korrupció;Simonka;

2018-10-16 08:18:13

Kár

Rendnek muszáj lenni. Talán már rájött erre az adóhivatalnak az a munkatársa is, aki ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás. Az illető ugyanis szociális alapú - vagyis térítésmentes - óvodai étkezést kért a lányának, noha nem lett volna rá jogosult. Ezzel 216 ezer és még 140 forinttal károsította meg a közvagyont. Felháborító. De persze lebukott, most várhatja a méltó büntetést.

Külön érdekessége a történetnek, hogy megszólalt a nyíregyházi férfi korábbi élettársa. Elmondta, az óvodai ügyeket a férje intézte, és ő is csak néhány hónapja tudta meg, hogy nem fizetett. Nyilatkozatából kitűnt, hogy elítéli az ilyen jogtalanságokat, és semmiféle közösséget nem vállal a nép javainak megkárosítójával. 

Pedig a hölgy akár példát is vehetne a nem túl messzi Békés megyében élőkről. Ők bizony összezártak, amikor bajba kerülni látszott egyik rokonuk. Igaz, itt nem 200 ezerről van szó, hanem rongyos milliárdocskáról. Büntetőeljárás is indult a becsődölt Magyar termés TÉSZ Kft. ellen, amely 973 millió forintos kárt okozott a hazai és az európai költségvetésnek. De nyilván érdemes segíteni, hiszen egy minden körülmények között talpára eső, arra ráálló és ily módon kétségkívül becsületes honatya az érintett. 

A fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György tulajdonában álló cég felszámolását három éve rendelte el a bíróság. Most azonban az látható, hogy földvagyonát az eredeti értékénél jóval olcsóbban vásárolták vissza a politikus ismerőseihez és rokonaihoz köthető társaságok. Ami a szolidaritás igen szép és korunkban ezek szerint követendő megnyilvánulása. Nem fanyalogni és elhatárolódni kell, hanem összezárni, és kihasználni a lehetőségeket.

A NAV munkatársa meg bűnhődjön, ha kispályás ügyeskedéssel próbál előre jutni. Ráadásul úgy, hogy rá is jöhetnek.