Szlovákia;kibertámadás;

2018-10-17 12:05:15

"Nemzetek feletti" szervezet támadta meg a szlovák külügyminisztérium számítógépeit

Kiterjedt kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után Pozsonyban. Pellegrini szerint egyelőre nem lehet pontosítani, ki állhat a támadás mögött.

A támadást a katonai hírszerzés fedezte fel a számítógépek rendellenes működése nyomán, írja az MTI. Mint a szlovák miniszterelnök, Pellegrini fogalmazott, az elemzésből az derült ki,

Szakértők most azt vizsgálják - fejtette ki a kormányfő -, hogy ki állhat a támadás mögött, illetve milyen adatokat akart eltulajdonítani. Annyi bizonyos szerinte, hogy a támadást külföldről követték el:

- szögezte le Peter Pellegrini konkrétumok közlése nélkül. A védekezés érdekében szükség van együttműködésre a szomszédos országok szakértőivel - tette hozzá a kormányfő, aki szerint a támadás tényét éppen ezért hozták nyilvánosságra.

Arra a kérdésre, hogy kiszivárogtak-e valamilyen bizalmas információk a szlovák külügyminisztérium számítógépes rendszeréből, a kormányfő nem adott egyértelmű választ. Annyit mondott, hogy mindez jelenleg vizsgálatok tárgya.