Mérgek szivárognak a Dunába az óbudai Gázgyárnál - Reagált az önkormányzat

Publikálás dátuma
2018.10.19. 09:09

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Egyes rákkeltőnek minősített szennyezők több százszorosan, más súlyos mérgek pedig több ezerszeresen haladták meg a talajvízre megengedett határértéket – közölte a Greenpeace. Az önkormányzat szerint a terület tulajdonosának kellene lépnie. A kormányhivatal szerint elenyésző és kimutathatatlan a szennyezés - bár még csak most várják a vizsgálatok eredményét.
A Greenpeace Magyarország 2018 októberében mintákat vett a rendkívül alacsony vízállású Duna medréből a volt Óbudai Gázgyár mellett. Az alacsony vízállás során jól láthatóan szennyezett víz szivárgott a talajból a Dunába, a mérési eredmények pedig a környezetvédő szervezet közlése szerint kimutatták, hogy
egyes rákkeltőnek minősített szennyezők több százszorosan, más súlyos mérgek pedig több ezerszeresen haladták meg a talajvízre megengedett határértéket.

Mint írják, a volt Óbudai Gázgyár több mint hét évtizedes működése alatt a gáz tisztításának melléktermékeként keletkezett, szerves vegyületeket, cianidot, arzént és egyéb fémeket tartalmazó gázmasszának a gázgyár területén történő illegális elásásával közel 200 ezer tonnányi talajt szennyeztek el. A lerakott veszélyes hulladék már évtizedek óta szennyezi a talajvizet és a talajt, és alacsony vízállás esetén a Dunába ömlik. A helyzet jelenleg olyan súlyos, hogy a gázmassza már a Budapest számára létfontosságú ivóvízbázisokat is veszélyezteti – tették hozzá. A Greenpeace szerint már a korábbi mérések is jelentős határérték-túllépést mutattak több szennyező anyag esetén is, ám a jelenlegi mérés rendkívül magas szennyezést mutatott a rákkeltő naftalinokból, valamint a mérgező policiklusos aromás szénhidrogénekből (PAH) és a rákkeltő benzolból:
  • Egészségkárosító naftalinok: a két, naftalinokra vizsgált mintából az egyikben 75, míg a másikban 400 µg/l (mikrogramm/liter) feletti volt a naftalinok koncentrációja. Ez nagyon jelentősen túllépi a talajvízre megengedett határértékeket, melyek talajvízre literenként 2 µg-ot, a felszíni vizekre literenként évi 2,4 µg-ot engednek meg. A naftalin „valószínűleg emberi rákkeltő” besorolású.
  • Mérgező PAH-ok: teljes koncentrációjuk 157, illetve 238 µg volt literenként, míg a talajvizekre megengedett határérték 2 µg. Egyes PAH-ok esetében még jelentősebb volt a határérték-túllépés. Az acenaftén koncentrációja több mint 3000-szeresen haladta meg a talajvízre megadott értéket.
  • Rákkeltő benzol: 66,7 µg/l volt a legmagasabb mért koncentráció, míg a talajvizekre megadott határérték 1 µg.
  • Idegrendszerre káros xilolok: a legmagasabb mért érték 262 µg/l volt, míg a talajvízre megadott határérték 20 µg/l.
  • Rákkeltő arzén: az egyik mintában 57,7 µg/l volt a szintén rákkeltő arzén koncentrációja, mely ugyancsak többszörösen lépi túl a talajvízre megadott 10 µg/l-t és a felszíni vizekre megengedett 20 µg/l-t.
Az ilyen anyagok felszíni vizekbe jutását eleve minden áron meg kell akadályozni az uniós szabályozás és a vonatkozó magyar jogszabály szerint is. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője szerint
„teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy ilyen mértékű szennyezés éri a Dunát. A kármentesítést sok éve meg kellett volna kezdenie az NKM Földgázszolgáltatónak (a volt Fővárosi Gázműveknek).”

A Greenpeace Magyarország azonnali intézkedést vár a hatóságoktól, és felszólítja az illetékes szerveket: sürgősen hozzák nyilvánosságra a kármentesítési terveket, ütemezéssel, határidőkkel, és a szennyezők felelősségre vonásával. A Duna súlyos szennyezését bizonyító mérési eredményekről bejelentést tesznek a területileg illetékes kormányhivatalnak és a vízügyi hatóságnak, továbbá kérik ezen szervek mielőbbi intézkedését a szennyezés megszüntetése érdekében. A környezetvédő szervezet emellett tájékoztatta a Fővárosi Vízműveket, valamint a kerületi önkormányzatot is a vízpart és a vízbázis szennyeződéséről. Mint írják, a jelenlegi elborzasztó állapotokról az Index újságírói értesítették a Greenpeace Magyarországot. A portál azt írja, szakértők szerint a mintákban talált veszélyes, rákkeltő anyagok közvetlen veszélyt inkább azokra jelentenek, akik az alacsony vízszintállásnál közvetlenül érintkeznek a csurgalékvízzel, vagy beszívják azokból képződött gázokat. Azaz főleg állatokat (halakat, madarakat, kutyákat) érinthet, esetleg az arrafelé horgászó, sétáló embereket. A szennyeződés a folyóba kerülve felhígul, de bizonyos mennyiségben, az alacsony vízállásnál kevésbé hatékony parti szűrésű kutakon keresztül akár az ivóvízbe is bekerülhet.

