Rögtön az elején a konferanszé elmondja mire számítsunk:” A mai előadás csupa olyasmiről mesél önöknek, ami mindannyiunk szívét megmelengeti… Gyilkosság, pénzéhség, korrupció, erőszak, házasságtörés, árulás... Kellemes szórakozást.” És tényleg nem lehet mondani, hogy nem szórakozunk. Úgy látszik, lehet, hogy épp a felvezetésben szerepeltek miatt divatja van a Chicago című musicalnek, Alföldi Róbert nemrég rendezte meg az Átriumban és most Horváth Csaba vitte színre Székesfehérváron. Ő jegyzi egyébként a koreográfiát is, és meg is fordul az ember fejében, lehet, hogy ha csak táncjátékot látnánk, akkor még hatásosabb lenne, mert a produkció kétségtelenül legerősebb eleme a koreográfia.
Horváth Csabának minden jelenetre erős víziója van, amelyet elsősorban a tánc nyelvén közvetít egyértelműen és sokszínűen, kreatívan. A „Cella tangó, vagy a Dobozba zárt sztepp” mind ilyen. Sok mindenben merész. Jó ötlet és működik is például, hogy a zenét három órán át végig élőben e Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar szolgáltatja. Az egyes jeleneteket a karmester Dobri Dániel konferálja fel. A díszlet (Kalászi Zoltán) egy falusi kultúrház színháztermére emlékeztet. És kapunk is bátor, erotikus, buja revüszámokat. Keserédes tánc pamfleteket. A társadalmi szatírát is elsősorban a táncok érzékeltetik sok groteszk, fájdalmas és mély asszociációval. Itt bizony az ártatlan vérpadra jut, a bűnös pedig kiszabadul. Eléggé aktuális közhely…
A két női főszerepet Roxie Hartot és Velma Kellyt Kiss Diána Magdolna és Varga Gabriella játssza. Mindketten megoldják a feladatot, mint ahogy Sághy Tamás is a korrupt, minden hájjal megkent, a gátlásokat még hírből sem ismerő Billy Flynn szerepében. Mindhárman hozzák a kötelezőt, talán Kiss Diána Magdolna visz bele a legtöbbet önmagából és abból, hogy a túlélés ösztöne minden erkölcsi szabályt és normát felülír. És valahogy a túlélés árát is képes érzékeltetni. Krisztik Csaba férjként leginkább a mozgásból oldja meg a szerepet, ami szintén egyéni ízeket eredményez. Vásáry André feltűnése, mint Mary Sunshine elsőre meglepő, de abszolút nem lóg ki a sorból és énektudását, nem akármilyen hangfekvését sem rejti véka alá. Váradi Eszter Sára is megjegyezhető Morton mamaként.
Rendkívül izgalmasak Benedek Mari jelmezei, melyek egy része illeszkedik a díszlet fekete-fehéréhez, de aztán a piros és annak több árnyalata is sok mindent kifejez. Az előadás zárószáma pedig a két „ártatlan” hölgy előadásában szintén sokat mondó (Fordította Hamvai Kornél ás Varró Dániel): És ez jó, nem debár? Csúcs, nemdebár? / Klassz, nemdebár?/Kúl, nemdebár? / Szép, nem debár? Ám jön ránk dér – Nem kell, csak hetven év,/és mindez véget ér. / de most még minden / szép és jó!
Infó:
John Kender – Fred Ebb – Bob Fosse
Chicago
Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Rendező-koreográfus Horváth Csaba
