Budapest;lezárás;Lánchíd;

2018-10-20 14:04:00

Próbaterhelés – Lezárták éjszaka a Lánchidat

A hídszerkezet erőbírását mérték a szakemberek.

Az október 19-ről 20-ra, péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és hajnali 4 óra 30 perc között lezárták a Lánchidat a gépjármű- és a gyalogos forgalom elől, mert a dunai átkelő tervezetten jövő ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan terheléspróbát végeztek – derül ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatásából.

Mint írják, az úgynevezett terheléspróba során jelentős súlyokkal megpakolt teherautók különböző alakzatokban állnak, illetve vonultak fel a hídon, miközben a szakemberek a hídszerkezet erőbírását mérik, hogy azt összevethessék a korábbi vizsgálatokon alapuló, számított mérésekkel. A próbaterhelés célja megállapítani, hogy vannak-e erőtartalékok a hídszerkezetben, ezáltal válnak ugyanis pontosíthatóvá a híd gyalogos járdájának kiszélesítésével kapcsolatos tervezési feladatok.