló tudósítások helyett azonban csak arról érkezett hír, hogy a Tiborcz-lámpákra kipengetett milliárdokat házon belül rendezi a kormány. A hazai büdzséből, azaz többek között az adómból. Ezerháromszáz forint jut rám, ahogy minden határokon belüli magyarra, ötezer-hétszáz, ha a szűk családot vesszük. Végül is kibírjuk, egy kisebb hétközi bevásárlás ára. Vagy az elsős fiam éves iskolai színház- és mozibérlete. Ennyit bizonyosan megér, hogy kikerüljék a finnyás uniót, nehogy már Brüsszel látványosan visszadobja a számlákat. Mert aztán megint tele kellene plakátolni az országot, mit üzenünk neki. Helyette szavak és óriásplakátok nélkül üzent, csak éppen nekem, nekünk. 
Megtehetjük, ezt is megtehetjük, birka népség – szólt hozzám a kormány, és persze ahhoz a kevesebb mint hárommillióhoz is, akik összeadták neki a harmadik kétharmadot. Utóbbiakat valószínűleg kevésbé érdekli, mint engem, több is eltűnt már a nagy közösből, s azt is szó nélkül hagyták. Esetleg lelkesen tapsoltak a magyarázathoz: a mi tolvajunk a ti tolvajotok is, legyetek rá büszkék!
Mert nem csak a Tiborcz-lámpák miatt ilyen nagy a sötétség…
2019.02.16 09:26
Frissítve: 2019.02.16 09:29