Nem megy a tök, felfut a Pro Lecsó

Legendás a nagydobosi tök, de kevesen tudnak megélni belőle. Ezért a romák most biozöldséget termelnek helyette.

Huszonhétezer forint. Ennyit „árultak ki” az általuk megtermelt biozöldségekből készített lekvárból azok a nagydobosi cigány emberek, akik nemrégiben kapcsolódtak be a Pro Lecsó programba, s egy közös, az önkormányzat által biztosított kertben, valamint a saját portájukon vegyszermentesen termelnek répát, hagymát, céklát, cukkinit. Ők idén először jelentek meg egy külön standon a nagydobosi nemzetközi sütőtökfesztiválon, s „csont nélkül” el is adták az összes különleges zöldséglekvárt, amit saját maguk főztek be.

Nagydobos az itt nemesített, s az 1930-as években még a new yorki tőzsdén is jegyzett sütőtökről híres, de az ukrán határhoz közeli kétezer-kétszáz lelkes település nem tudott úgy „felkapaszkodni” erre a terméke, hogy az ma is megélhetést jelentsen az itt élőknek. Már az is beszédes, hogy magát a nagydobosi tököt, mint fajtát egy Dunántúlra bejegyzett vállalkozás védette le, s hivatalosan a fémzárolt vetőmagot is csak ők árulhatják – tudtuk meg az egyik család portáján, ahol egy tábla hirdette: itt lehet sütőtököt venni. Az udvaron kisebb glédában állt a betakarított termény, de máskor ennek többszörösét is megtermelik. Nem volt jó év az idei, a szárazság elvitte az ültetvények jó részét, így legfeljebb zsebpénzt lehet kiárusítani maradékból – mondta el a családfő, aki szerint leginkább azért jó ezzel a növénnyel foglalkozni, mert igénytelen. Így aztán akkor sem dől a kardjába senki, ha nem terem annyi, amennyire számítottak: a vetésen, egyszeri kapáláson és trágyázáson kívül nem kell törődni a tökkel, szinte magától nő meg nyolc-tizenöt kilósra, ha van elég eső. A nagydobosi tök ráadásul kifejezetten a rossz, homokos, nyírségi talajt kedveli, abban tud édesre érni, ezért olyan különlegesek az itt betakarított fajták.

A falu lakói szerint a töknek manapság inkább híre van, mint valódi értéke.

– Belecsömörlöttünk, alig kell már valakinek ez a szép, hagyományos fajta, mindenki a fél kilós, puccosabb, kanadai narancssárga héjút keresi – kesereg egy asszony a Fő utcán. Szerinte a tradicionális családmodell széthullása is a kis tököknek kedvez: régen, amikor generációk éltek együtt, és állatokat tartottak mindenütt, egy ötkilós tök minden porcikája hasznosult, ma viszont a fogyasztók beérik a hipermarketek tömegárujával. Tavaly akadt, aki a termés jó részét inkább beszántotta, mert olyan kicsi volt a kereslet, hogy nem érte meg betakarítani. - Küzdünk, mint malac a jégen, de nem nagyon jutunk előre – summázza.

A nagydobosi tök dicső múltjára emlékszik a hatvanegy éves Tóth Magdolna is, aki épp gazt éget a kapuja előtt. Később okleveleket és fényképeket hoz ki a házból: több mint tíz évvel ezelőtt ő nyerte meg a legszebb tökös udvarnak járó díjat, kastélyt, hintót, házat faragtak ki a tökből, azzal díszítették a portát. Ma erre már se kedve, se ideje. Ahhoz, hogy megéljen, reggel két órakor kel, és biciklivel kerekezik be a tizenöt kilométerre lévő sertéstelepre, ahol ő az egyik elletőmester. Hajnalban váltja a társát, és kora estig dolgozik: naponta három-négyszáz malac világra jöttét segíti. Mindegyiknek le kell csiszolni a fogsorát, hogy szopáskor ne sértsék fel az anyjuk csecsét: erre egy külön gépük van, ami azonban elég gyorsan felmelegszik a súrlódáskor. Ilyenkor az asszony inkább más teendők után néz egy időre, hogy ne okozzon felesleges fájdalmat. Minimálbér az alapfizetése, erre jön rá a teljesítménybér, amit a születések száma és a kismalacok hízási üteme is befolyásol.

Két házzal odébb hasonlóan keményen küzd az élettel Rézműves Attila is: a férfi és felesége egyike azoknak, akik a bevállalták a biozöldségek termesztését a közös kertben és a saját udvarukban is. A családfő kőművesként és burkolóként dolgozik, zömmel Budapesten: ilyenkor egy faházban lakik többedmagával s csak hétvégente jön haza. A felesége egy közeli gyárban három-műszakozik. Mindegyik gyereküknek több végzettsége van, mégsem kapnak szakmájukban rendes állást. Az egyik lánya például kereskedelmi iskolát végzett, de nem vették fel sehová, csak napszámosnak, kukoricát fosztani. Most üvegcsiszoló tanfolyamra jár: nagy reményt nem fűz ahhoz, hogy azzal a papírral majd lesz rendes munkája, viszont legalább az átképzés idejére jár az állami támogatás. Rézművesék másik lánya feladta a reményt, hogy romaként Kelet-Magyarországon boldoguljon. Noha képzőművészeti középiskolát végzett és mozgóképes ismeretekkel rendelkezik, sehol nem kapott állást: ő most Mallorcán pincérnő és esze ágában sincs hazajönni.

Rézműves Attila és felesége műszak előtt vagy után, olykor két műszak között megy a kiskertbe kapálni, gyomlálni, nevelgetni a növényeket. A férfi nem kis büszkeséggel a hangjában mondja, hogy a saját konyhájukra megtermelt zöldségeken túl arra is futotta, hogy a feleslegből elajándékozzanak valamennyit.

A tökfesztiválon a cékla-, répa-, cukkini-, és hagymalekvár árusításból bejött 27 ezer forint pedig épp jó lesz arra, hogy jövőre, már valóban a saját lábukra állva, ebből a pénzből vegyék meg az újabb vetőmagokat.

– A Pro Lecsó program a fenntartható, kistelepülési vegyszermentes gazdálkodást meghonosítását szolgálja, együttműködve helyi önkormányzatokkal, szegény, de ambiciózus roma és nem roma emberekkel – mondta Kassai Melinda, a program egyik vezetője. Nemcsak a kézzelfogható eredmény, vagyis a megtermelt zöldség és gyümölcs számít, hanem az is: a munka során valódi közösségek jönnek létre, s hozzásegítik a periférián élő embereket egy egészséges, fenntartható életmód kialakításához. A többségi társadalomhoz tartozók véleménye is változik, a tapasztalatok szerint a roma kisebbséggel szembeni előítéletek csökkennek ott, ahol a program beindul. Mivel Magyarország hátrányos helyzetű kistérségeiben egyre növekszik a munkanélküliség, és szűkül a szociális háló, nagy szükség van helyben végezhető, a település jellegéhez és lehetőségeihez illeszkedő munkavégzés megteremtésére és az önellátásra. A nagydobosin kívül eddig Hejőszalontán, Bükkaranyoson, Hejőkeresztúron és Sajókeresztúron indult el a program, de további települések bevonását is tervezik.

Kovács Gábor nagydobosi polgármester mindezt azzal egészíti ki: az önkormányzat adott a faluban egy területet, amelyet jelenleg művelnek a családok. Ha pedig később is lesz elegendő motiváció meg lelkesedés, akkor további területeket is adnak a programban résztvevőknek.