Dől a paksi dominó, a kormánynak most már színt kell vallania

Nem titkolhatja tovább a kormány, hogy miről és mennyiért szerződött a Rothschild-csoporttal az erőműbővítés ügyében.

Harmadik éve ül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy titokfelügyeleti eljáráson, amelynek a tétje az lenne, megismerheti-e a nyilvánosság a Rothschild-csoport és a magyar kormány közötti, utólag titkosított szerződések tartalmát. A papírokért Szél Bernadett, az LMP időközben független képviselővé vált korábbi társelnöke indított adatigénylési pert, amelynek legfrissebb fejleményeként a bíróság most közölte: megelégelte a huzavonát.

Ahogyan a Népszabadság 2014. januárjában – napokkal az atomerőmű-bővítésről szóló Orbán-Putyin megállapodás aláírása után – megírta, a 4000 milliárd forintos üzlet útjában az egyik legnagyobb akadály az Európai Bizottság vétójoga volt. Meg kellett győzni az uniós testületet arról, hogy nem ütközik az európai szabályokba, ha versenyeztetés, tender nélkül kap meg egy külpiaci, orosz szereplő egy nukleáris beruházást az EU területén. A lehetetlennek tűnő feladatot a globális pénzügyi tanácsadással foglalkozó Rothschild-csoportra bízta a kormány, a bankház pedig bevonta a tárgyalásokba a német Hengeler Mueller jogi tanácsadó céget is. Végül, mint ismeretes, a Bizottság előzetesen nem emelt kifogást a furcsa paksi biznisz ellen, és utólag is jóváhagyta az orosz-magyar megállapodást.

Hogy pontosan miként, arról néhány részlet időközben már kiderült. Tudjuk, hogy az egyezkedésben kulcsszereplő volt Gunther Oettinger akkori energiaügyi uniós biztos, és annak Klaus Mangold nevű, a Rothschild-bankháznál dolgozó, a Panama-leaks botrányban is érintett lobbista ismerőse. Mangoldról nem csak az vált ismertté, hogy Oettinger 2015 májusában az ő magángépén jött Budapestre, (az ügyet uniós vizsgálat követte korrupció gyanúja miatt, mivel Oettinger nem jelentette be a nagy értékű adományt.), hanem az is fölmerült vele kapcsolatban, hogy ő javasolta a mindent vivő megoldást a brüsszeli döntéshozók meggyőzésére.

Vagyis azt, hogy ígérjék oda a beruházás egy részét nyugat-európai magáncégeknek. Ezt a látszatot erősíti, hogy Klaus Mangold abban az időben a francia Alstom német leánycégének felügyelőbizottságában is tag volt. A Népszava szombati írása szerint a General Electric és az Altsom konzorciuma nyerte el a bővítés eddigi legnagyobb rész-üzletét, a turbinaszállítási tendert. Tavaly az LMP kiperelte a Mangold szerződéseivel kapcsolatos teljesítési igazolásokat, amelyekből kiolvasható, hogy a magyar kormány mindig akkor fizette ki az uniós lobbijegyzékben nem szereplő lobbistát, amikor a bővítés engedélyezésével kapcsolatos valamelyik brüsszeli vizsgálat véget ért.

Szél Bernadett 2016 tavaszán írásban kérte ki a miniszterelnökségtől a Rothschild-csoporttal kötött szerződéseket – ez a fellépés, illetve a kormány titkolózása vezetett az adatigénylési perhez, meg annak folyományaként a NAIH titokfelügyeleti eljárásához. Az adatvédelmi hatóság azonban példátlan módon több mint két éve húzza a procedúrát, és máig nem nyilatkozott arról, hogy van-e jogalap a Rothschild-szerződések eltitkolására, amelyeknek az ismertté válása az Orbán-kabineten túl a jelenleg az Európai Bizottság pénzügyi főbiztosaként dolgozó Gunther Oettinger számára is kínos lehet.

A bíróság a napokban végzésben szólította föl a NAIH-ot, hogy haladéktalanul adjon tájékoztatást a 2016 júliusa óta tartó titokfelügyeleti eljárás végeredményéről, és „amennyiben mindeddig nem fejeződött volna be, adja részletes indokát a késedelemnek”. A magyarázkodást nem fogja megkönnyíteni, hogy mindössze négy darab, jelentős közpénz-vonzatú magánjogi szerződésről van szó. Ha lenne elfogadható jogi indok a titkosításra, azzal a NAIH alighanem már előállt volna – ráadásul Orbán Viktor maga ígérte meg, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban kizárólag a kivitelezésről és a finanszírozásról szóló megvalósítási megállapodások tartalma titkos, minden más nyilvános lesz.