Szaúd-Arábia a hét végén ismerte csak el, hogy Jamal Khashoggit, az amerikai száműzetésbe vonult szaúdi újságírót október másodikán megölték a „sivatagi királyság” isztambuli konzulátusának épületében. A férfi, aki rendszeresen publikált a Washington Postban, és éles hangú bírálója volt Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökösnek, azért ment oda, hogy beszerezze a szükséges okmányokat török menyasszonyával kötendő házasságához – ám élve soha többé nem látták.
Rijád több mint két álló héten át azt bizonygatta, hogy Khashoggi távozott a konzulátusról, ezt azonban a térfigyelő kamerák felvételei nem támasztották alá. Végül elhangzott a részleges beismerés, miszerint az újságíró fizikai összetűzésbe került a konzulátuson, a dulakodás közben el akarták hallgattatni, és ennek során fojtófogást alkalmaztak vele szemben, amitől elhalálozott. Az uralkodóház közölte azt is: menesztették a trónörökös közvetlen tanácsadóját és a szaúdi titkosszolgálat helyettes vezetőjét, továbbá letartóztattak 18 személyt.
A török hatóságok az elmúlt időszakban mindmáig ellenőrizhetetlen, vérgőzös részleteket szivárogtattak ki arról, mi történhetett valójában a konzulátuson. Eszerint Khashoggi látogatásának előre egyeztetett napján Rijádból 15 fős halálkülönítmény utazott Isztambulba, és még aznap visszatért Rijádba.
Volt köztük halottkém, vittek magukkal csontfűrészt, és a csoport több tagja a trónörökös legszűkebb testőrségének a tagjai közül került ki. Miután Khashoggi bement a konzulátusra, azonnal megkínozták, letépték a körmeit, aztán levágták az ujjait, majd lefejezték, végül feldarabolták – ehhez kellett a csontfűrész. Mindezt állítólag hang-, illetve videófelvétel támasztja alá, de még nem akadt hivatalos személy, aki megerősítette volna, hogy hallott, illetve látott volna ilyen felvételt.
A szaúdiak közlése semmi érdemlegeset nem tartalmaz arról, hogy mi lett a holttesttel. A török hatóságok eddig nem bukkantak a nyomára azokon az Isztambul környéki területeken, ahol tudomásuk szerint a kérdéses napon a szaúdi konzulátusi gépkocsik jártak.
A trónörökösre nézve terhelő állításokhoz Rijádban olyan kommentárt fűznek, miszerint deklarált cél ugyan, hogy a külföldre távozottakat rábeszéljék a hazatérésre, de a trónörökös nem adott utasítást erőszak alkalmazására, és nem is tudott arról, hogy ilyesmire készülnek bizalmi emberei.
Donald Trump amerikai elnök reagálása minderre meglehetősen következetlen volt: először méltatta, jelentős lépésnek nevezte, hogy megtörtént az alapvető beismerés. Később azonban átvette a felháborodott nemzetközi közösség általános hangvételét, és azt hangsúlyozta, hogy ez a rijádi magyarázat nem kielégítő. Trump megpendítette a szankciók eshetőségét is, megjegyezve azonban, hogy az amerikai fegyverszállítások elmaradása jobban fájna Amerikának, mint a szaúdiaknak. Ráadásul lehetségesnek mondta, hogy Szalmán herceg valóban nem tudott semmiről.
Az amerikai média fősodorbeli elemzései azt valószínűsítik, hogy a 33 éves trónörököst a Khashoggi-ügy aligha fogja megfosztani a trónra lépés lehetőségétől, ha annak a mostani öreg, betegeskedő király halálával eljön majd az ideje. Ennek ellenére a botrány erősen megtépázhatja Szaúd-Arábia és Nyugat viszonyát, annak ellenére, hogy az iszlám szunnita ágát képviselő „sivatagi királyság” a legfőbb hatalmi ellensúlyt képezi a térségben a síita Iránnal szemben.
Angela Merkel német kancellár kemény szavakkal ítélte el Khashoggi meggyilkolását, és London, valamint Ottawa sem tartja kielégítőnek a Rijádból eddig érkezett tájékoztatást.
A helyzet ellentmondásosságára utal, hogy a királyságot már most is ténylegesen irányító trónörököst – miközben külpolitikája felettébb agresszív, ahogyan ez korábban a jemeni katonai fellépésével is megmutatkozott – a belviszonyok alakítását tekintve alapvetően reformer beállítottságúnak tartják, aki szeretné modernizálni, több lábon állóvá tenni eddig kizárólag az olajbevételekre alapozó hazáját.
Ha azonban a Khashoggi-ügy nyomán Szaúd-Arábiának nemzetközi bojkottal kellene szembe néznie, akkor ez ellen egyetlen fegyver lenne a kezében – az olajkitermelés visszafogásával való fenyegetőzés. Ez a fegyver azonban ma már, az energiaforrások diverzifikációjának köszönhetően – ellentétben az 1970-es évekkel - az alkalmazójára nézve alighanem legalább annyira ártalmas lenne, mint azokra, akik ellen irányul.
