A brit lap Orbán Viktor magyar miniszterelnök magánrepülős londoni meccsnézésének (a Chelsea nyert 1:0-ra a Vidi ellen) felidézésével kezdi annak bemutatását, mennyire fontos szerepet játszik a labdarúgás a kormányfő életében – akit a cikk szerint gyakran „veszélyes autokrataként” jellemeznek, „erős fasiszta hajlamokkal”.
A szerző részletesen bemutatja, hogy a fiatal korában maga is igazolt játékosként focizó Orbán 2010 után mennyi pénzt öl a magyar futballba, sőt, már a szomszédos országokéba is, illetve hogyan ültette a jelentősebb klubok élére a saját bizalmi embereit. A szerző szerint a futballszurkolók és a stadionok biztonsági őrei fontos szerepet játszottak abban a mozgalomban, amely végül újra hatalomba segítette a kormányfőt.
Magyarországon komoly nosztalgia él az 1950-es évek sikerei iránt, Orbán víziójában pedig egy sikeres futballnemzet szerepel, amelynek klubjai és akadémiái behálózzák a Trianon előtti magyar területeket is. A futball hatalma pont ebben áll: mély, törzsi érzéseket ébreszt fel az emberekben, különösen a munkásosztálybeli, elégedetlenséggel teli férfiakban, akik ideális célpontjai a populista politikának.
Miközben Orbán a hatalmának megszilárdítására használja a focit, Brazíliában az elnökválasztás első fordulóját megnyerő Jair Bolsonaro a sport segítségével próbálja megszerezni azt. A „brazil szörny” néven ismert populista politikust több labdarúgó világsztár is támogatja, mint például Ronaldinho, Rivaldo, Cafu, Kaka vagy Lucas Moura. Ez ott komoly változást jelent, hiszen a futball évtizedekig távol tartotta magát a politikától.
Az olasz belügyminiszter, a szélsőjobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini olyannyira nemzeti ügynek tekinti a focit, hogy meg is magyarázta, miért bukott el hazája válogatottja a világbajnokságon: mivel túl sok külföldi játszik a Serie A-ban. A megoldás is azonnal adott volt: korlátzni kell a külföldi játékosok számát.
