Előfizetés

„Mindig ott szeretek lenni, ahol senki sem akar valamiért megölni”

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2018.10.19. 11:00

Fotó: Ekaterina Chesnokova / AFP/Sputnik
A lengyel állam hagyja a filmrendezőket szabadon dolgozni, de ha teheti, nem fog kezet hatalmon lévő politikussal - mondja Pawel Pawlikowski. Az Oscar-díjas Ida rendezőjének legújabb, Hidegháború című alkotása nyert már díjat Cannes-ban és az Oscarra sem esélytelen. Szombaton Budapesten is vetítik.
– A Hidegháború nagy részben az elvándorlásról szól. A menjek vagy maradjak kérdéskörét  kifejthette volna akár egy kortárs történetben is. – Nem gondolom, mert ami ma történik, az nem hozható közös nevezőre a huszadik századi náci vagy sztálinista-kommunista rendszerekkel. Ma Lengyelországban még senkit sem tartóztatnak le azért, mert más a véleménye és könyveket sem égetnek könyveket. Ha az ember elkerüli az állami médiákat, akkor érezheti azt is akár, hogy működik az ország. Én is Lengyelországban alkotok, és eszem ágában sincs eljönni onnan, mivel a filmkészítőktől nem várják el, hogy a propagandát terjesszék. Ez a szcéna hasonló Magyarországgal: a társadalomnak több mint a fele nem arra szavazott, ami hatalmi szinten zajlik. Vagyunk és élünk. Nem olyan könnyű legyűrni minket. Lengyelország nem egyenlő Oroszországgal vagy Törökországgal. Szóval, ha a máról beszélünk, akkor mindenképpen a maradás mellett voksolok, de ha tehetem, nem fogok kezet semmilyen hatalmon lévő politikussal.    – Azaz ellenzéki művésznek tartja magát? – Nem szeretnék amiatt ellenzéki lenni, mert művészileg értékelhető alkotásokat hozok létre Lengyelországban. Az Idát sem azért forgattam le, hogy boszorkányüldözést generáljak. Egzisztenciális kérdések izgatnak történelmi helyzetekben. Hitről, személyiségről, bűntudatról beszéltem, amit hasznosítottak politikai szempontból, így lett a film kampányeszköz az ellenzék kezében. Sosem volt célom a lengyel-zsidó viszony tablóját megmutatni, az emberi sorsok érdekelnek. Persze, nem tudom magam teljesen függetleníteni a politikai botrányoktól, meg is van a véleményem róluk. Látom, hogy mi megy a sajtóban. De tudja, míg olyan újságírót nagyon könnyű találni, aki kiszolgálja az állami propagandát, köztünk, filmesek között jelenleg nincs ilyen. Ezt elfogadják. A Hidegháború a hivatalos lengyel Oscar-nevezett mű, a minisztérium megvétózhatta volna, de nem tették. Nem ünneplik, de nem is akarnak botrányt.
– Abban mégis van valami szimbolikus, hogy nagyon sokáig nem élt Lengyelországban. – Igen, az élet iróniája, hogy fél életen át menekültem valami elől, hogy aztán visszatérjek. De tényleg otthon érzem magam Lengyelországban. Ugyanabban az utcában élek, ahol felnőttem. Londonban vagy Párizsban azt éreztem, hogy egy a lá carte kultúrába vagyok belekényszerítve. Ne értsen félre, imádtam Londont a hetvenes években, akkor még volt a nyugatnak kulturális kontextusa – ezt mára elvesztette. Ken Loach is készíti a filmeket a szegényekről, amit csak gazdagok néznek meg. Ha otthon vagy, sokkal inkább számít, amit mondasz. Arról nem is beszélve, hogy akkor tudsz mérvadó lenni, ha vannak gyökereid és megértik a gondolataidat. Ha például nem tetszik a politikai helyzet, tudod, hogy mi ellen érdemes tiltakoznod. – A Hidegháborúban a szerelmesek épp Párizsban vesznek össze. Akkor ezek szerint ez sem már a szerelmesek városa? – De nem ám. Groteszk helyzet, ugye? – Agnieszka Holland azt nyilatkozta, hogy az Ida körüli politikai botrány biztos visszaveti majd önt a munkában. – Agnieszka túlzott egy kicsit, egyetlen dolog tud engem visszatartani: ha nem jut semmi az eszembe. Persze, ehhez muszáj hozzátennem: a Hidegháború azelőtt megkapta a gyártási támogatást, hogy a lengyel filmalapot átalakították volna. De akkor is azt gondolom, hogy a hatalom tudomásul vette, hogy a filmeseik liberális művészek. Mindemellett nem tartanak tőlünk. Amúgy meg, tényleg nem hiszem, hogy politikai befolyással lehet egy-egy fekete-fehér művészfilm. Nem jutunk el minden faluba. Nincsenek meg hozzá az eszközeink. – Pedig sokan gondolják azt, hogy a művészeknek kell hatniuk az emberekre. – Amennyire lehetséges, meg is tesszük, de a művészet nem lehet propaganda. Az a politikusok dolga lenne. A probléma, hogy az úgynevezett baloldal inkább egymással vitatkozik, mintsem az emberekkel beszélne. A konzervatívok