Jobbik-Konzervatívok;

2018-10-12 18:47:01

Ketrecharc: A Jobbik alelnöke „propaganda üzemmódba” kapcsolt és kislányozik

Volner már meg is nevezte a Jobbik új elnökét, és talált egy kávéfőzőleányzót is.

 Nem tudok róla, hogy a személyemről lenne ilyen gondolkodás a pártban – nyilatkozta lapunknak Stummer János, a Jobbik alelnöke, aki a frakcióból kizárt Volner János facebookos bejegyzésére reagált. Volner azt állította ugyanis, hogy már tudni lehet, ki lesz Sneider Tamás jelenlegi pártelnök utódja: „a jobban kommunikáló Stummer Jánosnak kell átvennie tőle a baloldali fordulatot végrehajtó párt irányítását. Már csak idő és alkalom kérdése.”

Stummer hangsúlyozta, hogy a Jobbikban tavasszal tartottak tisztújítást, két évre szólóan elnököt és elnökhelyettest választottak. Nem időszerű tehát, hogy új pártvezetőt keressenek. Szerinte Volner János a kizárása, múlt péntek óta „propaganda üzemmódba” kapcsolt. Stummer megzsarolt, „fogott embernek” minősítette Volnert, ezért ezen túlmenően nem akart foglalkozni az állításaival.

Érdemes felidézni: a tavaszi tisztújítás előtt Volner János fontosnak tartotta a vezetői utánpótlás kérdését. Ahogyan akkor kifejtette, két „kiemelkedően tehetséges fiatalembert” lát, akit a jövőben egyre nagyobb mértékben be kell vonni a vezetői munkába, hogy kellő tapasztalatot szerezzen. Volner meg is nevezte őket: az egyik Jakab Péter szóvivő volt, a másik történetesen pont Stummer János.

A Jobbikot körüllengik a bizonytalan nemi identitásra utaló, „buzizós” kiszólások. Vona Gábor előző pártelnök régebben az LMP-ről mondta, hogy „még mindig nem tudta eldönteni, fiú-e vagy lány”. Orbán Viktor fideszes kormányfő tavaly Vona Gábornak vágott vissza a parlamentben azzal nyilván viccesnek szánt kijelentéssel, hogy „nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni”. A fideszes sajtó hasonló stílusban folytatott kampányt Vona ellen. Mostani bejegyzésében Volner János is elengedte magát, és Bana Tibor alelnököt az „elnökség kávéfőző kislányának” nevezte.

Máskülönben Volner kizárása után a felek megállapodtak abban, hogy nem mennek bele sárdobálásba.