Két alapvetésért

Csak úgy mint 1848-ban, 1956-ban is különféle politikai áramlatok szövetkeztek egy meghatározott cél elérése érdekében. 1848-ban a mérsékelt konzervatívok, a nemesi liberálisok, a polgári radikálisok és a modern demokrácia hívei együttesen léptek fel az ország társadalmi és politikai rendszerének átalakításáért, miközben elkerülhetetlenül egymással is éles politikai harcokat vívtak.

1956-ban reformszocialisták, a polgári demokrácia hívei, a népi irányzat képviselői és szükségszerűen az 1945 előtti rend hívei harcoltak az államszocialista rendszer ellen, és mindinkább egymás ellen is.

Ezért nem meglepő, hogy az utókor 1956-ot most is eltérő módon ítéli meg. Ma is élnek közöttünk olyanok - ha nem is nagy számban -, akik 1956-ot egyfajta igazi szocialista forradalomként értékelik. Sokak - így az MSZP tagjai és szimpatizánsai - számára 1956 nemzeti demokratikus forradalom volt, mely az ország tényleges függetlenségére, valamint a polgári és politikai szabadságjogok megteremtésére irányult.

Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a jobboldali érzelmű emberek számára 1956 kizárólagosan nemzeti mozgalomként jelenik meg Az események céljának a keresztény nemzeti kurzus helyreállítását tekintették és tekintik ma is. Az elmúlt több mint hatvan év tapasztalatai sem szüntették meg e különböző narratívák létezését.

Az MSZP, mint demokratikus közösség és párt természetesen szinte létrejöttétől fogva 1956 demokratikus tartalmát hangsúlyozza, miközben a nemzeti és szociális célokról sem feledkezik meg. A szocialisták 1956 legnagyobb hősének Nagy Imrét tekintik, aki nem feladva baloldaliságát harcolt egy új demokratikus társadalomért.

De mi szocialisták emlékezünk Nagy Imre sorstársaira is és azokra a demokratákra, mint például Göncz Árpádra és Mécs Imrére, akik a baloldaliakkal együtt, a baloldali célokat is elfogadva küzdöttek. Baloldali emberek és politikusok vallották és valljuk ma is Göncz Árpád gondolatát: „A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan”. Ez az intelem épp úgy érvényes volt 1956-ban, ahogy érvényes ma is, 2018-ban.

1956 üzenete napjaink számára az, hogy a szocialistáknak és az egész hazai demokratikus ellenzéknek az országon belül két alapvető célért kell küzdeni. Mindent meg kell tennünk a demokratikus politikai jogok helyreállításáért, a demokratikus és szociális jogállamért, ami egyben azt is jelenti, hogy a jogbiztonság mellett a szociális biztonságot is alapvető és egyenrangú értéknek kell tekinteni.

Szabadságot és egyenlőséget együtt és nem egymás ellenében akarjuk érvényesíteni, ezért alapvető programunk a szociális demokrácia megteremtése: a modern oktatáshoz és az alapvető egészségügyhöz, a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés biztosítása, a sztrájkjog tényleges jogosultsággá tétele, a munkavállalói jogokat radikálisan kiszélesítő új munka törvénykönyv megalkotása és a nyugdíjasok létbiztonságának garantálása. Mi baloldaliak vallottuk, és valljuk, hogy kötelezettségeiket csak azok tudják teljesíteni, akik a társadalomban egyenlő jogokkal is rendelkeznek.

Emellett európai feladatunk is van. Hozzá kell járulnunk az európai egység megőrzéséhez és fel kell lépnünk azok ellen, akik Európát egy korábbi történelmi időszakba akarják visszataszítani.

Ezért küzdünk az Európai Szocialista Párt részeként más baloldali erőkkel együtt az egységes Európa megőrzéséért az európai parlamenti választáson, az önkormányzatok önállóságáért az önkormányzati választáson és a szociális demokrácia megteremtésért a következő országgyűlési választásokon.

Mert mi demokraták tudjuk, hogy a demokrácia sohasem magától értődik, érte újra és újra meg kell küzdeni és vannak generációk, amelyeknek többször is. Mint ahogy baloldalinak is akkor nehéz lenni igazán, amikor a jobboldal nacionalista kirekesztő ideológiája egyre nagyobb teret nyer, így elfedve a drámain növekvő társadalmi különbségeket is.

Ahogyan Nagy Imre sem adta fel, úgy mi is bátrak és elszántak voltunk, vagyunk, leszünk.