egy dologban járnak előttük: tudatosították az emberekben, hogy megnyilvánulhatnak. Eddig is volt idegengyűlölet, csak éppen nem volt helyes azt propagálni. Most ezért még dicséret is jár. – Miért jut ilyen fontos szerep a zenének a Hidegháborúban? – Annak idején ez óriási divat volt: kijelölték a népzene szocreál verziójának népszerűsítését, mert a forma már amúgy is kedvelt volt, a tematikát, a szövegeket pedig lehetett alakítani, ráadásul ez remek eszköz volt a kommunisták számára, hogy legyen válaszuk a nyugatról érkező dekadens stílusok ellen, mint például a jazz. Nincs ez ma sem másképp, az Egyesült Államokban számos állami pénz van a hazafias blockbusterekben a nemzeti narratíva propagálására, szóval, úgy fogalmaznék, hogy annak idején ez a szocreál népzene volt a rendszer Hollywoodja. A történelem egy, szerintük korrekt verzióját terjesztették. – Mi helyzet manapság ezzel a szocreál népzenével? – A rendszerváltás után hosszú évekig feledésbe merült. Nem csoda, hiszen kommunista találmány volt és az ötvenes és hatvanas években brutális módon népszerűsítették ezt a hamis folklórt. Én is rock’n rollt akartam hallgatni fiatalon, szomorú adalék volt, hogy a népzene brutálisan háttérbe került. Azután, az elmúlt tíz évben komoly zenészek elkezdték újra felfedezni az autentikus népzenét és igyekeznek világzenei szinten terjeszteni. A szocreál verzió is él még alapjaiban, csak éppen most nemzeti verziónak nevezzük és egy társulat életben tartja: a Mazowsze – ők adták az inspirációt a Hidegháborúban látható csapathoz. Szóval, a mai produkció sokkal autentikusabb, mint a hatvan évvel ezelőtti, de olykor elővesznek egy-egy régi sztálinista darabot, például a Kremlben is felléptek vele. Két évvel ezelőtt igen komoly anyagi válságban voltak, de idén érdekes módon komoly állami támogatást kaptak, az elnök nagy rajongójuk lett. Mielőtt megkérdezi: nem az én filmem hatására. Vannak véletlenek. – Benne van a régen minden jobb volt nosztalgiája?  – Nem, a nosztalgia nem a legjobb szó. Sokkal inkább a létbiztonság. Sokan azért mondják azt, hogy sokkal jobb volt a kommunizmusban, mert vannak kellemes emlékeik például az összetartásról. Ez színtiszta eszképizmus, mivel senki sem szeret kellemetlen dolgokban napi szinten döntést hozni. Mások a globalizáció és az elidegenedés miatt menekülnének a múltba. A jövőtől való félelem meg tud változtatni embereket. Én, rendezőként kulturális antropológus vagyok: igyekszem megfigyelni és feltérképezni ezeket a társadalmi jelenségeket. Nem az érdekel, hogy politikusok hogyan használják fel a saját félelmeinket ellenünk, hanem, hogy azok honnan eredeztethetők. A modern liberálkapitalizmus igen veszélyes rendszer, mert minden idiotizmusnak helyet ad. Én szeretek sodródni az árral, vállalom, hogy olykor én is szívesen nyúlok vissza a múltba. Nem keleti vagy nyugati filmet filmeket készítek, hanem próbálok súlyozni. Liberális gondolkodású vagyok, de nem szeretem egyik oldal szélsőségeit sem kötelezően vállalni. Tudja, én mindig ott szeretek lenni, ahol senki sem akar valamiért megölni. – Ehhez képest az Ida és a Hidegháború nem kerülgeti a forró témákat. – Igen, de én nem a forró témákból indulok ki. A karakterek érdekelnek és ahogy mélyebbre hatolok, annál inkább meghatározza őket az adott környezet, társadalmi berendezkedések. A Hidegháború dramaturgiai mozgatórugója két ember egymás iránt érzett szerelme. Miközben, ha más szemmel nézzük, egy tragédiát élünk meg. Embereket szeretek ábrázolni. Még a legnagyobb kommunista is szerethető a filmemben, elvégre ők is csak emberek voltak.    – Sokan meg fogják kérdőjelezni, hogy létezik-e olyan szerelem, amit a Hidegháborúban látunk. – A filmtörténetben számos komikus alkotást láttam már, mely a szerelem mindenek felett -szlogent propagálja. Pontosan tudjuk, hogy ilyen nem létezik, és a szerelem nem tud rendszereket és világokat felülírni. A Hidegháború készítése során sokszor jutottak eszembe a szüleim, akik ugyan nagyon szerették egymást, együtt öregedtek meg, de nagyon sokáig kényszerűen távol voltak egymástól más-más országokban, más-más partnerekkel. Én már felnőtt voltam, amikor újra egymásra találtak. A Hidegháború nem az ő történetük, csak inspirálta a látottakat. A filmet nagyon sokan látták Lengyelországban és az Egyesült Királyságban és sokan tudtak azonosulni ezzel a szerelemmel.   

