Kétmilliót fizet Juhász Péternek a közmédia

Publikálás dátuma
2018.10.26. 14:08

Fotó: Népszava
Ráadásul négy adásban is le kell hozniuk, hogy nem mondtak igazat.
Pert nyertem a közmédiával szemben, 2 millió Ft sérelemdíjat kell fizetniük. És négy adásban le kell hozniuk, hogy minden szavuk hazugság volt” – jelentette be Juhász Péter a Facebook-oldalán. Juhász egy videót is közzétett, melyben elmondta: azért perelt, mert azt állították, hogy köze van Portik Tamáshoz. Hozzátette, hogy az MTVA-nak négy adásban kell leközölnie a híradóval egy időben, hogy hazudott. 
„Régóta tudjuk, hogy az MTV és csatolmányai elvesztették közmédia jellegüket, és szimpla pártpropagandát fújnak. Most bíróság is kimondta ezt”

– közölte Juhász.

Mint mondta, másodfokú, jogerős ítélet született, így nincs helye fellebbezésnek.
Szerző

Budapesti járatot is törölt a sztrájk miatt a LOT

Publikálás dátuma
2018.10.26. 12:58

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A légitársaság kompromisszumkötést ajánlott fel, ám ezt nem fogadták el a sztrájkolók.
Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT – közölte a lengyel légitársaság szóvivője a PAP hírügynökséggel. Az MTI összefoglalója szerint a törölt járatok közül hat Varsóból, illetve más lengyelországi repülőterekről indult volna pénteken, nem száll fel például a Krakkó–Chicago útvonalon rendszeresen közlekedő járat. Tíz járat – ezen belül egy budapesti – a varsói Chopin repülőtéren landolt volna. A többi járat menetrendszerűen közlekedik – közölte a LOT szóvivője, hozzátéve, hogy a lehető legalacsonyabb szinten próbálják tartani a törölt járatok számát. Október 18-tól, amikor a sztrájk megkezdődött, a 2,7 ezer menetrendszerinti járatból 74 maradt el, a repülések 95 százaléka megvalósult. A LOT úgy próbálja helyettesíteni a sztrájk nyomán hiányzó munkaerőt, hogy hat más légitársaságtól bérli a gépeket személyzettel együtt, ez eddig 3,5 millió zloty (mintegy 812 ezer euró) plusz költséggel járt.

Az elbocsátott alkalmazottak visszatérését követelik

A sztrájkot a LOT alkalmazottainak egy részét tömörítő szakszervezetek indították el. A szakszervezetek hosszabb ideje kifogásolják a légitársaság jelenlegi bérkifizetési szabályzatát. Ez a pilóták esetében a fizetést a repülési óraszámtól teszi függővé. Azt sem helyeslik, hogy az új alkalmazottakat, köztük utaskísérőket, gyakran nem munkaszerződés alapján, hanem egyéni vállalkozóként foglalkoztatják. A sztrájkolók az egyik, fegyelmi okokból néhány hónapja elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonyának megújítását követelik, valamint a hétfőn elbocsátott további 67 alkalmazott visszatérését. Azt is akarják, hogy lemondjon a LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski. A LOT – amely törvénytelennek tartja a tiltakozást – csütörtök este kompromisszumkötést ajánlott fel a sztrájkolóknak, ennek értelmében az elbocsátott 67 személy közül azok térhetnének vissza munkahelyükre, akik a sztrájk során nem sértették a nem sztrájkoló kollégáik jogait. A LOT ugyanis a tiltakozók részéről más alkalmazottak iránt állítólag elhangzott fenyegetései, nyomásgyakorlás miatt tett csütörtökön ügyészségi panaszt. A sztrájkolók a javasolt kompromisszumot elutasították. Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője péntek reggel a lengyel közsolgálati hírtelevízió kérdésére „valószínű forgatókönyvnek” nevezte az elbocsátottak visszatérését. Arra a kérdésre válaszolva, Milczarski a lengyel kormányfő támogatását élvezi-e, Dworczyk dicsérte a vezérigazgatónak a LOT fejlesztésében elért eredményeit.
„A társaság fejlődik, a konfliktust azonban kétségtelenül meg kell oldani”

– jelentette ki.

A LOT október elejétől az állami Lengyel Légiközlekedési Csoport része.

Járattörlések és késések Brüsszelben

A csomagkezelést végzők spontán sztrájkja miatt eddig 25 légijárat törlését és jelentős késéseket jelentett be pénteken a brüsszeli Zaventem nemzetközi reptér – írja az MTI helyi sajtóbeszámolók alapján. Információk szerint a kimaradások budapesti járatokat nem érintenek. A repülőtér sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a kimaradások főként a fapados légitársaságok, a Ryanair és a Tui fly járatait érintik, amelyek poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. A spontán munkabeszüntetést a szociális konzultáció hiányára panaszkodva hirdették meg a vállalat munkatársai. Mint mondták, a sztrájkot egyes dolgozók már csütörtök éjszaka megkezdték, a késedelmes, vagy elmaradt poggyászkiadás miatt több mint 300 ember éjszakázott a repülőtéren. A tájékoztatás szerint az Aviapartner munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezet és a cég vezetése péntek délelőtt tárgyalóasztalhoz ül ugyan, de továbbra is késések és járatkimaradások várhatók. A belga Brussels Airlines jártait nem érinti sem az akadozó csomagkiadás, sem a járatkimaradás, mivel földi kiszolgálását a Swissport cég végzi – tették hozzá.

