elbocsátás;honvédség;tartalékosok;Benkő Tibor;

A honvédelmi miniszter örül, hogy „kedvezően fogadták” a tartalékos rendszert

Benkő Tibor azután beszélt a biztató fejleményről, hogy kiderült: a kormány 9-10 ezer minisztériumi képviselőre húzna bakaruhát.

A munkaerőhiány a katonai toborzásra is kihat, de honvédelmi miniszter azért lát biztató jeleket: a Katonaszövetségek Európai Szervezetének Budapesten tartott rendkívüli kongresszusán beszélt a Zrínyi 2026 program várható eredményeiről - szavait az MTI is idézte.

 

Az egyik pozitívum Benkő Tibor szerint, hogy kedvezően fogadták az önkéntes tartalékos rendszert.

A kedvező fogadtatás” minimum kínosan, de inkább cinikusan hangzik akkor, amikor kiderül, hogy a kormány szép szó és erő közös használatával kényszerít rá a 9-10 ezer, leépítés előtt álló minisztériumi alkalmazottat, hogy belépjenek a honvédség tartalékos állományába.

24.hu minisztériumi forrásai szerint a napokban tartott állományi tájékoztatókon közölték a kirúgási listák véglegesítésére váró hivatalnokokkal, hogy csak szolgálatvállalás fejében kínálnak majd más munkát annak, aki az állami szektor más részében szeretne elhelyezkedni. Azt írják, felmentés nincs, mert a katasztrófavédelmi törvény alapján az ott felsorolt kevés kivételtől eltekintve szinte mindenkire kiterjeszthető a polgári védelemben való részvétel kötelezettsége.

„Úgy tűnik, sokaknak kínálnak majd lehetőséget, azok közül, akik elveszítik munkájukat, de leginkább az ötven év alattiaknak, és csak akkor, ha vállalják a tartalékos katonai vagy a katasztrófavédelmi szolgálatot” – mondta a portálnak egy minisztériumi alkalmazott.

Az is a napokban derült ki, hogy a Magyart Honvédség jelentősen bővítené létszámát: a hivatásos állományt eddig az eddigi 29 700-ról 37 650 főre duzzasztanák – a közlegények száma közel megkétszereződne, amire szükség is van, hiszen korábban több altiszt dolgozott a seregben, mint baka.

A hivatásosok mellett a tartalékosok állományát is jelentősen bővítenék, 8000-ről 20000 főre. A jelek szerint pedig a honvédelmi tárca számol azzal, hogy döntéskényszerbe hozott, elbocsátott tisztviselők jó része enged a kormányzati nyomásnak, és rábólint az ajánlatra. 

Nem kapkodtak a bruttó 130 ezres ajánlatért

A honvédség tavaly alakította át az önkéntes tartalékosi rendszert. Létrehozták a területvédelmi tartalékos szolgálati formát azzal a céllal, hogy minden járásban önkéntes századok álljanak fel, amelyek katasztrófahelyzetekben vagy szükség esetén ünnepségek, koszorúzások biztosításánál is bevethetők.

A tartalékosokat a kötelező kiképzési időszak után évente 20 napra bármikor – hétvégén is – behívhatják. A bruttó 130 ezer forintos éves rendelkezésre állási díj azonban nem volt elég vonzó, a honvédség az eddigi 8 ezres létszámkeretét sem tudta feltölteni. Így érthető, ha más módszereket is bevetnek az állománybővítéshez.