Reagált az önkormányzat: a terület nem a kerületé

A III. kerület önkormányzat közleményében azt írta, évtizedek óta tudott, hogy szennyeződés szivárog a Dunába. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere már 2009 óta figyelemmel kíséri a területet érintő folyamatokat, tud a kármentesítést célzó korábbi tárgyalásokról,
érdemi lépéseket azonban csak a terület tulajdonosa, a NKM Földgázszolgáltató Zrt. tehet.

A gázgyár területe nem III. kerületi önkormányzati tulajdon, a gázgyár kármentesítése nem az önkormányzat feladata - szögezték le. Mint írták, üdvözlik az üggyel kapcsolatos, kiemelkedő sajtóérdeklődést, mert reményeik szerint ennek nyomán új lendületet vehet az elmúlt években holtpontra jutott folyamat. Jelezték: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerületi lakosok érdekében minden tőle telhető segítséget megad a kármentesítés gyors és hatékony elvégzéséhez.

Kormányhivatal: "elenyésző" és "kimutathatatlan" a szennyezés

Az érintett Duna-szakaszon a környezetvédelmi hatóság már több alkalommal tartott helyszíni szemlét, a vizsgálatok pedig igazolták, hogy alacsony vízálláskor talajvíz szivárog a Dunába az egykori Óbudai Gázgyár területe felől - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal pénteken az MTI-vel.
Ám a kormányhivatal szerint a talajvízzel elenyésző mennyiségű szennyezőanyag jut a Dunába, ami a hígulás miatt már a part közelében sem mutatható ki.

Kiemelték: az Óbudai Gázgyár területén lakosságot ellátó vízbázis nincs, Budapest lakosságát ivóvízzel a Szentendrei, valamint a Csepel szigeti vízbázis kútjai látják el, így az eset Budapest lakosságának ivóvíz fogyasztását nem veszélyezteti.
Ugyanakkor, mint a közleményből kiderül, pénteken is tartottak egy ellenőrzést az érintett Duna-szakaszon a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának munkatársai és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi Hatóságának munkatársai is. Ennek még nincs meg az eredménye,
a hatóságok együttesen vizsgálják meg, hogy a szivárgás kapcsán szükséges-e további intézkedés.

Mint írták, az egykori Óbudai Gázgyár területén feltárt talaj- és talajvízszennyezés kármentesítése jelenleg is folyamatban van.

Vízművek: iható a víz, sajnálatosan ismert a probléma

A Fővárosi Vízművek számára évek óta sajnálatosan ismert az egykori gázgyár problémája - írja közleményében a társaság. Mint írják, hosszú évek óta a rendkívüli helyzetekben kialakított, különleges protokoll szerint üzemeltetik az ivóvízellátó rendszert. Ennek része egyrészt a fokozott ellenőrzés, másrészt - amennyiben a kockázat ezt indokolja - az érintett kutak kizárása a vízellátó rendszerből, illetve „ürítőre” járatása.
Vizsgálati eredményeik szerint a szolgáltatott ivóvíz minősége a hálózati ivóvízre vonatkozó összes követelménynek megfelel.

Az utóbbi hónapokban a dunai kisvízállás miatt a mintavételek és a vizsgált paraméterek száma a megszokottnál is magasabb. A Vízművek szerint a mért értékek továbbra is jóval határérték alatt vannak.
Szerző
Frissítve: 2018.10.19. 17:10

