Frontex: harmadával csökkent az Európába érkezők száma

Publikálás dátuma
2018.10.16. 14:02

Fotó: Laurin Schmid / AFP/SOS MEDITERRANEE
Szeptemberben nagyjából 12 900-an érkeztek a négy fő migrációs útvonalon keresztül az EU-ba.
Körülbelül harmadával csökkent idén az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma a tavalyi adatokhoz képest: az év első kilenc hónapjában összesen 100 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon – derül ki az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) friss jelentéséből. Az MTI azt írja, a szervezet adatai szerint szeptemberben nagyjából 12 900-an érkeztek a négy fő migrációs útvonalon keresztül az EU-ba, ami 21 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az olaszországi visszaesés miatt a legfőbb belépési pontnak már harmadik hónapja Spanyolország számít, ahol szeptemberben 6500 illegális határátlépést jegyeztek fel, négyszer többet, mint tavaly ilyenkor. Ezen az útvonalon idén eddig 35 500 embert regisztráltak, és ez több mint duplája a 2017 azonos időszakában tapasztaltaknak. Az érkezők legnagyobb csoportjait a marokkói, guineai és mali állampolgárok tették ki. Görögországban múlt hónapban 5400-an nyújtottak be menekültügyi kérelmet, a tavalyinál negyedével kevesebben. A Törökország szárazföldi határa felől illegálisan érkezők számának az utóbbi hónapokban történő jelentős növekedése miatt azonban összességében mintegy 40 százalékkal nőtt az eddig idén érkezettek száma, elérve a 40 300-at. Legtöbbjük szíriai, iraki és afgán állampolgár. Az olasz partokon regisztrált érkezők száma 900 körül alakult szeptemberben, ami 85 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti számoknál. Az év első kilenc hónapjában 20 900-an érkeztek Olaszországba, ami nagyjából egyötöde a 2017-es adatoknak. Az érkezők között legtöbben a tunéziai és az eritreai állampolgárok voltak. A nyugat-balkáni útvonalon továbbra is alacsony az érkezők száma, a Frontex szakemberei azonban új útvonalak kialakulására figyelmeztettek Albánián, Montenegrón és Szerbián keresztül, továbbá Bosznia-Hercegovinán át. 
Szerző
Témák
Frontex jelentés
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP

Hét hónapnyi eső esett egyszerre Dél-Franciaországban - képek a pusztító árvízről

Legalább 13-an meghaltak, egy embert eltűntként tartanak számon, és ezreket menekítettek ki Aude megyében.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2018.10.16. 12:12
Ezreket kellett evakuálni, és a víz sodrása miatt sok helyen csónakokkal meg sem lehet kísérelni a mentést
Fotó: ERIC CABANIS / AFP
A heves esőzés miatti áradás szintje tovább emelkedhet. A vihar feltehetően a szokatlanul meleg tenger miatt ilyen pusztító
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
Az évszázad egyik legkegyetlenebb árvize pusztít Franciaország déli részén, Aude megyében
Fotó: ERIC CABANIS / AFP
A hatóságok szerint 7 hónapnyi eső esett le egyszerre
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
Egy villegailhenci lakos mutatja háza falán, hogy meddig ért az ár
Fotó: ERIC CABANIS / AFP
Sok helyen olyan erős még a sodrás, hogy hajókkal nem boldogulnak, azokat egyszerűen elsodorja a víz
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
Hét helikopter járja a környéket, hogy a rossz időjárással dacolva, a háztetőkön rekedt embereket mentse
Fotó: PASCAL PAVANI / AFP
A magasabban fekvő részeke, ahonnam már levonult az ár, megkezdték a kármentést Villegailhencben
Fotó: PASCAL PAVANI / AFP
A rengeteg eső miatt jó eséllyel tovább fog emelkedni a vízszint
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
A heves esőzések nem ritkák a környéken az évnek ebben a szakában
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
A legsúlyosabban Conques-sur-Orbiel és Villardonnel településeket érintette az ár, ami ezeken a helyeken néha fél-egy emelet mag
Fotó: SYLVAIN THOMAS / AFP
A Földközi-tenger part menti vizeinek melegsége növeli a viharok erejét
Fotó: PASCAL PAVANI / AFP
Franciaországban 1900 óta nem volt olyan meleg nyár, mint az idei
Fotó: Idriss Bigou-Gilles / AFP

Neves focisták támogatják a brazil szörnyet

Publikálás dátuma
2018.10.16. 10:00

Fotó: ODD ANDERSEN / AFP
A rendpárti, szélsőjobbos programmal fellépő Jair Bolsonar megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, és a végső győzelemre is esélye van.
Néhány hónappal ezelőtt még alig ismerték Jair Bolsonarót, a brazil elnökjelölttel szembeni késes merénylet után azonban hazájában mindenki megismerte a nevét, s ennek az akciónak is köze van ahhoz, hogy másfél hete 46 százalékot szerzett az elnökválasztás első fordulójában. Ijesztő eredmény kiindulva abból, milyen borzalmas dolgokat mondott korábban a szélsőjobboldali politikus. 1999-ben egy interjúban az elnök megölésére szólított fel, mert „választásokkal semmit sem lehet elérni ebben az országban”. Nem egyszer dicsőítette az 1964-1985 közötti katonai diktatúrát, amikor „rend volt”. Ha elnök lenne,m a kongresszust azonnal feloszlatná, mert változás „csak ilyen polgárháborúval képzelhető el. Négy éve egy női képviselővel kapcsolatban azt találta mondani: arra sem érdemes, hogy megerőszakolják. Ha a fia meleg lenne, örülne, ha balesetben meghalna. A Haitiból, Bolíviából és Szíriából származó menekülteket „söpredéknek” nevezte. Mindezek alapján meghökkentő, hogy a „brazil szörnyet” több labdarúgó világsztár támogatja. Ronaldinho a Twitteren állt ki nyíltan mellette. „Egy jobb Brazíliáért, békét, biztonságot és olyan személyt akarok, aki visszaadja az örömünket”. Dinho a focipályán varázsolt, Bolsonarót pedig bevarázsolná az elnöki székbe. A szélsőjobboldali jelölt melletti kiállása azért nem meglepő, mert márciusban csatlakozott az evangéliumi keresztények egyik tömörüléséhez, a Republikánus Párthoz, s komolyan gondolkodik azon, hogy a kongresszusba jelöltesse magát. A lakosság negyedét kitevő protestánsok különösen nagy arányban támogatják Bolsonarót. Megdöbbentő azonban, hogy bejegyzését Neymar és a Manchester City támadója, Gabriel Jesus is megosztotta. Az olasz Juventus és az Internazionale egykori játékosa, Felipe Melo, aki jelenleg a Palmeirasban rúgja a bőrt, egyik gólját Bolsonarónak ajánlotta, s feltett egy videót, amelyben a szélsőjobb jelölt támogatására szólított fel. Jadson és az egykori világbajnok Rivaldo szerint ő az ideális jelölt Brazília számára. A londoni Tottenham csatára, Lucas Moura szintén a Twitteren áradozott róla. Az egyedüli, aki megdöbbent ezeken a reakciókon, az egykori félelmetes szabadrúgásairól ismert Juninho Pernambucano, aki az El País brazil kiadásában kifejtette, „megőrülök, amikor a jobboldalon látom a mai és egykori játékosokat. Nagyon mélyről jöttek, hogy kerülhettek a másik oldalra?” - tette fel a költői kérdést. Az elnökválasztás második fordulóját október 28-án rendezik meg Bolsonaro és a munkáspárti jelölt, Fernando Haddad között.
Frissítve: 2018.10.16. 10:21