A helyszínen

Mint köztudott, a magyar kormány nem embertelenségből zavarja el a menekülteket, hanem azért, mert a jelenség helyett az okokra koncentrál, a gyökerénél akarja kezelni a krízist. A miniszterelnök egyenesen azt mondta: „nem a bajt kell idehozni, hanem a helyszínen kell megoldani”.

Mivel ez egy keresztény kormányzat, a kereszténység értékei pedig a szeretetparancs egyetemlegességéből adódóan univerzálisak, nyilván a segítségre szoruló otthontalanokról is hasonlóan gondolkodnak, vagyis az ő esetükben is a bajok gyökerére, a helyszíni kezelésre koncentrálnak. Ebbe a logikába azonban sehogyan sem illik bele az a fajta „megoldás”, hogy a hajlék nélküli embereket hatóságilag eltakarítják a közterekről. Az ő bajaik ugyanis nem a kétségtelenül fekáliaszagú Jászai Mari téren, hanem egy villamosmegállóval lejjebb, az Országházban gyökereznek.

A rendszerváltás utáni a legtöbben a devizaalapú hitelek balsikerű (törvényileg az első Orbán-kormány idején engedélyezett) konstrukciója miatt veszítették el az otthonukat. A többszöri adósmentés ellenére jelenleg is több mint 120 ezer devizaadós fizetésképtelen, közülük évente ezrek válnak földönfutóvá. Szintén a parlamentben fogadták el azt a törvényt – már 2010 után –, amely 3 hónapra korlátozta az álláskeresési járadék időtartamát. Ha ezt összevetjük azzal az adattal, hogy a magyarok kétharmada egyik hónapról a másikra, tartalékok nélkül él, máris azonosítottuk az otthontalanná válás másik fő okát - és még csak a hosszú sor elejénél járunk.

A hajléktalanság problémájának kezelését szerintünk is a keletkezés helyszínén érdemes elkezdeni. Most már csak arra kellene egy jól hangzó magyarázat, miért nem értek rá a kormánypárti honatyák, hogy parlamenti szakbizottságban tegnap a lakhatási válsággal foglalkozzanak. Mert ha épp teát és takarót osztottak az érintetteknek, azzal is csak a tüneteket kezelték – de ha úgy van, ahogy sejtjük, és inkább a saját pecsenyéjüket sütögették, akkor kereszténység ide vagy oda, nagy gondban lesznek a végelszámoláskor.