Man Booker-díj;

Észak-ír szerzőé a Man Booker

Idén először észak-írországi író kapta a Man Booker-díjnak: Anna Burns, aki Milkman című kötetével nyerte el az elismerést, és az ezzel járó ötvenezer fontos (kb. 18 millió forint) pénzjutalmat.

Az 56 éves írónőnek ez a harmadik regénye, első műve, a „Nincsenek csontok” 2002-ben Orange Díjas lett. Az alkotás egy középkorú férfi és egy fiatal nő kapcsolatát mutatja be, a három évtizedes észak-írországi fegyveres konfliktus idején.

A regény egyszerre szól brutalitásról és ellenállóképességről (hiszen a férfi szexuálisan zaklatja a nőt), melybe az írónő egy kis szeszélyes humort is beleszőtt. A cselekmény egy névtelen városban játszódik, névtelen szereplőkkel. Burns ezt azzal indokolta, hogy a világ nem áll készen arra, hogy nevekkel dolgozzon. Kwame Anthony Appiah, brit származású filozófus szerint a regény segít megérteni a #metoo kampány lényegét.

A díjat 1968-ban alapította a Booker élelmiszeripari vállalat, s 2002 óta viseli ezt a nevet: a pénzt a Man Group befektetői csoport adományozza. Olyan alkotásokat lehet nevezni, melynek írói Nagy-Britannia, Írország, vagy a Nemzetközösség állampolgára. Létezik Nemzetközi Booker-díj is: 2015-ben Krasznahorkai László magyar író térhetett haza a pénzjutalommal és az elismeréssel.