Két autó ütközött, kilométeres lezárás van Pesten

Publikálás dátuma
2018.10.18. 11:12
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Hárman sérültek meg a XVII. kerületi balesetben.
Tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze csütörtök reggel 8 óra 25 perckor Budapest XVII. kerületében, a Pesti úton, a Fehértemplom utca magasságában - tájékoztat honlapján a rendőrség.
A balesetben három ember megsérült.
A helyszíni szemle idejére a rendőrség lezárta a Pesti utat a Zrínyi utca és az Aknász utca között, közel egy kilométer hosszan.
Szerző

Életveszélyesen összevertek egy férfit éjjel a Széna térnél.

Publikálás dátuma
2018.10.18. 09:30
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A budapesti 6-os villamos utasai tartották vissza a támadó 16 éves fiút, amíg a rendőrök odaértek.
Egy 16 éves kaposvári fiú szerda este Budapest II. kerületében a villamoson utazott, ahol szóváltásba keveredett egy másik utassal - írja az esetről a police.hu. Leszálltak a Széna téri villamos megállóban, majd
a 16 éves fiú ököllel megütötte a férfit, aki előbb egy korlátba, majd a nyers betonba verte be fejét.

A fiú ezután felszállt a villamosra, ahol két utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei perceken belül a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd a BRFK Nyomozó Főosztály munkatársai
gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfit a mentők a helyszínről életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Szerző

Autókat szállító tréler borult fel, torlódás az M1-esen

Publikálás dátuma
2018.10.17. 18:17
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A baleset miatt leállósávban haladnak az autók, a forgalmat ráadásul a sztrádán zajló útmunkák is lassítják.
Felborult egy utánfutóként húzott tréler és a rajta szállított két gépkocsi az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a 46-os kilométerszelvénynél, Nagyegyháza térségében.
Az utánfutó és rakománya is az úttestre dőlt – a tatabányai tűzoltók már megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére a sztráda érintett szakaszán a leállósávon halad a forgalom, írja a honlapján a katasztrófavédelem.
A közlekedési helyzeten nem javít az sem, hogy burkolatjavítás miatt két szakaszon is is sávelhúzással terelik a forgalmat az M1-esen. Az Útinform szerint a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 34-es és a 43-as kilométer között a forgalom a belső sávon, illetve az ellenkező oldal belső sávján halad. Budapest felé szintén két sávon lehet közlekedni. A terelésnél a 39-es kilométernél lévő bicskei csomópontot nem zárták le, viszont a kihajtáshoz a Hegyeshalom felé haladóknak a saját oldalukon kell maradniuk. A Budapest felé vezető oldalon az 54-es és az 51-es kilométer között újabb terelést építettek ki. Így a főváros irányába a külső és a leálló sávot lezárták. A forgalom a belső sávon illetve az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldal belső sávján halad. A terelésnél mindkét irányban biztosított a két-két sáv.
Szerző