A sajtó hatalma

Biztos másnak is feltűnt, hogy az Egyesült Államokban milyen központi téma lett – és maradt – Jamal Khashoggi halála. A szaúdi születésű újságírót - aki évek óta Washington egyik külvárosában élt, zöld kártyája miatt amerikai “személynek” (bár nem állampolgárnak) számított, és a Washington Post állandó szemleírója volt – a szaúdi hatóságok ölték meg törökországi követségük épületében.

Trump elnök mindent megtett és továbbra is megtesz azért, hogy az amerikai-szaúdi kapcsolatok a régi jó mederben folyjanak tovább. Ez azonban nemigen fog sikerülni. A közvélemény felháborodása óriási. Khashoggit a törökök szerint nemcsak megölték, de testét kegyetlen és undorító módon állítólag fel is darabolták. Washingtoni szakemberek azt feltételezik, hogy a gyilkosságot csak a trónörökös utasítására követhették el.

Bár Trump erőteljesen próbálja menteni a menthetőt – a szaúdiak nagyon-nagyon sokat vásárolnak itt (többek között amerikai fegyvereket), és az olaj világpiaci árára döntő befolyással vannak –, ám a sajtó nem hagyja magát. Nemcsak erkölcsről és elvekről írnak, nemcsak arról, hogy ezzel az ósdi királysággal nem kéne ilyen jó kapcsolatokat ápolni. Felháborodásuk persze azért is egyöntetű, mert egy újságírót öltek meg, aki a királyságot kritizálta; s mivel írásait az utóbbi időben a Washington Post közölte, a lap híres és rendkívül higgadt szemleírója, David Ignatius most a szokásosnál sokkal erőteljesebben javasolja az amerikai-szaúdi kapcsolatok felülvizsgálatát.

Trump elnök retorikája (amely egyébként gyakran hatásos) az amerikai sajtót nem zavarja. Sőt! Az általa oly gyakran emlegetett, állítólag “bukásra álló” (“failing”) The New York Times egyre sikeresebb. Befolyása páratlan, világszerte idézik, anyagilag jó helyzetben van. Több oldalon jelenik meg, mint valaha. Dettó a The Washington Post. Trump beszédeiben a sajtót a “nép ellenségeinek” titulálja, de ezzel még a máskülönben őt vakon követő kongresszusi republikánusok nagy része sem ért egyet. A szabad sajtó az amerikai alkotmányon alapuló politikai rend alapvető része. Ezért lehetséges, hogy ebben az esetben – és Trump ellenében – az amerikai külpolitika az elvekre és az értékekre, nem csak a gazdasági és stratégiai érdekekre fog támaszkodni.

Pont ezen a héten fontos hozzátenni, hogy a sajtó befolyása még akkor sem lebecsülendő, ha - mondjuk – csak egy kicsit szabad. Ugyanis ez volt a helyzet Magyarországon 1953 és 1956 között. Az Irodalmi Újság szerkesztőit a pártközpont gyakran cserélgette, de nem sikerült elfojtani a változás követelését. A budapesti értelmiségen keresztül a lakosság egyre növekvő része merített reményt a magyar jövő lehetőségeiről – és nem csak az Irodalmi Újságból. Voltak bátor szerkesztők és újságírók az akkori Magyar Nemzetnél, Művelt Népnél, sőt a Szabad Népnél is, majd a forradalom előtti hetekben a Hétfői Hírlapnál. Mondjuk ki most, ne várjunk a magyar sajtó napjára: ezek nélkül a szerkesztők és újságírók nélkül nem lett volna '56.