Névjegy

Paweł Aleksander Pawlikowski, filmrendező, forgatókönyvíró. Varsóban született 1957-ben, élete nagy részében az Egyesült Királyságban élt. Az 1990-es években számos díjnyertes dokumentumfilm után készült Az utolsó menedék és a Szerelmem nyara című filmje, amelyekkel többek között BAFTA-díjat nyert. Ida című fekete-fehér filmdrámája 2014-ben hat Európai Filmdíjat, 2015-ben pedig a legjobb idegennyelvű filmért járó Oscar-díjat nyerte el. A két különböző hátterű és vérmérsékletű ember szenvedélyes szerelméről szóló, az 1950-es években játszódó Hidegháború című filmjéért a legjobb rendezésért járó díjat vehette át a cannes-i fesztiválon, és ezt nevezi Lengyelország a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versenybe.

Info:

Pawel Pawlikowski: Hidegháború október 20. 20.30 Puskin mozi Mozinet Filmnapok

Kiss B. Attila az Operettszínház új igazgatója

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.10.19. 10:43

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
A Pesti Magyar Színház vezetői posztját pedig Zalán János tölti be.
Az Operettszínház élére Kiss B. Attila, a Pesti Magyar Színház vezetői posztjára pedig Zalán János került – mondta Kásler Miklós, az ember i erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Hozzátette, hogy a pályázatokat a szakmai zsűri elbírálta és elfogadták a szakmai javaslatukat. Szeptember végén lapunk is beszámolt arról, hogy információink szerint a miniszternek ajánlatot tevő testület többsége Kiss B. Attila operaénekes pályázatát támogatja. Ez azért is meglepő, mert elvileg több jelöltet is alkalmasnak tarthat egy tag. Úgy tudni Kiss B. pályázatában leendő balettigazgatóként szerepel Apáti Bence balettművész, publicista, aki politikai műsorok rendszeres résztvevője. A bizottságba delegálták Rost Andrea operaénekest, Vincze Balázs koreográfust, Balázs Pétert a szolnoki és Kirják Róbertet a nyíregyházi teátrum igazgatóját, Hamar Zsoltot, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját, Dubrovay László zeneszerzőt, Eperjes Károly színészt, rendezőt, Rónai Pál karmestert, Peller Károly színészt. Utóbbi két tag az Operettszínház képviseletében volt jelen.  

Mécs Annáé a Margó-díj

Cs. E.
Publikálás dátuma
2018.10.18. 19:18

Fotó: csanna.blog.hu
Mécs Anna Gyerekzár című novelláskötetéért kapta idén a Margó-díjat, amelyet a legjobb elsőkötetes szerző kap minden évben. Idén a kiválasztott legjobb tíz között szerepelt kollégáink, Csepelyi Adrienn: Belemenés, illetve Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket című kötete.