Bayern München;

Kiakadtak a Bayern vezetői

A Bayern München labdarúgócsapatának vezetői péntekre rendkívüli sajtótájékoztatót hívtak össze, az újságírók pedig arra számítottak, menesztik a vezetőedző Niko Kovacot. A nagy bejelentés elmaradt, ám amit a sajtó munkatársai kaptak, nem tették zsebre.

Az eseményen rendhagyó módon Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető és Uli Hoeness klubelnök is jelen volt, akik határozottan visszautasították a német sportsajtó közelmúltbeli kemény kritikáit. Rummenigge a német alkotmányt idézve kijelentette, az emberi méltóság sérthetetlen, a kritikákat pedig felháborítónak és tiszteletlennek nevezte.

„Mi, vezetők egyetértünk abban, hogy ezt a stílust nem vagyunk hajlandóak elfogadni a továbbiakban a médiától. Ez az egész főleg a mi labdarúgóinkra irányult, ezáltal a csapatunkra is. Olvastam, miket írtak Manuel Neuerről. Hát a szavakat sem találom… Négyszer választották meg a világ legjobb kapusának, az, amit ő elért, azt nem lehet néhány véleményben megfogalmazni. Hogy Mats Hummels és Jérome Boateng nyugdíjas focit játszanának? Úgy tűnik, hogy a sajtó nem ismer határokat”– mondta Rummenigge, aki nem akarja elfogadni ezt a fajta lekicsinylő és gúnyos stílust.

„Úgy gondolom, ideje, hogy Németország legnagyobb klubja világos álláspontot képviseljen ebben a kérdésben” – közölte Hoeness, aki jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A klubvezetés eközben megerősítette posztján Niko Kovacot. "Nincs okunk arra, hogy megkérdőjelezzük az új edző munkáját" - szögezte le Hasan Salihamidzic sportigazgató.

Kovac kapcsán azért merült, hogy ideje korán elköszönhetnek tőle, mert a bajnok Bayern

négy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel rajtolt a bajnokságban, így hét forduló után csupán a hatodik helyen áll, négy ponttal lemaradva a listavezető Borussia Dortmund mögött.