Kósa Lajos;nemzetbiztonsági kockázat;Demeter Márta;

Kósa Lajos kezdeményezi Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke Debrecenben azt mondta, szerdán levélben kéri Kövér László házelnöktől a felülvizsgálat megindítását.

Hozzátette: a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként biztosítania kell a testület törvényes működését, ezért kötelessége ezt a lépést megtenni, miután szerinte Demeter Márta harminc évig nem nyilvános katonai adatokat tett közzé - tájékoztat az MTI.

"Természetesen nagy örömmel állok elébe"Természetesen nagy örömmel állok elébe az újabb, 5 év alatt immár harmadik, nemzetbiztonsági átvilágításomnak - reagált Kósa Lajos bejelentésére Demeter Márta. Ha már Kósa Lajos, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke amúgy is Kövér László házelnökhöz fordul, elvárom, hogy kezdeményezze Orbán Viktor miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítását, melyet folyamatosan elkerült az elmúlt 28 évben. Kérem a bizottsági elnököt arra is, hogy a Honvédelmi és rendészeti bizottság vegye napirendre a következő ülésen a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat beszámolóját arról, hogy mit keresett Zaid Naffa, a nemzetbiztonsági ellenőrzésen kétszer megbukott jordán tiszteletbeli konzul a Magyar Honvédség honvédtisztjeinek avatásán - zárul a közlemény. 

Demeter Márta, az LMP tegnap megválasztott társelnöke korábban azt állította, hogy a honvédség egyik új Airbusa a miniszterelnök egyik rokonát szállította, de a kormány szerint ez rágalom, mert egy katona azonos nevű hozzátartozója ült a gépen.

A Fidesz az ügyészséghez is fordult az ügyben. Szombaton pedig Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára állította azt, hogy szerinte Demeter egy másik ügyben is információkat hamisított meg, így távoznia kellene a parlament honvédelmi bizottságából.

Az LMP új társelnöke a párt tegnapi kongresszusa után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Az elmúlt napok történéseit lejáratási kísérletnek nevezte.