Kácsor Zsolt: A hős a kardot ki se rántja

Publikálás dátuma
2018.10.13. 17:20

Fotó: Axel Bueckert
"Hirtelenjében nem jutott eszébe, hogy őneki az anyukáján kívül ki lehet immár a haza."
Hétfő este az Orczy téren akadt egy kis dolgom, onnan indultam haza a Mester utcába, s azt gondoltam, nem szállok villamosra, hanem gyalog megyek át a főváros nyolcadik kerületén. Jó ötlet volt, hiszen elég időm maradt gondolkodni, míg az Orczy útról lefordulva gyalogoltam végig a Kőris utcán. Sötét, néma házfalak kísértek, foghíjas telkek, pusztulóban lévő homlokzatok. Aztán az Illés utcába értem, s ennek megörültem, mert ott már jártak emberek: először egy rendőrautót láttam araszolni, aztán egy kisbolt, meg az azzal szomszédos kapualjak előtt végre már tucatnyi ember ácsorgott, a kezükben sörökkel. Amikor közelebb értem hozzájuk, már észrevettem, hogy ágrólszakadtak és rongyosak, dühösek és kissé persze kapatosak, hiszen ha ágrólszakadt és rongyos az ember, akkor dühös. Nem csak este dühös, de dühös délben, s dühös reggel is, s ebben az országban ezek a dühösek vannak többen. Ezek a rongyosok a magyar nép, csak ők a magyar népből az úgynevezett elit által ki vannak tagadva. Ők az a magyar nép, amely az úgynevezett elit által életfogytiglan tartó közmunkára ítéltetett. Ők a magyar nép, amelynek nevében ebben az országban az úgynevezett elit óránként milliárdokat lop. Ők az a magyar nép, amely az ünnepi szónokok szerint Szent István király parancsára keresztény lett és Nyugat felé fordult – de ha ettől eltérő üzenet jön a pártirodából, akkor ugyanezek az ünnepi szónokok már azt szajkózzák, hogy ugyanezek az ágrólszakadtak a türk népekkel rokonok. Ezek meg nem tudnak semmiről, ami a fejük fölött az ő nevükben zajlik, csak ácsorognak szerte az országban, és az még a jobbik eset, ha közmunkára várnak – mert ha az sincs, akkor igyekeznek beszerezni a lehető legolcsóbb drogot, hogy pár órára kiüssék magukat a magyar valóságból.
Mondom, hétfő volt, október nyolcadika, ami nekem személyesen kétszeres gyásznap: a Népszabadság 2016-os kivégzésének évfordulója, ami idén éppen egybeesett a törökök demokratikusan megválasztott császárának a magyarok demokratikusan választott nagyfejedelménél tett látogatásával. Ez a két dolog egymással szorosan összefügg, úgy értem, a dinasztikus nagyfejedelemség megszilárdulásának érdekében először is meg kellett szüntetni a nép szabadságát, azaz be kellett fogni azoknak a pofáját, akik az úgynevezett közügyekbe folyton beleugatnak. Másodszor pedig össze kellett barátkozni a török császárral, aki a mi nagyfejedelmünkhöz és minden oroszok cárjához hasonlóan elkötelezett híve az illiberális értékeknek. S ennek a dinamikusan fölfelé ívelő folyamatnak még nem tartunk a végén: a magyar nagyfejedelem családi ügyeibe még mindig túl sokan beleugatnak, továbbá – habár nem akarok tippeket adni – a földtekén vannak még olyan véres kezű, illiberális egyeduralkodók, akiket a magyarság jövőjének, egyszerűbben szólva a választott nagyfejedelmi család további vagyoni gyarapodásának érdekében illő és üdvös volna vendégül látnunk. Szóval szép kis hétfőnk volt, magyarok, kiadós hétfőnk – a számlát ugyanis mi fizetjük, mi, mindannyian, a rongyosok, akik a magyar népből ki vagyunk tagadva, akik az úgynevezett elit által életfogytiglan tartó közmunkára vagyunk ítélve, akiknek a nevében az úgynevezett elit óránként milliárdokat lop, és akik az ünnepi szónokok szerint hol Szent István király kereszténnyé lett nyugatos népe vagyunk, hol a türk népekkel rokonok.
Akadt min tűnődnöm elég, míg az Illés utcáról a Korányi Sándor utcán áthaladva megérkeztem a kilencedik kerületbe. Az éjjeli Lenhossék utcán gyalogoltam, amely keresztezi a Gát utcát, és el voltam keseredve: hát minden sötét és szomorú lesz? Állat védheti otthonát; hanem másfajta háború ez. Fegyvert ragadni gyengeség: megöl az ellenség és megver, s elszáll rólam a kedves ég, jogállamban a pénz a fegyver. A hadviselés itt ma más. A hős a kardot ki se rántja. Bankó a bombarobbanás, s mint fillér, száll szét a szilánkja. Ezt a verset dünnyögtem magamban, a Gát utca sarkán, hát mi mást.
S akkor éjjel váratlanul eszembe jutott egy ismerősöm, aki Berlinben él, és akit mostanában a Skype-on azzal csábít vissza Pestre az anyja, hogy a hazának itthon van szüksége rá. És amikor ez az ismerősöm ezt a mondatot a saját anyja szájából meghallotta, a szava is elakadt. Mert hirtelenjében nem jutott eszébe, hogy őneki az anyukáján kívül ki lehet immár a haza. Ki az, aki őhozzá egyáltalán a haza nevében beszélhet? Ez a kérdés futott át az agyán, s még szerencse, hogy magyarul, nem pedig németül – különben nagyon szégyellte volna magát. A saját anyukáján kívül ki az a bizonyos haza, aki őt Magyarországra visszahívhatná? Tán a demokratikusan megválasztott nagyfejedelmi család és a körülötte szolgáló pénzéhes senkik? Na, nem. Hát ők bizonyosan nem. Nem ők a haza, akármit is hazudoznak magukról a magyar népnek. Sokáig hallgattak, anya meg a lánya, csak a laptopok zúgtak mindkét oldalon, de az egyik laptop Pesten, a másik meg Berlinben, és a hosszú hallgatás után ez az ismerősöm egyszerre csak kibökte, hogy anya, ne haragudj, de a szabadságomat nem adom.
Szerző
Frissítve: 2018.10.13. 17:25

