labdarúgás;Európa-liga csoportkör;Kovácsik Ádám;Vidi;

2018-10-24 10:49:32

Kovácsik: minimum 4 pont a Vidi célja a görögök ellen

Súlyosnak tűnő sérülése után szombaton védte újra a magyar bajnokcsapat kapuját Kovácsik Ádám, aki csütörtökön, az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában a PAOK otthonában is pályára lépne (21.00, tv: Sport1).

A válogatott kapuvédő csapata szeptember 15-én lejátszott bajnokiján szenvedett agyrázkódást, ám hamarosan újra munkához láthatott, alig egy hónappal később, szombaton pedig ismét az ő nevével kezdődött a MOL Vidi FC összeállítása. Kovácsik lemaradt a BATE és Chelsea ellen elveszített El-meccsekről, de – amint azt lapunknak elmondta – a folytatásban arra számít, hogy nemzetközi kupamérkőzéseken is bizonyíthat.

Szeptemberben ijesztő sérülést szenvedett, biztosan nehéz időszakot zárt le azzal, hogy a hétvégén, Szombathelyen újra játszhatott. Miként emlékszik vissza a történtekre?

Amikor a sérülésem után magamhoz tértem a mentőben, hirtelen azt sem tudtam, mi történt velem, milyen mérkőzésen játszottam, kicsit kiestek a dolgok, de viszonylag hamar hazamehettem a kórházból, összesen két napot voltam bent. Utána kicsit traumásabb pár nap következett, hiszen a következő héten nem csinálhattam semmit. Aztán elkezdhettem a mozgást, az edzéseket, jól haladtak a dolgok, összességében úgy gondolom, hogy viszonylag olcsón megúsztam az esetet, hiszen alig egy hónap után sikerült visszatérnem a pályára. Próbáltam kihasználni a tétlenül töltött időt, igyekeztem feltöltődni, hiszen van még néhány mérkőzésünk a téli szünetig. Nem volt egyszerű megélni ezt az időszakot, de bizonyos szempontból hasznos is volt, hogy pihenhettem kicsit.

Testileg vagy lelkileg viselte meg jobban a sérülés?

A szájpadlásom lassabban gyógyul, illetve a sérült fogaimmal még szenvedek picit, fogvédőt kell hordanom. Ezzel kicsit nehezebb beszélnem, viszont ez nem akadályoz a sportolásban. A Chelsea elleni csoportmeccsünkön már ott ülhettem a padon, ha szükség lett volna rám, beállhattam volna, de igazából egy hete érzem úgy, hogy 100 százalékos állapotban vagyok. Félelemérzet vagy ilyesmi egyáltalán nincs bennem. Szombathelyen is volt néhány olyan szituáció, amikor ki kellett vetődnöm láb elé vagy éppen átestem csatáron, de nem volt semmi gond, ebből is látszik, hogy minden tekintetben túl vagyok a sérülésemen.

Noha évek óta alapembere a Vidinek, a sérülése miatt lemaradt az Európa-liga csoportkörének első két mérkőzéséről.

Ez volt a legnehezebb része az egésznek. Bő három éve vagyok a Vidinél, minden évben próbáltunk bejutni a csoportkörbe, amikor pedig végre sikerült, nem én védtem az első mérkőzésen. Ennél is rosszabbul esett, hogy nem játszhattam a Chelsea ellen idegenben, hiszen egy csodálatos stadionban, sok néző előtt egy igazi sztárcsapat vendégei voltunk. Ott voltam karnyújtásnyira a pályától, hiszen a kispadon ültem, mégsem állhattam be, azt azért rossz volt megélni. Mindenesetre ez már a múlt, remélem, csütörtökön sikerül csoportmérkőzést is játszanom, hiszen erre vágytam, mióta a Vidihez igazoltam.

Tehát ha Marko Nikolic vezetőedző úgy dönt, ön készen áll.

Így van. Valószínűleg úgy fog dönteni a vezetőedzőnk, és ezt nem azért mondom, de eddig teljesen egyértelmű volt, hogy én vagyok az első számú kapus. A Haladás ellen visszatérhettem, jó mérkőzéssel sikerült visszakerülnöm a kezdőbe, hiszen nyertünk 2-0-ra, sok dolgom nem volt, ami volt, azt megoldottam. Tökéletes visszatérés volt, remélem, hogy ilyen lesz a folytatás és a következő mérkőzéseken már én védhetek az Európa-ligában is.

Csütörtökön a PAOK vendégei lesznek. Segítségükre lehet, hogy a BL selejtezőjében már játszottak a szintén görög AEK Athénnal?

Szerintem igen, hiszen két hasonló játékerőt képviselő csapatról beszélünk, az AEK nyerte a bajnokságot, a PAOK pedig másodikként végzett Görögországban. Az AEK ellen majdnem sikerült kivívnunk a továbbjutást (2-1-es összesítéssel jutott tovább az athéni csapat – a szerk.), nem sokon múlt, szerintem a PAOK–Vidi esetében is két hasonló erőt képviselő csapat fog játszani. Ezúttal is az ellenfél az esélyesebb, de ez így volt az AEK elleni párharcunk előtt is. Remélem, most a mi irányunkba fog billenni a mérleg nyelve. Bízom abban, hogy sikerül a következő két meccsen négy pontot gyűjteni ellenük (a 4. fordulóban szintén a PAOK lesz a Vidi ellenfele, már Budapesten). A célunk természetesen a hat pont, Görögországban is nyerni szeretnénk, de minimum egy pontot szeretnénk elhozni onnan.