Szerző

Elkaszálta a Tökfesztivált az érdi polgármester

Publikálás dátuma
2018.10.26. 12:43

Fotó: Németh András Péter
„Az üzenet egyértelmű: így járnak azok a civilek, akik nem értenek egyet T. Mészáros politikájával” – mondta a 20-30 érdi közgyűlési képviselője.
Egy civil szervezet vezetőinek politikai szerepvállalása miatt lehetetlenített el Érd polgármestere egy évek óta visszatérően megtartott rendezvényt: a civilek most hétvégén akartak töklámpást faragni a város főterén, de úgy néz ki, idén már nem tehetik – írja az Átlátszó. Az érdi 20-30 Egyesület kilencedik alkalommal rendezte volna meg a Tökjó Fesztivált. Azonban a portál szerint T. Mészáros András polgármester, a helyi Fidesz elnöke egy önkormányzati rendeletre hivatkozva idén úgy döntött, hogy nem támogatja a rendezvényt. Ezt azzal indokolta, hogy az egyesület az elmúlt években kirívóan magas támogatásban részesült más érdi szervezetekhez képest, „miközben politikai szerepvállalásával erősen megosztotta az érdi közvéleményt”. „Elvi álláspontom, hogy politikai tevékenységet végző, országgyűlési, helyhatósági választásokon induló, azokon jelöltet, jelölteket állító vagy azokat támogató szervezetek (pártok, egyesületek) saját erőforrásaikat használva szervezzenek eseményeket. Az adófizetők pénzét célszerűbb a valóban a köz érdekében tevékenykedő, politikai tevékenységet nem végző civil szervezetek által szervezett események támogatására fordítani” – fogalmazott T. Mészáros.

„Az üzenet egyértelmű”

A 20-30 érdi közgyűlési képviselője, Csőzik László azt mondja, az egyesület soha nem kapott pénzügyi támogatást, ám nehéz a döntésben nem politikai motivációt látni, hiszen Csőzik tavasszal az MSZP, a DK és az Együtt támogatásával indult a parlamenti választáson. A polgármester elutasító döntése miatt a Tökfesztivál többé nem városi rendezvény többé. A szervezőknek közterület-használati engedélyt kellene kérniük, és ha azt megkapták, akkor az 1390 négyzetméternyi terület használatáért több mint 1,1 millió forintot fizethetnek ki. „Az üzenet egyértelmű: így járnak azok a civilek, akik nem értenek egyet T. Mészáros politikájával” – mondta Csőzik az Átlátszónak. A Tökjó Fesztivál elmaradásáról a szervezők egy Facebook-posztban is beszámoltak, melyben azt kérték, hogy október 27-én a támogatóik hozzanak a Főtérre kifaragott tököket, amelyekben gyújtsanak mécsest. „Gyújtsunk egy kis fényt az estébe, világítsanak a tökök a Főtéren, hogy sokan lássák, ezt a fesztivált az érdiek szeretik, és szeretnék, ha részt tudnának venni rajta. Mi pedig bízunk benne, hogy jövőre módunkban lesz majd a szokott hangulatban, egy sokkal vidámabb 9. alkalom megrendezésére” – olvasható a bejegyzésben.
Az ellenzéki egyeztetések eredményéről Csőzik azt mondta: „igaz, még csak ceruzával írva, de én vagyok az egyik polgármester-jelölt Érden”. Az Átlátszó több forrásból is úgy tudja, előrehaladott állapotban van az ellenzéki pártok és civilek megállapodása arról, hogy 2019-ben minden választókerületben egyetlen jelölt induljon a Fidesz embereivel szemben.

Bringás balhé

Az Átlátszó felidézi: T. Mészáros András nagyjából tíz nappal a tavaszi választások után értesítette az Érd Körbe Egyesületet, hogy nem támogatja többé a város legnagyobb, tizenöt éves múlttal rendelkező biciklis rendezvényét. A cikk szerint az egyesület vezetőjét keményen megtámadta a polgármesteri hivatal sajtófőnöke. Arató Zsolt azt írta április 27-i közleményben, hogy „(…) az egyesület és annak – időközben aktív politikai szerepet is vállaló – vezetője kötelező járandóságnak és kiváltságnak tekinti az érdi adófizetők eddigi hozzájárulását saját rendezvényei megszervezéséhez. Ráadásul azzal fenyegeti az önkormányzatot, hogy a támogatás elmaradása esetén politikai akciókat szervez a városban.” Mint írják, az egyesület vezetője, Csengeri Attila egyik bűne ezek szerint az volt, hogy a 2018-as országgyűlési választások kampányában a civilek által indított, ám az MSZP és a Párbeszéd által jelölt Csőzik Lászlót támogatta. Csengeri, aki a 20-30 Egyesület egyik vezetője is, az április közlemény után távozott az Érd Körbe egyesület elnöki posztjáról.

Szerző
Témák
Érd