Anyanyelvelés – OSBUN

Publikálás dátuma
2018.10.13. 15:31

Fotó: Népszava illusztráció
Babits Mihály írta egy helyen: „Minden rossz mondat egy törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni”.
Amikor először találkoztam ezzel, a címsorban látható, szándékosan nagybetűkkel írt szóval, komolyan mondom, nem kis fejtörésembe került, hogy megértsem, miről is van szó. Pedig egy aránylag normális, hétköznapi magyar szövegkörnyezetben volt. Ráadásul csupa kisbetűvel. Mert elsőre azt hittem, hogy valamilyen idegen nyelvből való szó, esetleg név, amelynek a magyar szövegben való szerepeltetése (az eredeti nyelven, vagy az azt közelítő olvasattal) valamilyen célt szolgál.
Lehetne mondjuk japán – osbun, vagy oszbun kiejtéssel –, esetleg valamilyen más kelet-ázsiai nyelv szava. Vagy akár indonéz, hindi, fárszi, arab. De ne menjünk messze, mert norvég, vagy izlandi is lehetne. Csak hát ennek semmi értelme nem volt, a leírt mondatban betöltött helye, szerepe miatt. Aztán ahogy tovább olvastam a nem túl hosszú szöveget, rájöttem, hogy rossz felé megyek az értelmezés útján, mert ez a szó nem az, aminek látszik, hanem valami más. Nem osbun.
Ősbűn.
Hát igen, a szöveget leíró jóember (vagy jóasszony) olyan klaviatúráról írta, amelyen nem voltak a magyar helyesírásnak megfelelő ékezetes betűk. Valóban így volt. Mutatom a saját szövegemben:
Elkepzelheto, hogy nem volt a mi helyesirasunknak megfelelo betukeszlete, de lenyegi mondandoja okan belegepelte a sajat lehetosegei szerint.
De persze az is lehet, hogy volt, csak lustaságból, trehányságból, vagy közömbösségből nem törődött vele. Meg persze a saját mondandója érthetőségével sem. Jó, van, akinek nem számít. Az ő dolga. De akinek szánja, esetleg nem fogja érteni, hogy mit akart közölni vele. Vagy félreértheti.
Gyakorta látom közösségi térben, hogy (főként) fiatal lányok szélsebesen írnak a telefonjukba valami szöveget, két hüvelykujjukkal (vagy a körmük hegyével). Ilyen írás-sebességgel biztos, hogy nem futja az ékezetes betűkre. Akinek írják-küldik, talán érti. Talán nem. Az ő dolguk.
Szoktam néha én is ilyet csinálni, ha emailt küldök olyan országban élő barátaimnak, akikről tudom, hogy gépükön nincs nemcsak megfelelő betűkészlet, de a rendszerük fogadóképessége okán megjelenítési lehetőség sem. A ”megfelelő betűkészlet” - már ha helyes magyar prozódiával írnám - körülbelül így nézne ki: „megfelel%/* bet¤[&k@szlet” és akkor nem tudnák olvasni a szöveget, vagy halálra bosszantanám őket, vagy a második ilyen mondat után mérgesen félbehagynák. Mivel ezt nem akarom, ezért vagy ékezetek nélküli szöveget küldök, vagy csatolok egy dokumentumot, amelybe nyugodtan leírhatom szabatos magyar helyesírással, amit akarok.
Babits Mihály írta egy helyen: „Minden rossz mondat egy törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni”.
Sok rossz (hibás helyesírású) mondat egy egész gondolkodás, egy egész ember torzképe. Mondhatnám: OSBUN
Frissítve: 2018.10.13. 18:09

