Keresetlen szavakkal fakadt ki a minap Soros György ellen a Twitteren James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész: "Szinte felmérhetetlen, hogy ez az egykori náci kollaboráns milyen mértékben ásta alá a nyugati demokráciákat. Ez az ember sátáni."
A demokratából lett keményvonalas republikánus hírességtől nem szokatlanok az effajta megnyilatkozások, 1,8 millió követőjét rendszeresen traktálja politikai nézeteivel. És koránt sincs egyedül. Rudolph (Rudy) Giuliani egykori New York-i polgármester, Donald Trump jelenlegi ügyvédje például nem sokkal korábban olyan bejegyzést osztott meg, amely egyenesen az Antikrisztusnak nevezte Sorost. Persze nem maradt ki a sorból az amerikai elnök sem, aki ugyancsak közösségi oldalán rontott neki az üzletembernek, mondván, ő pénzeli a szexuális zaklatással vádolt főbíró-jelöltje, a Brett Kavanaugh elleni tüntetéseket.
A Rothschildok miatt esik?
Láthatjuk, nem kell ahhoz feltétlenül kiplakátozni a várost, hogy az emberek fejében megszülessen a háttérből irányító pénzember képzete. Ott van az magától is. Nem is kizárólag Soros György ellen, és koránt sem csupán a jobboldalon. Trayon White washingtoni, demokrata politikus iskolapéldája annak, hogy a felső körökben is burjánzanak az összeesküvés-elméletek. A fiatalember márciusban olyan videót töltött fel az internetre, melyben arra figyelmeztetett, azért esik a hó, mert a Rothschildok irányítják az időjárást. Céljuk, hogy természeti katasztrófákkal sújtsák a városokat, hogy át tudják venni felettük a hatalmat. A L'art pour l'art Társulat híres jelenetébe - normális? - beillő színes bőrű képviselő a felháborodás nyomán nem győzött bocsánatot kérni, és bizonygatni, távol áll tőle bármiféle rasszizmus vagy antiszemitizmus.
Az természetesen tagadhatatlan, hogy vannak olyan dúsgazdag üzletemberek, akik komoly összegeket áldoznak a politika befolyásolására. Adományokon, intézményeken, alapítványokon, a médián, tüntetések pénzelésén és még egy sor más eszközön keresztül; pontosan felmérni ezeket és hatásukat lehetetlen feladat. Az egyik közülük Soros György, ő talán a legismertebb, egyrészt nemzetközi szerepe miatt – az általa létre hozott Open Society Foundations a világ több mint 100 országában évi 940 millió dollárt költ -, másrészt mert a jobboldal, élén a magyar kormánnyal, egyfajta mumust faragott belőle. Pedig messze nem ő a legnagyobb hal, még a baloldalon sem. Az amerikai politikai élet pénzügyi átvilágításával foglalkozó, magát függetlennek valló Opensecrets.org adatai szerint a demokraták 2016-os kampányát Soros nem csekély összeggel, több mint 21 millió dollárral támogatta, ám ez is csak a harmadik helyre volt elég. Megelőzte őt a sokáig ugyancsak New Yorkot irányító Michael Bloomberg (23,6 millió) és a „legokosabb milliárdos”, a matematikus-üzletember James Simons is (26,7 millió).
A republikánusok mögött ugyancsak igazi nagyágyúk sorakoztak fel. Egyedül Sheldon Adelson, a Las Vegas Sands kaszinóhálózat tulajdonosa rekordnak számító 82,5 millió dollárt pumpált a párt sikerébe két éve. Igaz, számára ez is „aprópénz”, hiszen a Forbes listája alapján ő a világ 21. leggazdagabb embere 38,5 milliárd dollárjával. Majd hétmillió dollárt szánt a 2016-os választásokra a „konzervatív Sorosként” emlegetett Charles Koch, a Koch testvérek idősebb tagja is. Ők ráadásul nem csak saját pénzüket vetik be, de egész hálózatot szerveznek az adományok gyűjtésére. Igaz, a Koch testvérek Donald Trump mögé nem sorakoztak fel, viszonyuk a mai napig sem felhőtlen. Egyébként telik rá nekik is bőven, Charles és David holtversenyben a 8. leggazdagabbak a világon, vagyonukat fejenként 60 milliárd dollárra becsülik. Összehasonlításképp: Soros György 8 milliárdja a 190. helyre elég.
Az elnöki hála
Ezek a milliárdosok rendszerint valamilyen „nemes célt” is zászlajukra tűznek, amivel magyarázni lehet, hogy miért öntik számolatlanul a pénzt a politikusok zsebeibe. Soros esetében a demokráciáért, a liberális értékekért folytatott küzdelmet szokták emlegetni. A szintén zsidó származású Adelson nyíltan vállalja, hogy számára Izrael a legfőbb prioritás. A Koch testvérek pedig az úgynevezett libertárius elvekért, például a piac államtól való függetlenségért állnak ki. Naivitás lenne azonban azt hinni, hogy a politikai meggyőződés elég ahhoz, hogy ezek a dörzsölt üzletemberek ilyen mélyen a zsebükbe nyúljanak. Természetesen a pénzükért cserébe várnak is valamit.
A legnagyobb játékos ebben a játszmában alighanem Sheldon Adelson. Kaszinótulajdonoshoz híven óriási tétekkel „fogad”, az Opensecrets.org összesítése szerint 1989 óta 190 millió dollárnál is többet fordított a republikánusok sikerére. És Trump győzelmével végre bankot robbanthat. Az amerikai elnök új adótörvényének köszönhetően már eddig is minimum 1,2 milliárd dollárt spórolt meg, az igazán nagy fogás azonban még csak ezután jöhet. Japán ugyanis, ha korlátozottan is, de megnyitja kapuit a kaszinók előtt. A 127 millió lakosú országért természetesen máris óriási a tülekedés, a kaszinók várható piacát évi 25 milliárd dollárosra becsülik. Nem csoda, hogy a sor elején ott áll Adelson is. Egy ilyen versenyben pedig igazán hasznos tud lenni, ha az embernek jön egy szívességgel az Egyesült Államok elnöke.
