Sokat bosszantottuk azzal, hogy nem lehet ő afféle tősgyökeres agrárújságíró, mert ahhoz túl élvezetesen ír. Elpirult ilyenkor, összébb húzta magán a téli mínusz húszban hordott mellénykét, és valami kerekre csiszolt, mesés falusi sztorival válaszolt. Ha behunyta az ember a szemét, az ízes tájszólást hallgatva szinte látta is a szénaboglyát meg az ámbitust.
Hihetetlenül képzett szakértője volt mindennek, ami a magyar földdel és az agrárgazdasággal függött össze. Ha pedig véletlenül valamit nem tudott magától, azt szívós munkával kikutatta, addig kérdezett, amíg valahonnan pontos választ nem kapott. Ráadásul ismerte a szakmát elölről is, hátulról is, elvégre dolgozott szakminisztériumban, napilapnál és hetilapnál is. A Népszabadság gazdasági rovatától a kétezres évek elején hívták el a Szabad Föld szerkesztőjének, aztán olvashattuk a tényfeltáró cikkeit például a Magyar Narancsban, de az utolsó másfél évben a Népszava hasábjain is találkozhatott a nevével az olvasó.
Pénteken hunyt el, váratlanul, tragikusan fiatalon.