Szaharov-díj;Oleh Szencov;

2018-10-25 12:20:45

Szencov kapta idén a Szaharov-díjat

Oleh Szencov bebörtönzött ukrán filmrendezőnek ítélte oda csütörtökön az Európai Parlament (EP) a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat.

Az oroszországi börtönében hosszú hónapokon át éhségsztrájkot folytató Szencovot a legnagyobb frakció, az Európai Néppárt terjesztette fel a kitüntetésre. Az ukrán filmrendezőt 2015-ben 20 éves szabadságvesztésre ítéltek terrorcselekmények előkészítésének vádjával, miután egy évvel korábban őrizetbe vették az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, ahonnan Szibériába hurcolták. A férfi nem ismerte el bűnösségét. Kijev szerint koholt vádak alapján ítélték el.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy Oleh Szencov bátran és elkötelezetten kiállt, harcolt az elveiért, küzdelmével a politikai okokból bebörtönzöttek jelképévé vált.

Tajani az EP nevében felszólította az orosz hatóságokat a rendező azonnali elengedésére, ez - mint rámutatott - már csak az általa folytatott hosszú éhségsztrájk miatt megromlott egészségügyi állapota miatt is rendkívül fontos lenne.

Michael Gahler néppárti képviselő elmondta, a Krím törvénytelen annektálása elleni békés tiltakozása, illetve az Oroszországban raboskodó ukrán politikai foglyok szabadon bocsátásáért folytatott éhségsztrájkja miatt jelölték Szencovot. Kiemelte: a díj odaítélésével azt az üzenetet küldik a mintegy hetven érintett ukrán rabnak, hogy a világ nem feledkezett meg róluk.

Az utolsó körben a jelöltek között volt még Násszer Zefzafi marokkói aktivista, illetve a Földközi-tengeren bevándorlók életét mentő civil szervezetek.

A nyertest az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája választja ki, miután a frakciók vagy legalább negyven képviselő által felterjesztett jelöltekből a parlament illetékes szakbizottságai kiválasztanak hármat, akiket érdemesnek tartanak az elismerésre.

Az 50 ezer euróval járó, idén 30. alkalommal kiosztott díjat a parlament decemberi plenáris ülésén adják át.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.