Ha hinni lehet a pletykáknak a hála nem is maradt el: a ProPublica úgy tudja, 2017-ben a frissen beiktatott Donald Trump Mar-a-Lago-i rezidenciáján golfozás közben a japán miniszterelnök, Abe Sindzó figyelmébe ajánlotta jó barátja kaszinóit. Felvetését állítólag némi udvarias megdöbbenés fogadta, pedig a japán kormányfőt legfeljebb az érhette meglepetésként, hogy már az amerikai elnök is ezzel nyúzza, hiszen a kaszinótulajdonosok régóta ott legyeskednek körülötte. A találkozót megelőzően Abe éppen amerikai üzletemberekkel költött el egy munkareggelit, ahol ott volt Adelson is, sőt állítólag korábban már a szingapúri kaszinóit is meglátogatta. Pálcát törni egyébként akkor sem lehetne Tokió felett, ha végül őrá esik majd a választás: a Las Vegas Sands már Szingapúrban és Makaón is bizonyított.
Úgy tűnik, 85 esztendős kora ellenére Adelson étvágya nem csillapodik, félkomolyan még azt is felvetette, hogy a világ egyik utolsó kiaknázatlan terepén, Észak-Koreában is szívesen terjeszkedne... Ha a pénzember keze Phejnanig azért még nem is ér el, a Fehér Házban állítólag komoly szava van. Azon kevesek egyike, akinek az elnök mindig felveszi a telefont, és aki jelentős befolyással bír személyi kérdésekre is. Adelson abból sem csinált soha titkot, hogy szívén viseli Izrael sorsát, és sokáig kifejezetten jó viszony fűzte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz. Biztosra vehető, hogy egyike volt az elnök környezetében azoknak, akik folyamatosan az izraeli érdekért lobbiztak. Nem is eredmény nélkül, hiszen Trump kihátrált az iráni atomalkuból, és áthelyezte az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Harc a milliókért
Az amerikai jobboldal igazi pénzeszsákjainak mégis inkább a Koch testvérek számítanak. Ami a liberálisoknál Soros György, az a konzervatív oldalon Charles és David Koch. Az olajiparból meggazdagodott üzletemberek valódi ereje nem kizárólag vastag pénztárcájukban rejlik, hanem abban a kiterjedt hálózatban, amely képes szó szerint dollár százmilliókat megmozgatni. Hogy azért ők sem megkerülhetetlenek, azt jól jelzi, 2016-ban nem támogatták Donald Trumpot, pénzügyi segítségüket inkább a kongresszusra és a szenátusra tartogatták. „Választani Hillary Clinton és Donald Trump között olyan, mintha a rák és a szívinfarktus között kellene dönteni” - nyilatkozta egyszer Charles, aminek fényében már talán érhető, hogy miért nem túl fényes a viszonyuk az amerikai elnökkel.
Hogy mi a gondjuk egymással? A felszínen a probléma filozófiai. A Koch testvérek magukat libertárius konzervatívnak vallják – David 1980-ban még a Libertarian Party alelnökjelöltje is volt –, akik a minél kisebb adminisztrációt, az állam piacra gyakorolt lehető legkisebb hatását szorgalmazzák, ráadásul bizonyos "szociális" kérdésekben, mint például a melegházasság, az abortusz vagy a migráció megengedőbbek. A gyakorlatban az elnök adócsökkentéséből ők is hasznot húztak, ami rögtön szelídített a bírálatokon. Össze azért még nem borultak, pénzt nem sajnálva indítottak kampányt Trump „kereskedelmi háborúi” ellen, és megtagadták néhány elnökhöz közeli republikánus politikus támogatását is. Ez a jobboldalon zajló kirakatharc még csak nem is biztos, hogy árt Trumpnak, hiszen a pénzemberektől független politikus szerepében tetszeleghet, miközben a Koch-milliók így is „jó helyre” folynak. És hogy ne legyenek illúzióink arról, hogy a Koch testvérekkel alapvetően egy húron pendül: ha a fivérek érdekei úgy kívánták, korábban a szakszervezetek és munkavállalói jogok elleni kampányra, és a klímaváltozás tagadására is komoly összegeket adtak.
A milliókért folytatott harc pedig folytatódik, hiszen közelednek a november hatodikai úgynevezett félidős választások, melyen újraválasztják a kétévente megújuló teljes képviselőházat, valamint a hatéves szenátori ciklusok szerint megszervezett szenátus egyharmadát. Tizenkilencre lapot húzva Adelson pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva máris 35 millió dollárral szállt be a republikánusok támogatásába, Kochék pedig év elején azt ígérték, hogy idén 400 millió dollárt gyűjtenek össze a pártnak. Nem maradhatnak le a demokraták sem a versenyben, ha meg akarják törni a törékeny republikánus többséget. Soros György még nyáron egy ritka interjúban úgy nyilatkozott a The Washington Postnak, hogy az utóbbi években minden balul sült el, ami csak lehetett, de ez csak megerősíti abban, hogy meg kell kétszereznie erőfeszítéseit. Közben Trump már a jövőre készül, és máris százmillió dollárt kalapozott össze újraválasztási kampányára. Hiába, amíg a milliárdok kitartanak, a shownak folytatódnia kell.