ETETŐ – Celebek minden napra

Publikálás dátuma
2018.10.13. 14:32

Fotó: TV2
A nézettségi versenyben rendre alulmaradó TV2 hírességcunamival próbálja behozni az RTL Klubot.
Janicsák Veca a jelek szerint mindenhez ért. Nem a legjobban, de épp annyira, hogy egy-egy megmérettetésen az élmezőnyben végezzen. Nyolc éve ismerte meg őt a közönség, akkor nemcsak bejutott az X-Faktor élő show-jába, hanem a tehetségkutató műsor legjobb női hangja is lett. Ez negyedik helyet jelentett számára, majd felkéréseket, lemezeket, szóval beindult az üzlet. Tavaly óta aztán három versenyen is részt vett. Először a Nagy Duettben, és ott "tanítványával", a színész Simon Kornéllal győztek is. Utána egyedül indult a Sztárban sztár - ötödik - sorozatában és olyan sikeresen utánzott ismert művészeket, hogy újra negyedik lett. Így aztán semmiféle meglepetést nem jelentett, hogy szerepelt a TV2 most zárult Masterchef VIP című (le)főzős vetélkedőjében, mi több, a döntőbe is bejutott. Ezúttal azonban meg kellett elégednie a második hellyel. Pedig - utólag elárulom - neki drukkoltam. Nem mintha ez bármilyen előnyt jelentene. Mindössze annyi az oka, hogy Janicsák Veca szimpatikusan versenyez. Történjen akármi, megmarad szerénynek, nem mórikálja magát, nem akar mindenáron győzni. A tévében, a műsorban is úgy viselkedik, mint egy ember. Ritkaság az ilyesmi. A Masterchefben például huszonheten indultak. A többség láthatóan azért, hogy megmutassa, ő aztán a konyhában is otthon van. Hazai kis- és közepes sztárok vonultak fel - színészek, zenészek, sportolók, tévések -, és néhány olyan, aki azt képzeli magáról, hogy ismert, pedig nem is. Aztán szép lassan - mi tagadás, túl lassan - kiestek, így végül a döntő hetére már csak hatan maradtak, a végső döntőre pedig ketten. Bay Éva, az egykori tévébemondó - aki egy időben lakáséttermet is működtetett - megőrizte legendás jókedvét, bár a zsűri értékeléseinél kicsit sokat grimaszolt. Csomor Csilla - a Barátok közt egykori alapszereplője - úgy élte meg ezt a versenyt, mintha az élete múlna rajta, hol veszekedett, hol sírt, de mindenképpen sok volt. Mádai Vivien - aki a jelen tévéseit képviselte, minthogy a Mokka műsorvezetője - üde színfoltot jelentett állandó vidámságával. Pásztor Anna - ezúttal együttese, a Barbies nélkül - kellemesen elszórakozott és szórakoztató is volt. A végső győztes, Kondákor Zsófi színésznő - aki egykor szintén a Barátok közt-ben tűnt fel, de aztán a TV2 szappanoperájában (a Jóban Rosszban) szerzett nevet - mindig komolyan vette a feladatokat és várható volt, hogy ezzel a hozzáállással csak nyerhet.
