Budapest;birkózó vb;

2018-10-25 19:48:00

Megvan az első magyar érem a birkózó vb-n

Barka Emese bronzérmet szerzett a nők 57 kilogrammos kategóriájában.

A Csepel klasszisa lépett szőnyegre legkésőbb a magyarok közül, mivel előző nap egészen az elődöntőig menetelt, amelyben kikapott a bolgár Biljana Dudovától. Veresége után csalódott volt, ám az éremcsatára összeszedte magát, és remek teljesítményt nyújtott a román Kateryna Zhydachevska ellen.

Az első percben nem történt érdemi esemény a szőnyegen, a két birkózó közül az óvatosabbat, a románt figyelmeztették passzivitásért, majd nem sokkal később intették is. A következő harminc másodpercben Zhydachevska volt akciókényszerben, ennek ellenére Barka támadott, fejlefogással leszorította riválisát, és éppen a fél perc lejártát követően mögé ment, így a büntetőpont mellett további kettő is járt neki (3-0). A folytatásban sem lassított a 28 éves hazai sportoló, és néhány másodperccel a menet vége előtt karfeltolás után újra ellenfele mögé került (5-0).

A második szakaszt így megnyugtató előnnyel kezdte Barka Emese, aki elsősorban a biztonságos birkózásra koncentrált a továbbiakban, ám még így sem lehetett passzívnak nevezni. Ezt bizonyította az is, hogy alig egy perccel a meccs vége előtt szépen tolta szőnyegen kívülre riválisát. A hatpontos különbség megnyugtató volt, az pedig még inkább, ami a szőnyegen zajlott, ugyanis a román teljesen veszélytelenül küzdött tovább, a másodpercek akció nélkül peregtek le egészen a hatodik perc végéig, Barka pedig bronzérmet ünnepelhetett.

Barka a hazai csapat első érmét szerezte a mostani vb-n, egyúttal harmadszor lett vb-harmadik a 2013-as nagy vb és a 2016-os nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága után, amelyeket szintén a magyar fővárosban rendeztek.

Sastin Marianna (62 kg) a vigaszágon jutott el a bronzmérkőzésig, amit azonban 2-0-ra elveszített az ukrán Julija Tkacs Osztapcsuk ellen, így ötödikként zárt. 

Korpási és Bácsi is döntős

Pénteken két magyar is világbajnoki címért lép szőnyegre a kötöttfogásúak mezőnyében: a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint és a 82 kilóban érdekelt Bácsi Péter is megnyerte az elődöntőt.

Az 55, majd a 63 kilósok elődöntőjét követően jöttek a magyar érdekeltségű kategóriák fináléért rendezett meccsei az arénában. A két magyar klasszis közül a 2016-os vb-győztes, tavaly Európa-bajnok Korpási két könnyű, technikai tusos győzelem után a négy között a bolgár Aik Mnacakanjannal csapott össze.

A BVSC 31 éves klasszisa nagyon összeszedetten kezdte a meccset. Az első másfél percben a szőnyeg közepén küzdöttek a felek eredménytelenül, majd a némileg passzívabbnak tűnő bolgárt intették (1-0). Korpási leküldette riválisát, aki rengeteget próbált mozogni, ám a magyar kötöttfogású végül gyönyörűen megpörgette riválisát (3-0).

A magyar előny jelentős volt, ám a második menet elején szinte azonnal visszaintették Korpásit (3-1), akinek le kellett hasalnia. Mnacakanjan óriási erővel dolgozott, gyorsan összefogta és megpróbálta kiemelni riválisát, ám a vb- és Eb-győztes magyar remekül védekezett közel fél percen át, amíg a bíró fel nem állította a feleket. A folytatásban Korpási nagyon masszívan védte előnyét, nem adott a bolgárnak esélyt arra, hogy akciót csináljon, így 3-1-re megnyerte a mérkőzést és készülhet a pénteki fináléra, melyben a nap során nehezebbnél nehezebb ellenfeleket legyőző, címvédő német Frank Stäbler vár majd rá.

Hozzátette: a második három percben meglepte, hogy olyan sokáig lent tartották, de amikor azt sikerült kivédekeznie, érezte, hogy a találkozó hátralévő részét meg fogja oldani. „A magam felé támasztott minimum elvárást teljesítettem” – jelentette ki.

Korpási sikere után azonnal szőnyegre szólították Bácsi Pétert, aki három, egyaránt 2-1-es sikerrel jutott a négy közé, ott pedig a kirgiz Atabek Azisbekovval találkozott.

A meccs az FTC világ- és kétszeres Európa-bajnoka számára rosszul kezdődött. Mindössze fél perc telt csak el, amikor Bácsi egy válldobással próbálkozott, ám ellenfele lejött a kísérletről, mögé került, majd megpörgette (0-4) 35 éves ellenfelét.

Bácsi azonnal kitolta riválisát és szépített (1-4). A szünetig Bácsi ment előre, ám nem talált fogást. A félperces pihenőt követően viszont a kirgiz egyre passzívabbá vált, ezért egy perc után megintették (2-4), ami végül sorsdöntőnek bizonyult. Bácsi Péter előbb szépen pörgetett (4-4), majd kiemelte a kirgizt és nagy ívben eldobta (8-4). A két akcióért járó hat pontot ráadásul a bírók még kettővel (10-4) megtoldották, mivel Azisbekov szabálytalankodott, emiatt vissza is küldték parterhelyzetbe. Így Bácsi megkapta az esélyt a technikai tusra, ő pedig pillanatok alatt újabb pörgetéssel (12-4) le is zárta a meccset. A pénteki fináléban a török Emrah Kus lesz az ellenfele.

Mint mondta, rengeteg energiát adott és ad neki, hogy családja, szerettei szeme láttára birkózhat. Az FTC sportolójának egyik fia – aki édesapja karján ülve várta végig, míg nyilatkozik – csak annyit tett hozzá mindehhez, hogy „nagyon szurkoltunk”. Ezen aztán még az egyébként a nap nagy részében szúrós tekintetű Bácsi Péter is elmosolyodott, és annyit jegyzett meg: „ez a siker titka”.

Az elődöntők során az is eldőlt, hogy Andrási József (55 kg) és Váncza István (63) pénteken a vigaszágon folytathatja a versenyt, mivel legyőzőik fináléba jutottak.

Csütörtök este Korpási és Bácsi elődöntőjét követően Barka Emese (55 kg) és Sastin Marianna (62 kg) a bronzéremért lép majd szőnyegre.