Premier League;Bundesliga;labdarúgás;El Clásico;La Liga;

2018-10-20 10:30:00

Mourinho állása a tét a Chelsea ellen

Akár az állásába is kerülhet José Mourinhónak, a Manchester United vezetőedzőjének, ha szombat délután vereséget szenved korábbi sikerei helyszínén, a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának nyitómérkőzésén (tv: Spíler 1 13.30).

A portugál szakember alatt hetek óta inog a kispad, legutóbb az utolsó előtti Newcastle United a 70. percben 2-0-ra vezetett az Old Traffordon, tanítványai azonban hatalmas hajrával fordítani tudtak, így a tréner megmenekült.

Ezúttal azonban közel sem a Vörös Ördögök a találkozó esélyesei, ugyanis Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta nem nyertek a Stamford Bridge-en, öt vereség és mindössze egy döntetlen a mérlegük. Még korábbra visszatekintve 2012 októbere óta az MU csak egyszer nyert bajnokit londoni riválisa vendégeként, és akkor is csak úgy sikerült diadalmaskodnia, hogy Branislav Ivanovic és Fernando Torres kiállítása miatt a Chelsea kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.

A Chelsea jelenleg csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a címvédő Manchester City mögé a tabellán, eddigi nyolc találkozóján nem talált legyőzőre, s amennyiben megőrzi veretlenségét, akkor a klub történetében harmadszor áll majd kilenc fordulót követően is vereség nélkül. A 2005/06-os idényben – éppen Mourinhóval a kispadon –, valamint a 2014/15-ös szezonban is bajnoki címmel zárt ilyen kezdés után.

Amennyiben az MU kikap, akkor negatív PL-klubrekordot állít be a kilenc forduló után szerzett pontokkal, illetve 1990 után szenvedhet négy vereséget az első kilenc fordulóban. Mourinho az MU szakvezetőjeként mindhárom idegenbeli fellépésén kikapott korábbi csapatától, s még gólt sem szerzett együttese.