Végül is egy ilyen konyhai vetélkedő főleg azért érdekes, mert meglehetősen pontos képet ad a benne résztvevőkről, mondhatni olyan, mint egy szociológiai tanulmány. Még akkor is, ha az egész felvételről megy, tehát a szerkesztőkön múlik, mit mutatnak meg nekünk. Nyilván az is az ő döntésük volt, hogy odatették műsorvezetőnek Ördög Nórát, ki tudja, minek, mert igazi feladata nem volt. Mindig szépen bekonferálta, mi következik, de ez nélküle is működött volna. Megismerhettünk továbbá két újabb sztárszakácsot, akik a zsűrit alkották és hozták, amit kellett, főleg a szakmai tudást. Az már más kérdés, hogy Andy Vajna tévéjének ezzel a műsorral sem sikerült megnyernie a nézettségi versenyt az RTL Klubbal szemben. Pedig igazán nem lehet azzal vádolni őket, hogy nem igyekeznek lemásolni a konkurencia jól futó programjait - nyilván más licencek alapján -, de mégsem tudnak az élre kerülni. Az persze kérdés, hogy miért kell mindig hasonlóval jönni. Ha az egyiken Vacsoracsata van - vagyis öt ismert ember főz egymásnak, meg is eszik, majd pontoznak -, akkor a másikon Hal a Tortán, aminek csak a címe más, de különben ugyanaz. Most éppen a Masterchef dívik, amit az RTL-en Konyhafőnöknek neveznek, de ugyanarra a sémára épül. Ismert a mondás a fociról, hogy 22-en játsszák és mindig a németek győznek. Az országos kereskedelmi tévék pedig különféle - hasonló - műsorokkal próbálkoznak és mindig az RTL kerekedik felül. Feltehetően éppen emiatt a TV2 e héttől új taktikával próbálkozik. Egyszerre hat új saját gyártású - persze külföldi licenceken alapuló - műsort, valamint három új filmsorozatot indítottak el. Ember legyen a talpán, aki követni képes az újdonságokat. Hétfőn folytatódott a tavaly már viszonylag sikeres Ninja Warrior Hungary című erőpróba. Kedden jött A legbátrabb páros című vetélkedő. Tizenkét ismert embert vittek el a párjával együtt Málta szigetére, hogy ott megbirkózzanak az elemekkel, Tilla és Majka (Till Attila és Majoros Péter) avatott műsorvezetésével. Ezek természetesen felvett adások, akárcsak a szerdai és csütörtöki két-két program. E napokon először a Mit tenne a gyereked? című show-műsor látható, amelyben ismert emberek gyerekei produkálják magukat. Utána következik a Sztárok és párok, amikor ugyancsak nevesnek tartott celebek igyekeznek kitalálni, hogy a stúdióban felsorakozott egyének közül kik alkotnak párt. Kasza Tibor a műsorvezető, neki már volt hasonló programja, nyilván azt fejlesztették tovább. Pénteken és vasárnap aztán már élőben megy a buli. Pénteken a Csak show és más semmi látható, ahol még újabb hírességek produkálják magukat nem a saját műfajukban (ld. még az RTL Szenzációs Négyes című adását). Vasárnap pedig újraindul a Sztárban sztár, de eléggé másodvonalbeli gárdával, ami érthető, hiszen az eddigi szériákban, valamint a hét többi napján már elhasználták a nagyobb neveket.
Lehet, hogy még visszasírjuk a Masterchefet. Vagy egyszerűen átkapcsolunk.
Frissítve: 2018.10.13. 15:26