Ha közbiztonságról van szó, Orbánt biztosan cáfolják a számok

Publikálás dátuma
2018.10.19. 09:00

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A kormányfő szerint Budapest és az ország Európa egyik legveszélytelenebb városa, állama. Az Eurostat szerint ennél árnyaltabb a kép.
Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik legbiztonságosabb Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Turizmus Summit 2018 konferencián Budapesten. A kormányfő nem először beszélt erről: „Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa” (2018 július); „Budapest a világ egyik legbiztonságosabb városa (2018 április); „Magyarország Európa legbiztonságosabb országainak egyike”(2017 október). Csakhogy itt is érvényesül a kommunikáció egyik vastörvénye: attól, hogy valamit sokszor ismételnek, még nem feltétlenül válik igazzá. Az összevetést lehetővé tevő Eurostat-adatok közül a legfrissebbek ugyan csak 2016-osak, de ezen a területen nagyságrendi kilengések nincsenek, 2017-esnél frissebb nemzetközi számok pedig eleve nem is léteznek, vagyis a magyar kormányfőnek sem lehet más összehasonlítási alapja, mint lapunknak. A legfontosabb közbiztonsági mutató a gyilkosságok száma, hiszen az emberölésnél semmi nem kérdőjelezi meg jobban a biztonsághoz való alapjogot, ráadásul a nehezebben eltitkolható bűncselekmények közé tartozik, ritkán marad titokban, szemben mondjuk a szexuális bűncselekményekkel. Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint a 100 ezer főre jutó szándékos emberölések terén az ötödik legrosszabb mutatóval rendelkezünk Európában, miközben a legtöbb menekültet befogadó Németország és Svédország az európai középmezőnyben helyezkedik el, fajlagosan feleannyi gyilkossággal. Ez azért kiemelendő, mert az Orbán-kormány rendre a migrációval kapcsolja össze a közbiztonság helyzetét, és konkrétan azt állítja, hogy Magyarország azért kiemelkedően biztonságos, mert a kerítéssel feltartóztatjuk a bevándorlókat.
A szexuális támadások kategóriája nehezen összehasonlítható – például azért, mert Svédországban a vonatkozó törvényi definíció sokkal tágabb, mint Magyarországon –, az európai „rangsort” ugyanakkor a mélyen katolikus Írország vezeti, miközben Magyarország nem közölt adatot az Eurostattal. A nemi erőszakok számát tekintve, ahol ugyanezen ok miatt szintén nehéz automatikusan összevetni az adatokat, a középmezőny alsó hányadához tartozunk, ugyanakkor a bejelentett esetek gyakorisága így is négyszer akkora, mint a kormányzati kommunikáció szerint migráció-sújtotta Belgiumban. Nem érzik kiemelkedően biztonságosnak Magyarországot illetve Budapestet a nálunk megforduló külföldiek sem. A felhasználóktól adatokat gyűjtő és azokat adatbázisba rendező numbeo.com kimutatásai szerint Budapest a bűnözés érzékelt szintje alapján a középmezőnybe sorolható – nagyjából ugyanoda, ahová a görög Thesszaloniki –, a szubjektív biztonságérzet terén pedig Firenzével és Lisszabonnal van egy súlycsoportban (egyik várost sem szokták soha Európa legbiztonságosabbjai között emlegetni). A The Independent idén májusi összeállítása szerint Németországban 1992 óta nem történt olyan kevés bűncselekmény, mint tavaly. Svédországban 2014 óta nő a bűncselekmények száma, ám nem robbanásszerűen, és az emelkedés már a menekültválság 2015-ös tetőzése előtt megkezdődött.
Frissítve: 2018.10.19. 16:52

LMP: Puzsér és a Jobbik igen, amnesztia talán

Publikálás dátuma
2018.10.19. 08:51

Fotó: Vajda József / Népszava
Szombaton ismét kongresszust tart az LMP, ahol néhányan szeretnék leállítani az etikai bizottságot. Nem valószínű, hogy sikerrel járnak.
Társelnök és elnökségitag-választás, új stratégiaalkotás, valamint az önkormányzati szövetségi politika kijelölése lesz terítéken az LMP szombati kongresszusán. Kanász-Nagy Máté, a párt titkára lapunkat arról tájékoztatta, hogy csak Demeter Márta szeretne Keresztes László Lóránt vezetőtársa lenni, más nő ugyanis nem jelöltette magát erre a posztra az október 10-i határidőig. Kanász-Nagy elmondta: biztos benne, hogy Demetert megszavazzák, egyedüli jelöltként az 50+1 százalékos küszöb „megugorható”. A titkár annak ellenére is biztos Demeter sikerében, hogy a politikus viharos napokon van túl: azt állította, hogy a honvédség egyik új Airbusa a miniszterelnök egyik rokonát szállította, de a kormány szerint ez rágalom, mert egy katona azonos nevű hozzátartozója ült a gépen. Erről és társelnöki terveiről is kérdeztük volna Demeter Mártát, de azt mondta, hogy csak a kongresszus után nyilatkozik. Kanász-Nagy – arra utalva, hogy a párt etikai bizottsága sorra megbírságolta a párt ismertebb politikusait, emiatt pedig előbb Hadházy Ákos, majd Szél Bernadett korábbi társelnökök is otthagyták az LMP-t – közölte: a komikus büntetések és döntések miatt szeretnének egy „amensztia napirendi pontot.” Nem biztos, hogy sikerrel járnak, mert az etikai bizottság különböző határidőkre hivatkozva ezt nem engedi. A párt titkárát megkérdeztük Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő kiszivárgott leveléről is. Az atv.hu-n megjelent írásban Ungár azt fejtegette, hogy a párt hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen a főpolgármester-jelöltnek jelentkező Puzsér Róbert mögé. Kanász-Nagy szerint erről nem a mostani, hanem a párt budapesti kongresszusa dönt majd néhány héten belül. Ő személy szerint támogatja, hogy az LMP támogassa Puzsért. A titkár közölte azt is, hogy a Jobbik-LMP szövetség kérdése biztosan szóba kerül a szombati eseményen. Úgy vélte: jó eséllyel olyan döntés születik, amely lehetővé teszi, hogy – adott településeken – együttműködhessenek. Itt érdemes megemlíteni: Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Indexnek adott interjúban azt mondta, elképzelhető, hogy az LMP-vel közös jelölteket indítanak a jövő évi önkormányzati választáson.
Szerző
Témák
LMP kongresszus