Sóval behintve

Ha tényleg az volt Tarlós István feltétele az újbóli induláshoz, aminek teljesülését szerdán győzelemként tálalta, akkor a főpolgármesternek legalábbis különös elképzelései vannak az önkormányzatiságról. Mert hát a Budapesti Közfejlesztések Tanácsa - bármennyire igyekezett is az ismeretlen alkotó e névvel a néhai Fővárosi Közmunkák Tanácsát idézni - első és második blikkre is egy kormányszerv, amely ezentúl minden fontosabb fővárosi ügyben dönt. Ennek felállítását aligha lehet megakadályozni, ha Orbán Viktor ezt tartja helyesnek - de látványosan örülni neki azért mégiscsak bizarr. 
Hiszen a fél kormányt meg egy-két fővárosi potentátot tömörítő szervezet pontosan ugyanazt fogja csinálni, mint most a Fürjes Balázs-féle államtitkárság, csak még szélesebb jogkörrel, és le lesz az egész kenve némi érdekegyeztető mázzal. Tovább épülnek majd az olimpiai létesítmények, szépül a közszolgálati egyetem, megvalósul ez-az a Liget Projektből, habcsókba borul a budai Vár, szobrok jönnek és mennek, Tarlós pedig majd még szélesebben mosolyog ezen az egészen, mert azt is ő döntheti el, az ellenzékből ki vehet részt ebben a színjátékban. 
A józan ész azt diktálná, hogy ebben a helyzetben az ellenzék a lehető leggyorsabban zárjon össze, és igyekezzen kihasználni azt az előnyt, hogy a budapestiek - a fene tudja, miért, de még mindig - politikailag aktívak és markánsan Fidesz-ellenesek. Logikus lenne például programot hirdetni, ami a fentiek fényében mi mást cálozhatna, mint a fővárosi önkormányzatiság helyreállítását. Teszem azt követelni kéne az elsíbolt budapesti adóbevételek egy meghatározó részének visszacsatornázását a város költségvetésébe, és ragaszkodni kellene ahhoz, hogy a játék-közfejlesztési tanács helyett egy paritásos testület álljon fel. 
Persze én is tudom, mi lesz ehelyett, ne is mondják. Most úgy karácsonyig elrugózgatunk azon, hogy jó lenne-e Puzsér Róbert főpolgármesternek, vagy legyen inkább előválasztás, esetleg ki tud egy jó civilt. Aztán ráfordulunk az EP-választásra, majd végre jön a nyár. De 2024 már tényleg a miénk lesz!
A fél kormányt meg egy-két fővárosi potentátot tömörítő szervezet pontosan ugyanazt fogja csinálni, mint most a Fürjes Balázs-féle államtitkárság

Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.10.12. 08:54

Csőre tekert újság

Különös lélek száll fel a buszra a szomszéd faluban. Kifakult szalmakalapot visel, sárga-zöld brazil focidrukker műselyem pólót, rövid nadrágja a térd felett pár centivel lötyög. Nyakába akasztva barna műbőrtáska, amiből egy szorosan csőbe tekert újság utolsó pár centije kandikál ki. Csak néhány betűvéget látok, de nekem elég ez is a felismeréshez: a kék nyomatos fejléc örökre beivódott a retinámba, kitörölhetetlenül. 
A színháznál szállunk ki mindketten, már a városban. Október közepe van, de úgy  harap a nap, hogy sugarai szinte egyenesen vezetnek el a legendás fagyizóhoz. Nagy esemény volt, amikor falusi gyerekként először elhoztak ide, anyám úgy mondta ki, hogy „megyünk a Sárvárihoz”, mintha legalábbis bebocsáttatást nyertünk volna valamely fennkölt párizsi divatszalonba. Kollégistaként aztán a tőszomszédságában laktam, így még a délutáni kimenő-idő lejárta előtt is le lehetett huppanni a padra, s elnyalni egy fél gombócot, mert idelátszott, amikor a pedellus komótosan kinyitotta a nagykaput, s hosszan ácsorgott ott, esélyt adva a lihegve elkésőknek. Főiskolásként is erre vezetett el az utam, reggelenként kávéval és frissen sütött brióssal indítva a napot. Akkoriban csak öt-hatféle fagyi volt, puncs, eper, vanília, csokoládé, kókusz és citrom, most kétszer ennyi illegeti magát a láthatóvá tett tartályokban. Bonyolultabb nevek, rafináltabb ízek. 
Egy fehér-csokis, meggyes gombóccal ülök le a padra, szemben, a falra felfutó indák alatt fiú fotóz egy miniruhás lányt, a mellettem lévő padon epres macaronba harap egy középkorú asszony. 
Buszos útitársamat a másik oldalon pillantom meg. Egy üres parkolóhely mellett áll, kezében a csőre tekert újság, s miként egy elvarázsolt, balettozó rendőr, úgy forgatja karját az arra haladó autók felé, felkínálva a placcot. Most ismerem meg, kicsit megöregedett. Írtam róla nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ. Hányatott sorsú, szegény családba érkezett, állami gondozásba került, apját, anyját sosem látta. A jászsági tanyavilágban nőtt fel, nevelőanyja disznókkal foglalkozott, feketevágásból meg zugpálinkafőzésből boldogultak. Kőművestanulónak adták, egy ideig dolgozott is az építőiparban, de aztán sorra szűntek meg a munkahelyei, ő pedig az utcára került. Pici rokkantsági ellátásból él - tönkrementek az ízületei -, naponta főz otthon, s az autók parkolóba irányítása immár a fő foglalkozásának tekinthető, az így kapott jattból tudja fenntartani magát.  Kint van télen, nyáron, reggel komótosan bebuszozik, délután vissza. 
Segélyszervezetek adományaiból öltözködik, gondolom, ezt a most rajta lévő focisat is onnan válogatta. Nyolc éve arról beszélt, hogy hamarosan nyugdíjas lesz, s akkor talán visszaköltözik Jászszentandrásra, ahol gyerekeskedett, s újra állatokkal foglakozik, bocik fejét simogatja, és körömvirágkenőccsel kenegeti széltől, esőtől cserzett ujjait. De az álmok visszahulltak a felfestett üres parkolóhelyek apró betonrögeire.
Buszos útitársamról írtam már nyolc éve, abban az újságban, amit most összetekerve irányjelzőként használ

Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2018.10.12. 08:54

Orbán vitéz télen-nyáron

A hét elején Bácskai Lauró István 1970-ben rendezett Gyula vitéz télen-nyáron című szatirikus kultfilmjét utánozta az élet, vagyis a politika. A filmben a végvári harcok idején játszódó tévésorozat hatására egy maratoni futóversenyen összeverik a török futót, aki bepólyált fejjel fut be a célba. (A filmbéli tv-híradó ezt persze úgy adja le, hogy a török futó nemzeti viseletében, turbánban teljesítette a távot.) 
Az eset hatására és a politika nyomására az alkotók rögtön csavarnak egyet a film történetén, így a következő epizódban Gyula vitéz, alias Koncz Gábor életre-halálra szóló párbajt vív Juhász Jácint török vitézzel, majd leeresztik a kardjukat, és a török e szavakra fakad: "Éljünk békén a szivárványos ég alatt!" Mire Gyula vitéz megöleli: "Ha szíved is oly nyílt, mint szavad, jobbomat nyújtom!" 
Orbán vitéz most keblére ölelte Erdogan török vitézt, és közölte vele, hogy spongyát a 150 éves török uralomra, mert Gül baba azon diadalmas idők szülötte, amikor két nagy nemzet hősei feszültek egymásnak, és ma nekünk hozzájuk kellene felnőnünk. Persze vannak különbségek is a film és a valóság között. Gyula vitéz gesztusát a nézők felháborodással fogadták, míg ma Magyarországon lassacskán kiderül, hogy Szulejmán védte meg a korabeli Brüsszeltől Magyarországot. És ezen a lakosság jelentős része éppen úgy nem háborodik fel, mint azon, hogy az orosz csapatok kivonását ’89-ben követelő Orbán Viktor ma már  hasonló bornírt történelemhamisításokkal hízeleg a Kreml urának.
Félek, ha esetleg a mongol elnök látogat hozzánk, a magyar miniszterelnök addigra kiderítheti, hogy a tatárjárás valójában egy népes mongol delegáció látogatása volt csupán, és az elvtársi hangulatú megbeszéléseket követően Muhinál közös pikniket tartott a magyar és a mongol küldöttség. 
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2018.10.12. 08:53